A Sandford család elutazik New Yorkból, egy nem túl távoli, ám kellően izolált, hatalmas bérelt házba kikapcsolódni. Este kopogtatnak az ajtón, az állítólagos tulajdonos G. H. (Mahershala Ali) és lánya szeretne hazatérni, mert a városban fennakadások vannak. Áramszünet, térerő és internet nélkül segítséget sem lehet hívni, így hőseink magukra vannak utalva.
A Netflix köztudottan nem sajnálja a pénzt neves alkotók sajátos látásmódú produkcióira, melyek olykor remekül, míg máskor kifogásolhatóan sülnek el. Esmail mindenképp olyan filmes, aki tele van ambícióval és képes újat mondani, más kérdés, hogy a teljes kontrollt nem mindenki tudja megfelelően kezelni. A Távol a világtól olyan alapanyag, mely indokolta az adaptálást, sőt akár új távlatokat nyithat meg az értelmezés szempontjából.
A film, akárcsak egy regény, fejezetekre van bontva. Rögtön a nyitányban Amanda (Julia Roberts) elmélkedése, illetve a negyedik fal lebontása (kiszólás a nézőkhöz) felvázolja, hogy mire érdemes számítani, mely részben beigazolódik, ugyanakkor Esmail próbálja minél változatosabban elmesélni a történetet. Az első harmadban könnyen egy „home invasion” thrillerre lehet asszociálni, ahol a központi témát a paranoia szolgáltatja. Amanada előítéletes, bizalmatlan, míg férje, Clay (Ethan Hawke) hisz az idegeneknek. Az író, rendező valahol a kettő közt áll, és úgy vázolja a helyzetet, hogy ne hasson minden lépés baljósnak, ám érezhető legyen a nyugtalan légkör. A nem kívánt ismerkedést a technikai anomáliák szakítják meg, úgymint az adásszünet, az internet teljes kimaradása és így tovább. A Jóbarátok-fanatikus kislány ideges, hogy nem tudja folytatni szeretett sorozatát, a tinédzser fiú unatkozik, G. H. lánya az édesanyját szeretné látni, egyszóval senki sem elégedett. A vészjósló események egyre gyarapodnak, a természet, az állatok is furcsán viselkednek, mi pedig hőseinkkel egyetemben válaszok után kutatunk.
Olyan érzése támadhat az embernek, mintha egy M. Night Shyamalan művet nézne, a Távol a világtól ugyanis megidézi a direktor Az esemény, netán a Kopogás a kunyhóban című munkáit.
A misztikum mellett azonban Esmail erősen beleszövi a saját mondandóját a jelenetekbe. Velős társadalomkritikát fogalmaz meg, mely bár talán semmi innovatívat nem rejteget, de a hatása megkérdőjelezhetetlen. Ügyesen világít rá a nyilvánvalóra, miszerint a digitalizálódás miatt annyira a technikára hagyatkozunk, hogy nélküle szinte minden megbénul. Ettől válik annyira hétköznapivá, hihetővé, egyúttal ijesztővé ez a kiberarmageddon. A rendező remekül játszik a feszültséggel, végletekig kitartott, párhuzamos eseménysorozatokat láttatva, így fokozva az izgalmakat. Tény, hogy a harmadik ilyen szegmens már repetitívnek hat, de eléri, hogy ne kalandozzon el a figyelmünk a szűk 140 perces játékidő során. Akárcsak a regényben, úgy itt sincs konkrét válasz a miértekre, ami sokakban hiányérzetet hagyhat. A fináléban bár G. H. monológja szolgálhat egyfajta megoldással, az ő felvetése is csak egy teória, nem konkrét reveláció.
Esmail részben elérte célját, alkotása naprakész, elgondolkodtat és diskurzust indít.
A sztárok nem okoznak csalódást, elsősorban Julia Roberts és Mahershala Ali alakításait érdemes kiemelni. A Mr. Robotban látott vizuális megoldások, mint a döntött kamera, a szereplők középponton kívülre helyezése visszaköszönnek, valamint tartalmilag is akadnak érdekességek. Mindenkiben másképp csapódhat le a cinikus, ironikus befejezés, a felgyülemlett kérdésekre magunkban kell meglelnünk a választ. A végeredményből mégis hiányzik valami ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen, időnként fókuszát veszti, míg máskor közhelyessé válik, és egy frappáns blöffnek érződik. Mindenesetre egyáltalán nem baj, hogy készülnek még ilyen filmek, mert bár nem hibátlan, talán tudunk belőle tanulni, hogy a mi világunk ne jusson erre a sorsra.
Borítókép: Jelenet a Távol a világtól című filmből (Forrás: Netflix)
