Már kisgyermekként elhatározta, hogy művész lesz
Szegény sorsú család tíz gyermeke közül az elsőként született 1858. szeptember 2-án. Az erős fizikumú fiú a tanulásban nem mutatott túlzott szorgalmat, csak négy elemit, majd két reáliskolát végzett, de rajztehetségével már ekkor kitűnt. Szülei lakatosinasnak adták, s mivel ekkor már ébredezett benne a művészi hajlam, munkáival lenyűgözte környezetét, a segédvizsgára készített díszkaputervéért a segédlevél mellé a lakatoscéh aranyérmét is megkapta.
Szülővárosa, Pozsony épületeinek szobordíszítéseit csodálva határozta el, hogy szobrász lesz, de szüleinek nem volt elég pénzük, hogy taníttassák.
Fadrusz a kenyérre valót azzal kereste, hogy saját maga által faragott tárgyakat, fakéseket és favillákat árult Pozsony utcáin. Még egy kádárműhelyben is dolgozott, miközben sokat olvasott és rajzolt.
Bemutatkozás a szakma előtt
1875-ben a zayugróci fafaragóiskolába került, majd 1879-től három évig Prágában katonáskodott. Századának úszómestere volt és megismerkedett Josef Myslbek neves cseh szobrásszal, aki nagy hatással volt rá.
Hazakerülve fafaragásból, porcelánfestésből tartotta fenn magát, még a herendi porcelángyárba is hívták jó fizetésért rajzolónak, amit visszautasított. 1883-ban egy pozsonyi kiállításon nagy feltűnést keltett Ahasvérus-fej című gipszszobra. A tárlatot megnyitó Trefort Ágoston kultuszminiszter ösztöndíjat ígért neki, végül a pozsonyi takarékpénztár ösztöndíjával került Bécsbe 1886-ban. A szobrászművész később azt mondta:
Pozsonyi német vagyok, de magyar ember, szenvedélyes hazafivá Bécsben lettem, az osztrákok közt.
Az ösztöndíj feltételei szerint csak az akadémikus stílusban alkotó Viktor Tilgner műhelyében tanulhatott volna, de a másolgatást gyorsan megunta, nem szerette Tilgner aprólékosságát, nagyméretű szobrok elkészítésére vágyott. Egy év után a bécsi képzőművészeti akadémián Edmund Hellmer tanítványának szegődött, aki az anyagban való gondolkodást, a plasztikai érzést fejlesztette benne.
Bécsben ismerte meg feleségét, Deréky Annát, aki értő műkritikusa lett, mivel ő maga is tehetséges szobrász volt.
Fadrusz 1890-ben A szabin nők elrablása című művére akadémiai pályadíjat kapott, első nagy sikerét 1891-ben a Krisztus a keresztfán című vizsgamunkájával aratta. A műhöz nehezen talált modellt, végül saját magát kötöztette a keresztre és az így készült fotók alapján dolgozott.
Alkotásával elnyerte a Bécsi Akadémia első díját és a Műcsarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat ezer forintos nagydíját.
Pozsony városa 1892-ben Mária Terézia lovas szobrának elkészítésével bízta meg, a monumentális emlékművet a millennium évében, 1896-ban állították fel az egykori koronázási dombon. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után, 1921-ben szlovák nacionalisták az éj leple alatt ledöntötték és darabokra törték, néhány megmentett töredék a Szépművészeti Múzeumba került.
A már hírneves Fadrusz Budapesten telepedett le, naphegyi műterme a művészi élet központja lett. Itt mintázta Wenckheim Béla báró kisbéri lovasszobrát, a honfoglaló vezérek emlékét felidéző Tuhutum-oltárt, amelyet Zilahnak ajándékozott és a Zilah jelképévé vált Wesselényi-szobrot, amely a jobbágyfelszabadítás harcosaként ábrázolta a reformkori államférfit. Ezt a művét 1935-ben a románok eltávolították, de 1942-ben visszaállították és ma is látható az erdélyi város főterén. Része volt a parlament épületének és a kúria palotájának díszítésében, a budai várpalota épületére két Atlasz-figurát és két kapuőrző oroszlánt mintázott. Ismert kisplasztikája a Farkasokkal viaskodó Toldi.
