Arra a riporteri kérdésre, hogy hogyan fogadta a Ghymes együttes fennállásának negyedik évtizedes évfordulóját, azt válaszolta, hogy nem is foglalkozott ezzel, mert ő egy előretekintő ember. Mindig az újat keresi, az új munkákat, lehetőségeket. Sikernek azt tartotta, amikor félmillió ember előtt léptek fel 2012. október 23-án Budapesten.
Évek óta szervezi az együttes Kézfogás című dalának közös eléneklését különböző helyszíneken, különböző korosztályoknak a nemzeti összetartozás napján. A dalt a személyes találkozókon kívül tudomása szerint százezrek éneklik otthonaikban.
– Ilyenkor egymásra gondolunk az egész Kárpát-medencében. A pandémia alatt megszólítottam a világ magyarjait, és az egyesült Államoktól Izlandig számtalan helyről kaptam videókat, amelyek arról szóltak, hogy június 4-én ők is részt vettek a megemlékezésben.
Ez a mozgalom most már nagyon komoly méreteket öltött – mesélte a zenész, s kijelentette, hogy ő ezt az „édes terhet” örömmel, mosolyogva vállalja, ha már a Kárpát-medencei magyarok rátették.
Andor Éva megkérdezte Szarka Tamást, hogy az Otthon vagyunk című dalukban jól érzi-e a dacot, a kijelentést, hogy „Igen, mi itt itthon vagyunk!”?
A Kossuth-díjas művész határozott igennel felelt, s elmondta, hogy ő Galántán, az utolsó magyar nyelvű északi községben, Királyréven él. Gyerekkorában azt hitte, hogy Magyarországon lakik, mert csak egy-két szlovák család élt a faluban. Aztán amikor elkerült zeneiskolába Galántára, majd gimnáziumba Nyitrára, ott tapasztalta meg, hogy kisebbségben él. Gyakran komoly, véres verekedések is voltak a magyar és a szlovák diákok között. Ez az ellenségeskedés még ma is megvan, nem olyan rég is rászóltak a bevásárlóközpontban Simán, hogy ne beszéljen magyarul – miközben a város szereti, még a szlovákok is, hiszen velük is kommunikál.
Volt olyan, hogy szlovákul énekelt fel egy dalt egy galántai, a zeneiskolát alapító tanárnő emlékére, s azóta a szlovákok is megsüvegelik. Ennek ellenére mégis megtörtént, hogy rászóltak, ne szólaljon meg magyarul.
– Választhattam, hogy elviszem az illetőt a könyvtárba és megmutatom neki a térképeket, hogy nézze meg a történelmünket, hogy Felvidéken ma is ötszázezer magyar lakik, nézze meg a temetőket, hogy vegye észre, hogy ezer éve itt élünk. A másik választás, hogy olyat szólok neki, ami miatt napokig nem alszik majd. Miután ez este fél 10-kor történt, és eléggé fáradt voltam, az utóbbi mellett döntöttem. Én utána jól aludtam, mert ott, abban a pillanatban a többiek arcán láttam, hogy jól tettem, hogy kiálltam a magyarságomért.
Bizony van egy terhe annak, hogy mi Szlovákiában kisebbségben vagyunk, egy „lassú fojtásban” – fejtette ki álláspontját a zenész.
Az interjú szeptember 28-án, a szlovákiai választások előtt készült, így szó esett benne annak fontosságáról is. A művész kifejtette véleményét a kárpátaljai magyarság tragédiájáról, beszélt Vidnyánszky Attiláról és a Nemzeti Színházról, valamint az evangelizációról, és a liberalizmusról is.
Az eredeti teljes interjú itt nézhető meg.
