Kovács Ákos alighanem az elmúlt harminc év legsikeresebb hazai énekes-dalszerzője. Pályája még 1988-ban indult a Bonanza Banzai frontembereként, ahol dalaival, gondolataival hamar megszerettette magát a szinti-pop kedvelőivel. Majd ezen a zenei stíluson túllépve képes volt ráérezni az új irányzatokra, és 1993-ban szólókarrierbe kezdett. Ekkor jelent meg első önálló lemeze Karcolatok címmel.
Pályájának harmincadik évfordulóját Ákos és zenésztársai az Operában ünnepelték.
A koncertről nem hiányozhatott Dorozsmai Péter dobos és Fekete Tibor basszusgitáros sem, akik Ákos szólókarrierje kezdetekor pártfogásukba vették a fiatal énekest.
Ákos az Operaházban
Kevesen vitatkozhatnak azzal, hogy Ákos az elmúlt harminc év egyik legelismertebb énekese, akinek koncertturnéit folyamatos telt házak és ráadáskoncertek kísérik a mai napig.
Az Operaházban megtartott dupla koncertre is hetekkel korábban elkelt minden jegy.
Egy jubileumi esemény kapcsán érdemes feltenni a kérdést, hogy mi is lehet Kovács Ákos három évtizedes sikerének a titka. Minden bizonnyal az, hogy olyan dalokat ír, amelyek őszinték és hitelesek, amelyekkel nemcsak az előadó, hanem a közönség is azonosulni tud. Ez lehet az oka annak, hogy sok éve képes megszólítani és megtartani közönségét. Az előadói misztikum része lehet az is, hogy egyszerre képes megújulni és megőrizni azokat az értékeket, amelyeket dalaival képvisel. Így a közönség egyszerre érezhet nosztalgiát és kaphat vadonatúj zenei és vizuális élményeket. Ezek az állandó kísérletezések, áthangszerelések övezték az Operában tartott koncertjét is, ahol két rövid vers, kórus és komolyzenei kíséret keretében új formában elevenedtek meg dalai.
Mindez olyan játékosságra, gondosságra és megújulási szándékra vall, amely sajnálatosan kevésbé jellemző a hazai könnyűzenei műfajban alkotókra.
Ákos az Operaházban dalainak régi üzeneteit kívánta érettebb formában elmondani. Az első felvonás elején és végén elhangzó versek keretet, súlyt, kiegészítést adtak az ott elhangzó dalválogatáshoz. Így igyekezett más kapukon beférkőzni a hallgatósága szívébe, átadni valamit a művész létkérdéseket boncolgató, kimondhatatlan világából. A Harminc év című jubileumi koncertműsor semmiképpen sem nevezhető retrobulinak. Ákos első albumáról, a harmincéves Karcolatok-ról is csupán két dal hangzott el (Hello és a Keresd meg a lányt), azok viszont elementáris erővel ragadták magukkal a hallgatóságot.
Egy több évtizedet felölelő jubileumi koncert kapcsán felmerül az a kérdés is, hogyan lehet egyáltalán olyan dallistát összeállítani, amely hűen tükrözi a hosszú évek munkásságát. Mi lehet a rendezőelv, mi adhatja a zenészek és a közönség közös metszéspontját. Könnyű belátni, hogy a műsoridő véges, nem fér bele minden. Ákos esetében ez kifejezetten érvényes, hiszen közel kétszáz dalt szerzett. Ha csak a szólólemezek névadó dalait eljátszották volna, már az is kiadott volna egy önálló koncertet.
Az előadás alatt azonban kirajzolódott egy másik rendezőelv, amely a különböző évtizedekben szerzett dalok esszenciáját összhangba hozta. Ákos kifejezetten ügyelt arra, hogy belső tartalmait tekintve egységes repertoárt alakítson ki. Ez meglátásunk szerint jól sikerült, mivel az életmű azon részletei kerültek a reflektorfénybe, amelyek talán kevésbé felkapottak. Talán ez az oka, hogy az Ilyenek voltunk, az Ikon, a Keresem az utam és sok más, nagyközönség által ismert Ákos-sláger sem hangzott el az estén. Ugyanakkor szólnunk kell arról is, hogy egyáltalán nem hiányoltuk őket, mert sok más értékes dalt és tartalmas műsort kaphattunk cserébe.
Hallhattunk olyan ritkán játszott angol nyelvű dalokat, mint például az 1994-es albumról a Swimming (I Dive Into You) című vagy éppen a kiváló hangszerelésben életre kelt Titok, Menekülj és Átkozz el című szerzeményeket.
Ákos egy évtizede gyakorta játssza egyes dalait rövidítve, egymáshoz illesztve, ahol ezt a ritmus és a mondanivaló megengedi. Ezek az „összevágások” az operaházas koncerten meglehetősen merészre és erősre sikerültek. A Minden élet és a Felemel című dalok érzékeny összeillesztésével bensőséges, minden ember számára érvényes üzenetével megríkatta a közönséget.
Szólni kell a látványvilágról, amely az előadás kiemelkedő, talán túlzottan is hangsúlyos pontjának tekinthető. Az első felvonás alatt a zenészeket a közönségtől egy vékony, tüllfüggöny választotta el, amelyeken különböző látványos videómontázsok keltek életre. Ennek szerepét egy egész felvonáson át nem éreztük indokoltnak, mivel nem adott többlettartalmat a produkcióhoz. Ellenben egyfajta falat képzett az előadó és a közönség között, ez a „távolságtartás”, „elhatárolódás” érzetét is keltő elem sokat rontott a koncert intimitásán, amit éppen egy ilyen jubileumi koncert során nem tarthatunk szerencsésnek. Ettől eltekintve nagyszerű koncertélményben lehetett része az Operaházba látogatóknak, akik pedig lemaradtak, azok december 16-án, a Papp László Sportarénában rendezendő évzáró bulin ismerkedhetnek meg az ünnepi repertoárral.
