– Makk Mátyás szerepében nagyon vicces, kissé eminens operatív vezetőt alakít, aki túlteljesíti feladatát. Milyen egy túlrajzolt figura bőrébe bújnia?

– A karaktert sok emberből gyúrtam össze, elég markáns figura lett belőle. Létező emberek gesztusaiból hoztam össze, nyilván nem ilyen mértékben, de magamra ismertem bizonyos szituációkban. Pedig nem vagyok ennyire túlbuzgó, vagy a saját feladatát ennyire szentnek tartó ember.
– Nehéz ilyen kikarikírozott figurát alakítani?
– Alapvetően hálás feladat. Nyilván a humor vagy nevezhetjük karikatúrának, eleve nagyon nehéz műfaj, nem könnyű jól csinálni. Ami nagyon fontos egy karikaturisztikus karakter megformálásánál, hogy aki megformálja, az élvezze és szeresse azt a túlzást, amit alkalmaz. Én egyébként az a fajta vagyok, aki szeret színpadon és filmen is túlozni, vagyis mindenről végletekben gondolkodni, emiatt ez a karakter nagyon kézenfekvő lett. A színészetem közelebb áll a karikatúrához, mint a drámai vonalhoz.
– Mennyire szokott össze a stáb?
– Erős összekovácsoló ereje van a humornak. A stábból sokan régebben ismerjük egymást. Az is nagyon jól össze tud kovácsolni egy közösséget, ha folyamatosan hülyéskedünk egymással. Minden adott volt ahhoz, hogy ez egy összeforrott társasággá, közösséggé váljon, szerintem ez sikerült is.
– Népszerűbbé tette ez a sorozat? Követői tábora megugrott?
– Nem tűnt fel. Nem vagyok olyan, aki lesi, hogy kik követik a közösségi médiában, és nem feltétlen ezért csináltam. A visszajelzések nagy részét egyébként a színházi környezetben kapom, de most fél év kényszerpihenőn vagyok februárig. Volt egy komolyabb térdműtétem, ami miatt még nem dolgozhatok. A felépülésemre koncentrálok, ezt a feladatot kaptam a színházamtól is, az a lényeg, hogy százszázalékosan tudjak visszatérni. A forgatás júliusban volt, az utolsó hat részt már fájó térddel csináltam végig.
– Régen, amikor a színészek befejezték az egyetemet, akkor vidékre küldték el őket. Ma nincs ilyen, de Szegedet választotta első társulatául. Miért?