Iskolai zaklatás a Kéktúrán

Amellett, hogy bemutatja Magyarország természeti szépségeit, a kamaszkorra jellemző problémák is sorra megjelennek A lila cipő szerzőnőjének új könyvében. A Kéktúra útvonalán játszódó #Kéknyár című regényt a Magyar Természetjáró Szövetség lektorálta, Sz. Vágó Kinga Baranya vármegye hírportáljának adott interjújából pedig az is kiderül, milyen egyéb értékeket szeretne átadni az írónő az említettek mellett a fiataloknak.

2023. 10. 04. 12:00
20230912 Pécs Vágó Kinga a Janus Pannonius Gimnázium tanárnője, írónő. Fotó: Laufer László ll Dunántúli Napló Fotó: Dunántúli Napló /Laufer László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta továbbá azt is, hogy a természet mellett a vallás is fontos szerepet játszik a műveiben. Korábbi regényében, A lila cipőben szintén a fiatalokhoz szólt azzal a céllal, hogy nem szájbarágós, hanem hiteles, valódi történetek által mutassa be, milyen támpontokat adhat a Jóisten, és hogyan lehet megtalálni az erőt és a hitet a nehézségek között.

Borítókép: Sz. Vágó Kinga (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.