− Hogyan született meg a könyv ötlete?
− A Történelmiregény-írók Társasága idén tízesztendős, és az elmúlt években a tagtársakkal szinte mindig készítettünk egy-egy novelláskötetet. Tavaly azt találtuk ki, hogy Budapest 150 éves jubileumát egy egészen különleges dologgal köszöntjük. Nevezetesen egy közös regény ötletét vetettem fel, amit tagjaink többsége nagy lelkesedéssel fogadott, bár többen szkeptikusok voltak azzal kapcsolatban, hogy lehetséges-e együtt egy egységes regényt alkotni. 2022 december végén kezdtünk neki. Az volt a cél, hogy egy nagyjából nyolcszáz éves időszakot romantikus, kalandos családregény formájában dolgozzunk fel. Közösen ötöltük ki, hogy mi legyen az a történetszál, az a rejtély, ami összeköti a teljes nyolcszáz esztendőt. Utána viszont az egyes szerzőkre bíztuk az, hogy a kitalált két főszereplő család generációival mi történik az egyes korszakokban. Két fontos kikötés volt: az összes részben tovább kellett gördíteni a családok történetét, illetve egy – apáról fiúra szálló – kulcshoz kapcsolódó rejtélyt.
− Több író dolgozott a vaskos köteten, amely egy regény és nem novellafüzér. Az ő munkájuk összehangolását hogyan kell elképzelni?
− Hihetetlen nagy kihívás volt tizenhat szerzőt összehangolni. Kezdetben az alkotók vázlataiból született egy közös szinopszis. Ezt mindenki átnézte, majd ez alapján kezdett neki a saját részét kidolgozni. Mindenkitől harminc-negyven oldalt vártunk. Az írók saját maguk kutatták azt a kort, amiben alkottak.
Hozzáteszem, hogy másodlagos forrásokból dolgoztak, tehát a történészek által már feldolgozott tételeket olvasták el szakkönyvekben, tudományos folyóiratokban.
Ám elképzelhető, hogy az ember mondjuk átbogarászott egy egész könyvet vagy egy hosszú cikket, és abból csak fél vagy egy mondat került bele aztán a történetbe. Ezek után jött az igazán nagy munka, mert ezt követően álltunk neki összedolgozni a szöveget. Én arra figyeltem, hogy a történetek megfelelő dramaturgiája, íve meglegyen. Végső soron nyáron készült el a teljes szöveg. Időközben elkészítettük a családfákat, az egyes korszakokhoz kapcsolódó várostérképeket is. Azt hiszem, hogy azért sikerült jól ez a regény, mert mindenki meghozta azt a kellő áldozatot, amit a közös munka megkövetelt.
− Miért gondolták azt, hogy Budapest egyesítéséhez a romantikus családregény műfaja illik?
− Erre több érvem is van. A legfontosabb dolog az, hogy ez a műfaj volt a legalkalmasabb arra, hogy sok-sok évszázad történetét el tudjunk mesélni. A másik, hogy olyan művet szerettünk volna kiadni, ami az olvasók széles tömegéhez eljut.
Úgy gondoltuk, ha egy kalandos családregénybe építjük bele a helytörténeti eseményeket, akkor sokkal többen kézbe veszik majd.
Harmadsorban úgy tekintünk erre a százötven éves évfordulóra, hogy ez egy igazi ünnep, így külső megjelenésében és tartalmában is egy ünnepi kötet elkészítésére szántuk el magunkat. Egy olyan könyvére, amibe bele lehetett írni az egyszerű emberek, az egyének mindennapjait, de a nagy sorsfordító eseményeket is, amelyek néha tragikusak, szörnyűek, ám sokszor felemelők és monumentálisak.
− Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve történt, gondolhatnánk, hogy ezeket az évtizedeket öleli fel a könyv. Mégis miért fontos 1241-től, a tatárjárástól indítani a sztorit, mire ad lehetőséget ez a kiterjedt időbeliség?
− Sokkal komplexebb történetet tudtunk megírni, valamint meggyőződésünk az, hogy Budapest meséje nem az egyesítéssel kezdődött, hiszen sok-sok évszázaddal korábban is éltek itt emberek. 1873 előtt is gyakran már Pest-Budaként, vagy akár Buda-Pestként emlegették ezt a bizonyos várost. A kezdésnek választott 1241-es év sem véletlen, mivel
ez gyakorlatilag Pest újjászületésének az ideje, amit akkoriban a tatárok a földdel tették egyenlővé.
Buda pedig ekkortájt nőtt ki a földből. Ráadásul 1240-es években a két város gyakorlatilag kiváltságok tekintetében egynek számított, egységes településként működött a Duna két partján.
− A kötet végén feltűnik egy családfa, térképek és a valós szereplők listája. Miért volt fontos, hogy függelékek segítségével adjanak mankót az olvasóknak?
− Ez egy fikciós regény, fiktív szereplőkkel, ám megvan mögötte az a helytörténeti kutatás, amely megalapozta ezt az alkotást. Szerettük volna, ha az olvasók tisztában vannak azzal, hogy adott esetben kik a történetben a valós szereplők, illetőleg segíteni szerettünk volna abban, hogy el tudják helyezni a történetet térben is. A családfa elengedhetetlen, mivel nyolcszáz éven keresztül számos generáció követi egymást, és könnyű belegabalyodni a szálakba.
− Kérem, mutassa be a Farkas és Révész családot, amelyek köré fonódnak a főváros zivataros századai.
− Olyan családokat alkottunk, amelyek egyszerű, hétköznapi emberekből állnak.
Nem előkelő gazdag nemeseket, vagy a főpapság köréből kikerülő személyeket szerettünk volna a középpontba helyezni, hanem mindenféleképpen alulnézetből kívántuk megmutatni a város történetét.
Olyan neveket kellett választani, amelyek akár már a középkorban létezhettek, és nyolcszáz évet át tudnak ívelni, ma is léteznek. A Révész családnév abból a szempontból is jó választás volt, hogy maga Budapest a Duna két partján fekszik, és végső soron a révészek kötötték össze az oldalakat.
− A címmel utalnak a Himnuszra is, miért?
− Lehet, hogy patetikusan hangzik, de az volt a cél, hogy az egész nemzetnek szóló könyvet rakjunk le az asztalra, és a Himnusz az a mű, ami a legerősebben kifejezi a magyarság összetartozását.
Borítókép: Budapest 1903-ban (Forrás: Fortepan/Deutsche Fotothek)
