A kötet alkotója a lapnak úgy fogalmazott, hamar megfogta őt a szlovák nemzetiségű Bükkszentkereszt (régen Újhuta), Bükkszentlászló (Óhuta) és Répáshuta különös világa. Meséikben, mondáikban pedig hamar elvarázsolták a boszorkányok, lidércek. – A nagynéném úgy húsz éve felkerekedett, és elkezdte meginterjúvolni az időseket, majd egy barátnőmmel közösen összegyűjtötték a történeteket. A Herman Ottó Múzeum egyik pályázatára nyújtották be az összegyűjtött anyagot, mese- és mondatöredékeket − mesélte Szögeczki Sára, akiben egy éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy ne csak a múzeum levéltárában maradjanak meg az emlékek.
Úgy gondolta, az utolsó pillanatok ezek, hiszen az unokák, dédunokák már nem feltétlenül a faluban élnek, és a hagyományok lassan elvesznek. Kitalálta, hogy a történettöredékekből meséket ír, amelyekbe
gyermekkori emlékeket, egy-egy régi helybéli ember alakját, történetét is beleszövi.
A mesékből így kiolvasható a helyiek szemléletmódja, hétköznapjai, ünnepei szokásai, még néhány recept is belekerült a szövegekbe. A történeteket a szerző maga illusztrálta, bár ő maga nem író, nem grafikus.
Az írónő a címet (Pod oreha – A diófa alatt) a házuk előtt álló diófa miatt adta. – Ott találkoztak a férfiak munkába menet, ott gyűltek össze a nők pletykálkodni, beszélgetni.
Olyannyira ismert volt, hogy a fiatalokat gyakran úgy engedték el a szülők otthonról, hogy csak az oreháig mehetsz, és gyakran emlegették tájékozódási pontként, az orehán innen és túl. Sajnos 2019-ben ki kellett vágni
– magyarázza a szerző, aki hangsúlyozta, nem volt kérdés, hogy legyen-e szlovák cím is, mivel ma már nem sokan használják a nyelvet, de beszédükben gyakran fogalmaznak bele szlovák szavakat, sokszor egy mondaton belül keverik a két nyelvet.
Borítókép: A szerzőnő maga illusztrálta kötetét (Forrás: Facebook/Szögeczki Sára)
