420 éves kutatás Shakespeare elveszett darabja után
A közelmúltban újabb találgatáscunami hömpölygött végig az irodalmi bulvársajtóban. A híres Első fólió kiadásának négyszázadik évfordulója alkalmából nem egy Shakespeare összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Legújabban a Future magazin futott neki egy elveszett Shakespeare-színdarab előásásának, igaz, találgatásoknál többre nem jutott.
Ez alkalommal egy 1953-ban felbukkant könyvjegyzék nyomába eredtek a szemfüles tollnokok. Ebben az évben fedezte fel ugyanis Solomon Pottesman, egy lelkes és közismert könyvgyűjtő azt a listát, amelyen két, egymást kiegészítő, egymásnak válaszoló cím volt olvasható. A Love's Labour's Lost (Ezt mi Lóvátett lovagok címen ismerjük.) után mindjárt ott állt a Love's Labour's Won című mű, amely – okoskodott Pottesman – nyilván Shakespeare eltűnt műve, ha már az előtte álló bizonyosan Shakespeare-vígjáték.

A Future cikke természetesen megszólaltat szakembert, történészt, irodalmárt és Shakespeare-kutatót, míg ki nem kerekedik egy 420 éves nyomozás Shakespeare elveszett darabja után. A dolog azzal kezdődött, hogy „az avoni hattyú” halála után két barátja és színésztársa, John Heminge és Henry Condell mindent megtett azért, hogy Shakespeare művei el ne vesszenek. Igaz, szerzőnk drámái már halálakor is népszerűek voltak, sok irodalomtörténész mégis úgy gondolja, hogy barátainak közbenjárása nélkül számos műve örökre eltűnhetett volna. Az Erzsébet-korszakban ugyanis a kinyomtatott vagy kéziratban maradt színdarabokat számos veszély fenyegette. Egyrészt a papír drága volt, olyannyira, hogy minden nyomtatványt, kéziratot, papírfecnit újrahasznosítottak. Híres jelenete Rostand évszázadokkal később játszódó Cyranójának is, amikor Ragueneau pékségében a konyhalányok irodalmi kéziratokba, könyvlapokba csomagolják a péksüteményeket… Így eshetett meg a kutatók szerint, hogy Shakespeare kéziratai közül egyetlen egy sem maradt az utókorra. Az sem jelentett biztonságot, hogy mire meghalt, Shakespeare drámáinak körülbelül fele már nyomtatásban is megjelent. A művek ugyanis úgynevezett „quartos” kiadásban jelentek meg, magyarul úgy mondták, negyedrétív, azaz kötés nélküli, kétszeresen összehajtott íveken hozták forgalomba. Ezek a viszonylag olcsó könyvek viszont könnyen megsérültek vagy elvesztek.
Nem igazán voltak olyan formában, hogy azt mondanád: Ó, ezeket érdemes lesz megőrizni és húsz év múlva újraolvasni…
– foglalta össze a kiadványok hajdani értékét Emma Smith, az Oxfordi Egyetem Shakespeare-tanulmányok professzora.