Schenbach Rozália néven született, orvoscsaládból származó édesanyja második házasságából. Bécsből odaszármazott patikus apját korán elvesztette, nem sokkal később a patikát is el kellett adniuk. Tizenhat évesen anyja Pestre küldte, hogy egy kántor rokonuk mellett németül tanulhasson. Itt került kapcsolatba először a színházzal, a kolozsvári magyar társulat előadásait látogatta a mai Károly körúton állt Hacker-szálában. Elbűvölte a színjátszás, és elhatározta, hogy színésznő lesz, anyja pedig – jóllehet kezdetben ellenezte, hogy lánya e „könnyűéletű nők” között forogjon – végül egy évet adott neki, hogy kipróbálhassa magát.
Próbajátékán A varázsfuvola egyik áriáját énekelte olyan szépen, hogy a német karmester szája tátva maradt.
Hamarosan leszerződött Vida János Pesten szereplő színtársulatához, ahol német családi nevét Benke József (Laborfalvy Róza apja) javaslatára Széppatakira magyarosította, majd amikor 1813-ban feleségül ment színésztársához, Déry Istvánhoz, felvette a Déryné nevet is.
A német nyelvű színházzal rivalizáló magyar társulat a szép hangú, nagy hangterjedelmű Déryné megérkezése után már műsorára tűzhetett olyan darabokat is, amelyeket addig énekesnő hiányában kénytelenek voltak félretenni. A tehetséges fiatalasszony folyamatosan képezte magát – egyik szerepéhez Erkel Ferenctől vett énekórákat –, emellett német színdarabok magyarra fordításával foglalkozott, sőt időnként ő készítette el a maga tervezte jelmezeket.
A közepes tehetségű Déry gyakran bántalmazta, és mindenáron rá akarta venni, hogy vonuljanak el egy vidéki birtokra. Déryné ellenállt, és végül elhagyta férjét, de nem váltak el, és nevét is megtartotta.

A társulat központja 1815-től Miskolcon volt, ahol Dérynét gyakran a közönség soraiból felkiabálva biztatták éneklésre, ő pedig dalra is fakadt, még akkor is, amikor éppen prózai szerepet játszott. Az 1820-as években jutott el pályája csúcsára, vendégszerepelt a Pesti Német Színházban, az ország számtalan városában fellépett, előadásai még a legközönyösebbeket is lázba hozták, hatalmas lelkesedést keltve a magyar nyelvű színjátszás iránt.
1823-ban, a két évvel korábban megnyílt első magyar kőszínház szerződtette Kolozsvárra, a frissen megszervezett operatársulatba.
A sevillai borbély előadásán valósággal tombolt a közönség, s ezután ha a színház megszorult, elég volt Rossini művét műsorra tűzni, azonnal megtelt a nézőtér. Bellini, Mozart, Weber operáiban is jól érvényesült nagy terjedelmű, az alttól a szopránig terjedő hangja.