Schenbach Rozália néven született, orvoscsaládból származó édesanyja második házasságából. Bécsből odaszármazott patikus apját korán elvesztette, nem sokkal később a patikát is el kellett adniuk. Tizenhat évesen anyja Pestre küldte, hogy egy kántor rokonuk mellett németül tanulhasson. Itt került kapcsolatba először a színházzal, a kolozsvári magyar társulat előadásait látogatta a mai Károly körúton állt Hacker-szálában. Elbűvölte a színjátszás, és elhatározta, hogy színésznő lesz, anyja pedig – jóllehet kezdetben ellenezte, hogy lánya e „könnyűéletű nők” között forogjon – végül egy évet adott neki, hogy kipróbálhassa magát.
Próbajátékán A varázsfuvola egyik áriáját énekelte olyan szépen, hogy a német karmester szája tátva maradt.
Hamarosan leszerződött Vida János Pesten szereplő színtársulatához, ahol német családi nevét Benke József (Laborfalvy Róza apja) javaslatára Széppatakira magyarosította, majd amikor 1813-ban feleségül ment színésztársához, Déry Istvánhoz, felvette a Déryné nevet is.
A német nyelvű színházzal rivalizáló magyar társulat a szép hangú, nagy hangterjedelmű Déryné megérkezése után már műsorára tűzhetett olyan darabokat is, amelyeket addig énekesnő hiányában kénytelenek voltak félretenni. A tehetséges fiatalasszony folyamatosan képezte magát – egyik szerepéhez Erkel Ferenctől vett énekórákat –, emellett német színdarabok magyarra fordításával foglalkozott, sőt időnként ő készítette el a maga tervezte jelmezeket.
A közepes tehetségű Déry gyakran bántalmazta, és mindenáron rá akarta venni, hogy vonuljanak el egy vidéki birtokra. Déryné ellenállt, és végül elhagyta férjét, de nem váltak el, és nevét is megtartotta.
A társulat központja 1815-től Miskolcon volt, ahol Dérynét gyakran a közönség soraiból felkiabálva biztatták éneklésre, ő pedig dalra is fakadt, még akkor is, amikor éppen prózai szerepet játszott. Az 1820-as években jutott el pályája csúcsára, vendégszerepelt a Pesti Német Színházban, az ország számtalan városában fellépett, előadásai még a legközönyösebbeket is lázba hozták, hatalmas lelkesedést keltve a magyar nyelvű színjátszás iránt.
1823-ban, a két évvel korábban megnyílt első magyar kőszínház szerződtette Kolozsvárra, a frissen megszervezett operatársulatba.
A sevillai borbély előadásán valósággal tombolt a közönség, s ezután ha a színház megszorult, elég volt Rossini művét műsorra tűzni, azonnal megtelt a nézőtér. Bellini, Mozart, Weber operáiban is jól érvényesült nagy terjedelmű, az alttól a szopránig terjedő hangja.
A korabeli újságok szerint a Déryné-kultusz akkora volt, hogy öltözködése hatott a korabeli divatra. Kolozsvár után 1828-ban Kassa következett, a kilenc nyugodt és sikeres esztendő alatt eljátszhatta a Bánk bánban Melindát is.
1837-ben az akkor felépült Pesti Magyar Színházhoz (a későbbi Nemzeti Színházhoz) szerződött, a társulatból a legmagasabb gázsiért. Az 1838-as pesti árvíz idején azonban alaposan átfázott, ezután énekhangja megfakult. Hallgatóságát nem tudta lenyűgözni, a kritikusok modorosnak találták, 1843-ban Debrecenben, a Norma előadásán már kifütyülte a közönség. Az újságok élceket gyártottak róla, túl öregnek nevezték, a színpadtól azonban csak ötvennégy évesen, 1847-ben vonult vissza.
1852-ben kibékült férjével, akinek haláláig Diósgyőrben éltek, majd nővére Miskolc belvárosi házában húzta meg magát betegen, szerény körülmények között. Utoljára 1869-ben keresztfia, Egressy Ákos jutalomjátékán lépett színpadra.
Élete végén még megírta memoárját, amely máig a magyar színjátszás hőskorának egyik legfontosabb és legátfogóbb forrásmunkája. 1872. szeptember 29-én halt meg Miskolcon, a szegények temetőjében temették el.
Déryné Széppataki Róza még életében legendává vált. Egy anekdota nevéhez kapcsolja a rakott káposzta megszületését: állítólag a nagyváradi alispán ottani vendégszereplésére készíttette el az étel elődjét, amelyből az egyébként madárétkű Déryné az illendőséget megszegve háromszor is kért. Budai márványszobra – illetve annak elterjedt porcelánváltozata – nevezetes alakításában, az Alpesi rózsa című dalmű főszerepében ábrázolja, amint kissé előre hajolva, gitárral a kezében énekel.
Életét több filmben feldolgozták, alakját megszemélyesítette Tolnay Klári és Törőcsik Mari is.
Emlékezetére 1982-ben színházi elismerést alapítottak, róla nevezték el a 2019-ben elindult Déryné programot, amely a Nemzeti Színház szervezésében színházi produkciókat mutat be az ország kistelepülésein.
A program keretében megalakult Déryné Társulat elsőként Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című művét vitte színre, megidézve a kőszínház előtti világ legnagyobb magyar színésznőjének alakját.
