– Szász Júliát kiengedték a kórházból, de nem tudtam még vele beszélni. Horváth Lajos Ottóval sikerült beszélnem, reméljük, hogy őt holnap hazaengedik – kezdte az egyik legfontosabbal Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, aki a baleset idején bent volt a színházban, az igazgatói szobában a monitoron keresztül látta, ami a színpadon történik.
Bent voltam a színházban a baleset pillanatában, láttam, hogy valami baj van, rohantam le rögtön. A döbbenet és a fájdalom, borzalmas volt az az egy óra. Azért, mert nem tudtuk, hogy mi van velük. Nem tudtuk, hogy történtek-e komolyabb sérülések. Ezért vártam a másnapot, az éjszakát, hogy tudjam meg végül is, hogy mennyire sérültek meg. Az ég velünk volt, ez biztos, őrző angyalaink vigyáztak, mert tulajdonképpen sokkal nagyobb baj is történhetett volna
– idézte fel a baleset körülményeit Vidnyászky Attila.
Mint fogalmazott,
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó 2,84 méter magasságból estek le.
A rendőrségi vizsgálatról elmondta, hogy csütörtökön megy a rendőrség és az általuk összeállított bizottsággal együtt ugyanazt a helyzetet közösen megvizsgálják.
Vidnyászky Attila kiemelte:
Nem, nem számolok fel ezzel a karrierrel, hanem egyszerűen meg akarok egy picikét állni, újragondolni ezeket a dolgokat. Ez az ügy abszolút becsületbeli számomra, de ennek a balesetnek az egész szakma fel komoly üzenete van. A két ember felé éreztem azt, hogy mindenképpen van felelősségem. Azóta kitaláltam, hogyan lehetne úgy megcsinálni a jelenetet és ezért eszem magam, mert meg lehetett volna korábban, hogy ki lehetett volna korábban is találni, hogy semmilyen formában ne történhessék ez meg.
Vidnyánszky Attila jelenleg nem tudja elképzelni a folytatást
Nekem most a leginkább a meghatározó élményem az a kiállás mellettem. A neves személyiségeken túl az a több száz e-mail, SMS, amit nézőinktől, rajongóinktól, egyszerű emberektől kaptam, tehát az egészen csodálatos és megható.
Vidnyánszky Attila szerint ezt a fájdalmas helyzetet arra használják, hogy fogást találjanak a Nemzeti Színházon és rajta.
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy mennyire gondolta komolyan a lemondás felajánlását, a főigazgató így reagált:
Ott, abban a pillanatban eldöntöttem, látva a két, fájdalommal küszködő embert, hogy nagy gesztust kell gyakorolnom.
Én felmondtam, tehát nem felajánlottam a lemondásomat, hanem fölmondtam.
A kettő között van különbség. Úgy éreztem, hogy ez egy jel, úgy érzem, hogy itt egy kicsit meg kell torpanni, meg kell állni, bizonyos dolgokat, a működésünket, az előadásszámot újra kell gondolni nem csak nekem, mindenkinek. Széles sávon működő intézmény vagyunk, egyedülálló struktúrában dolgozunk.
Legyünk túl a vizsgálaton, s megnézzük, hogyan tovább, de jelenleg nem tudom elképzelni, hogy folytatom.
