Szakály Sándor: A magyar történelemről mindig lehet újat mondani

A jubiláló intézet eredményeiről és az ismeretterjesztésben betöltött szerepéről, a fel-felbukkanó forrásokról, a hozzáférhetővé vált dokumentumokról és a sok esetben újragondolásra, újraelbeszélésre szoruló történelemről Szakály Sándorral, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójával beszélgettünk.

20231009 budapest 10 eves a veritas intezet szakaly sandor tortenesz igazgato havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

„Sok forrás még nem ismert, azok feltárása, elemzése után számos dolog kaphat új értelmezést” Fotó: Havran Zoltán

– A korábbi korokra is igaz a múlt forrásainak újraértékelése?
– Természetesen. A dualizmus kori kutatócsoport vezetője, Hermann Róbert professzor számtalanszor utal rá, hogy szűkebb kutatási területe – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc – mindösszesen másfél esztendőt ölel fel, mégis mindig előkerülnek újabb források, számos „megrögzött” dolog más megvilágításba kerül, kerülhet ezáltal. Hosszabb idő telt el a kiegyezésig, az oda vezető útnak és az eredménynek a vizsgálata is fontos. A polgári magyar állam kialakulásának az időszaka és 1867 utáni eredményei ma is figyelemre méltók. Ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy már mindent ismerünk.

 Sok forrás még nem ismert, azok feltárása, elemzése után számos dolog kaphat új értelmezést. Szeretnék emlékeztetni arra is, hogy nem feltétlenül egy-egy esemény, történés időbeli hossza határozza meg azt, hogy mennyi időt szentelünk annak a feltárására, elemzésére, bemutatására. Gondoljunk csak az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amely jóformán csak tizenhárom napot ölelt fel. Ez a tizenhárom nap a magyar társadalom döntő többségének nem a hivatalosan szajkózott ellenforradalmat, hanem az igazi forradalmat és szabadságot jelentette. 

Sok minden változhat azonban 1956 esetében is.

– Mire gondol?
– Elsősorban arra, hogy 1956 ismert főszereplői milyen kapcsolatban álltak a forradalommal és annak eseményeivel. Összetett kérdéskör ez is, amelynek során újra kell vizsgálni az akkori kommunista vezetők szerepét és jelentőségét. Valóban Nagy Imre volt a forradalom vezetője? Ismert, hogy nem ő indította el a folyamatokat, de az ő nevét skandálta a tüntetők sokasága. Tőle várták az emberek a sorsuk jobbra fordulását. A Minisztertanács elnökeként az első néhány napban azonban nem a forradalom vezetőjeként viselkedett. Úgy látom, hogy 1956 októberében nem voltak igazi politikai vezetők. Az egykor ellenzéki erők tagjainak még nem volt idejük arra, hogy komolyabb szervezőmunkát végezzenek, Nagy Imre pedig mindvégig hithű kommunista maradt. Nem vált forradalmárrá, de képes volt elfogadni a tömegek kívánta változtatásokat és azok mellé állni. A legnehezebb órákban vállalta a saját nemzetét. Ez a pár téma is mutatja, hogy két hét eseményét is sokáig lehet még kutatni.

„Ha be­látható időn belül nem tudjuk a digitalizációt elvégezni, akkor a rendszerváltoztatás történetének egy fontos része tűnhet el végleg a magyar múltból” (Fotó: Havran Zoltán)

– Hangsúlyozza a források jelentőségét. Az intézet ezért bővült idővel levéltárfunkcióval is?
– Az intézet életében valóban jelentős változás történt, amikor pár éve ide került az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal teljes iratanyaga, amelynek nagyságát jól mutatja, hogy az több mint 14 irat-folyókilométert tesz ki. Ezzel a magyarországi rendszerváltoztatás időszakának összes kárpótlása kutathatóvá vált. A földárverések anyagai, a holokauszt-túlélők kárpótlási igényei, a munkaszolgálatra és a málenkij robotra elhurcoltaknak a kárpótlási iratai mind a Veritasba kerültek. Nekünk nemcsak az a feladatunk, hogy fizikailag megőrizzük, hanem az is, hogy megkezdjük a mielőbbi digitalizálást, mivel az iratok – a papírok állapota – az ­1990-es évek elejének „minőségét” őrzi. Ha be­látható időn belül nem tudjuk a digitalizációt elvégezni, akkor a rendszerváltoztatás történetének egy fontos része tűnhet el végleg a magyar múltból.

– A Veritas egy korábbi, nagyszabású terve szerint egyedülálló emlékhelyet is működtetne.
– Igen, ennek tervei már készen állnak, az ország jelenlegi anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé azok gyors megvalósulását. Régi álmunk, hogy Cegléden – ahol a régió legnagyobb gyűjtőtábora működött a második világháború után –, egy Gulág–GUPVI-emlékhely jöjjön létre, amelyet a Veritas működtetne. Ezen az emlékhelyen azt mutatnánk be, hogy miként hurcoltak el Magyarországról sok százezer embert, katonát és polgári személyeket hadifogolytáborokba, kényszermunkatáborokba, miként éltek, dolgoztak és haltak ott. Ezekről a szomorú „élményekről” hosszú évtizedekig nem esett szó a magyar társadalomban, ezen pedig változtatni kell. A történeti kutatóintézeteknek ma már az is a feladatuk, hogy a nagy jelentőségű történelmi és társadalmi eseményekről szóljanak, hogy részt vegyenek a társadalmi kibeszélési folyamatokban. Ebben a munkában a tudományos ismeretterjesztés legalább ilyen fontos lenne, ezért találtuk ki a Veritas-esteket is, ahol évek óta minden hónap első keddjén egy-egy témát körbejárnak a történészek. Ezek az előadások online is elérhetők. Emellett három sorozatunk is van: a Veritas-könyvek, a Veritas-füzetek és az évkönyvek. Mindezek mutatják intézményünk első tíz évének a szakmai munkáját és teljesítményét.

Borítókép: Csak szabadon szolgál a szellem, vallja Szakály Sándor (Fotó: Havran Zoltán)