A korabeli újságok szerint a Déryné-kultusz akkora volt, hogy öltözködése hatott a korabeli divatra. Kolozsvár után 1828-ban Kassa következett, a kilenc nyugodt és sikeres esztendő alatt eljátszhatta a Bánk bánban Melindát is.
1837-ben az akkor felépült Pesti Magyar Színházhoz (a későbbi Nemzeti Színházhoz) szerződött, a társulatból a legmagasabb gázsiért. Az 1838-as pesti árvíz idején azonban alaposan átfázott, ezután énekhangja megfakult. Hallgatóságát nem tudta lenyűgözni, a kritikusok modorosnak találták, 1843-ban Debrecenben, a Norma előadásán már kifütyülte a közönség. Az újságok élceket gyártottak róla, túl öregnek nevezték, a színpadtól azonban csak ötvennégy évesen, 1847-ben vonult vissza.
1852-ben kibékült férjével, akinek haláláig Diósgyőrben éltek, majd nővére Miskolc belvárosi házában húzta meg magát betegen, szerény körülmények között. Utoljára 1869-ben keresztfia, Egressy Ákos jutalomjátékán lépett színpadra.
Élete végén még megírta memoárját, amely máig a magyar színjátszás hőskorának egyik legfontosabb és legátfogóbb forrásmunkája. 1872. szeptember 29-én halt meg Miskolcon, a szegények temetőjében temették el.
Déryné Széppataki Róza még életében legendává vált. Egy anekdota nevéhez kapcsolja a rakott káposzta megszületését: állítólag a nagyváradi alispán ottani vendégszereplésére készíttette el az étel elődjét, amelyből az egyébként madárétkű Déryné az illendőséget megszegve háromszor is kért. Budai márványszobra – illetve annak elterjedt porcelánváltozata – nevezetes alakításában, az Alpesi rózsa című dalmű főszerepében ábrázolja, amint kissé előre hajolva, gitárral a kezében énekel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!