Belépéskor az idős művész felnagyított fotója fogadja az érkezőket bal oldalt, jobbra fenn pedig egy idézet tőle: „Modell nélkül képtelen lennék festeni”. Alkotásain ottfelejtjük a szemünket, és talán azt is megértjük: ő így rögzítette magát az élethez, hogy a női modelljeit, portréi szereplőit, a fényeket a kerti úton vagy a zongorázó lányokat ugyanazzal a szeretettel ábrázolta. Még kacskaringós aláírása is könnyedségről tanúskodik. Megcsodálhatjuk gyermekei, felesége intim hangulatú képeit, érzéki és finom női aktjait, köztük a Torzó, napfényhatás című első félalakos festményét is, mely botrányt keltett, amikor 1876-ban a közönség elé került.
De velünk vannak a bálozó és ünneplő sokaságot bemutató, lendületes alkotások, A hinta fényjátékkal teli vászna vagy az egészen lenyűgöző színvilágú Ebéd után című csoportkompozíció is.
Renoir hatvanévnyi munkássága során az impresszionizmustól el is távolodott, azaz egy nagyobb alkotói válság után a klasszikusabb irányba haladt, s alkotásait az utolsó időszakban már csak tíz színből festette meg, így az utolsó, most is megtekinthető, 1919-es monumentális művét, a Fürdőzőket is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!