Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója emlékezett meg a lengyel történelem e meghatározó eseményéről a budapesti kiállításon. A hosszú időn át elhallgatott, tragikus, ám mégis dicsőséges esemény 1944. augusztus 1-jén kezdődött és október elején ért véget. Döbbenetesen későn vette tudomásul a világ, hogy az a két hónapnyi harc, melyet a lengyelek a fővárosukért folytattak, igazi szabadságharc volt. A Visztula túloldalán a szovjetek azt várták, hogy a németek végezzenek velük. Az ott állomásozó magyar katonák – mellettük önkéntesek is – pedig habozás nélkül álltak annak idején a lengyelek mellé. Ha kellett, élelmiszerrel, fegyverekkel, lőszerrel, később pedig a varsói lakosság mentéséből is kivették a részüket.
Kiss Gy. Csaba az évforduló kapcsán idézte fel, hogy több mint tíz éve egy rendezvényen arra tett a javaslatot, hogy augusztus 1-jét közös közép-európai emléknappá kéne nyilvánítani. Így fogalmaz:
Ennél erősebb szimbóluma a nagyhatalmak közé szorultság állapotának, a közép-európai sorstudatnak – nincsen.
És ha már az emléknapok köré csoportosítjuk a beszélgetést, augusztus 15-ét is megemlíti 1920-ból, a „visztulai csodának” is nevezett varsói csatát, amikor a lengyel csapatok megállították Varsó kapujában a Vörös Hadsereget. Ennek emlékezetét kapcsolta össze napjainkkal az idén februárban a Lakiteleki Népfőiskola által meghirdetett, főiskolás-egyetemista fiataloknak, kutatóknak kiírt történelmi pályázat. A téma a lengyelek nagy győzelme volt, s Kiss Gy. Csaba a zsűri elnökeként három-négy kiemelkedő dolgozatot említ a beküldött munkák közül.
Ha a varsói felkelést katonai szempontból nézzük, évtizedek óta vita tárgya, hogy érdemes volt-e kirobbantani a sok áldozattal és a főváros teljes elpusztításával járó felkelést. De nem szabad megfeledkezni a lengyel történelem benne foglalt üzenetéről – jegyzi meg a tanár úr. Hiszen egyrészt ez a lengyel szabadságharcok sorozatának egyik állomásának tekinthető, a porig rombolt város még 1964-ben is szomorú képet mutatott. Ráadásul a varsói felkelés hatását lehetett érezni a kommunizmus évtizedei alatt is, a mi 1956-os forradalmunk idején például a szovjetek Lengyelországban nem mertek fegyveres erővel beavatkozni az eseményekbe. 1956 őszén, Hruscsov ellenére, megválasztották Wladyslaw Gomulkát pártfőtitkárnak, aki jelentős engedményeket tett a lengyel társadalomnak. A magyar forradalom hatására egyébként hatalmas rokonszenv és segítőkészség nyilvánult meg a lengyeleknél. Zbigniew Herbert, a XX. század második felének talán egyik legnagyobb költője ekkor írta meg A magyarokhoz című versét.
Érdemes tudni, hogy Lengyelországban 1956 ősze után sokkal szabadabb lett a kultúra helyzete, a színházi, képzőművészeti, irodalmi élet, mint idehaza.
1964 után elismerték a háború alatti ellenzéki mozgalom tevékenységét, s az 1944-es felkelés emlékére az első köztéri műalkotást Varsó központi részén állították fel 1967-ben.
