A gót rockerek fütyülnek a leghangosabban

Az új helyre költözött Dürer Kertben lépett fel a gótikus rock talán legfontosabb előadója, a The Sisters of Mercy, amely ma már gyakorlatilag a műfaj keresztapjának, Andrew Eldritchnak az egyszemélyes műsora. Eldritch abból a szempontból is különleges színfoltja a zeneiparnak, hogy gyűlöli azt: mindössze három nagylemezt adott ki, az utolsót 33 éve, és inkább élő fellépésekkel igyekszik pénzt keresni a zenéjével. Megnéztük, milyen sikerrel.

2023. 10. 12. 20:00
20231011 Budapest Systers of Mercy koncert Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Ravey Davey. Fotó: Kurucz Árpád

A gótikus rock feketébe öltözött, kopasz, sápadt bőrű keresztapja egy öreg vámpír vagy egy napszemüveges Voldemort benyomását keltette, időnként zombiként mászkálta be a színpadot, de nagyrészt a mikrofonállványba csimpaszkodva mormolt a melankolikus baritonján. Nem sokat, érdemben semmit nem kommunikált a közönséggel, összességében hetvenöt perc alatt húsz számot játszottak le rohamtempóban. A nyúlfarknyi szünetekben az is kiderült, hogy senki nem tud hangosabban fütyülni a gótikus rockereknél – természetesen elismerésként –, legalábbis koncerten ilyen fülsértő füttykoncertet én még sosem hallottam (bár nem kizárt, hogy csak a három nappal korábbi Paradise Lost-koncert által amortizált hallásom volt még túl érzékeny).

 Ben Christo. Fotó: Kurucz Árpád

A húsz dalból négyet játszottak a Vision Thingről, hármat a Floodlandsről és mindössze egyet a First and Last and Always című debütáló korongról, ami azért csalódás. Egyfelől Eldritch kiválóságát mutatja, hogy húsz számból is tudott kihagyni mesterműveket, másfelől azért a Black Planet, a Walk Away, a No Time to Cry és a címadó First and Last and Always is jobb munka, mint a setlist egy-két felejthetőbb darabja (és nekem a Mariannál is jobban tetszenek, amit egyedüliként játszottak a lemezről). Talán az album zenészeivel való viharos szakítás ennek az oka, nem tudni, mindenesetre egy élőben, nem pedig a lemezeivel aktív formáció nem biztos, hogy parlagon hagyhat ilyen mesterműveket.

Összességében ahhoz képest, hogy egy legendás, ma már csak élőben létező előadót néztünk, kaphattunk volna ennél többet is látványban, interakcióban és zenében is. Ez inkább egy klasszikus haknira emlékeztetett, de persze így is nagy élmény volt egy szerda estén olyan számokat hallani élőben (és az eredeti alkotótól), mint az Alice, a Dominion/Mother Russia, a More, a Lucretia My Reflection, a Temple of Love és a This Corrosion.

Borítókép:  Andrew Eldritch (Fotó: Kurucz Árpád)

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.