Január 26-án lett 85 éves az egyik legjelentősebb kortárs magyar költő és drámaíró, Kiss Anna. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas alkotót a jeles alkalomból megható írásokkal köszöntötték a Napút szerzői.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Alföldy Jenő irodalomtörténész Nagy Lászlót idézve köszöntötte Kiss Annát: „»Margarétás pecsétet« én nem üthetek Kiss Anna emlékkönyvébe úgy, mint ahogy Nagy László tette meg ezt hajdan kedvenc ifjú fölfedezettjeinek igazolásául pályájuk elején. Hogy mégis tőlem telhetően méltó sorokat küldjek a fiatal korom óta szeretett és nagyra becsült költőnek és barátomnak, Kiss Annának, egy korábbi könyvkritikámat idézem az új évezred elejéről. Mottóját Ahogy az élet árad című verséből választottam, így hangzik: »Vannak könyvek, amiknek / közük van a Teremtéshez.« Mondanom sem kell: önmagára fordítottam vissza legjobb jellemzéséül saját szavait.”
A költő kétkötetes, Gyolcs címet viselő, másfél ezer oldalas életmű-válogatására utalva azt írta:
Megint az a különös érzés kerít hatalmába, hogy a költő nemcsak időn kívüli világot teremtett, mint ahogy számos kiváló elemzője megállapította, hanem mindenestül magába engedte és személyessé tette az emberiség és a nagy világegész létidejét.
Fenyvesi Félix Lajos költő és újságíró szerint Kiss Anna „az egyik legnagyobb élő költőnk. Bűvölő és bájoló, aki képes tenyere alá menekíteni a világot. Ősi hiedelmekből, népköltészetből táplálkozó versei múlhatatlan fénnyel ragyognak. Mintha nem tenne mást, csak emlékezne megpróbáltatásokban gazdag gyerekkorára, a csuhébabás játékra, a sírós-nevetős éneklésre.”
„Kiss Anna a társadalom és a költészet egyik árvalánya. Milyen ez a költészet? Halk szavú, de a szavak mögött távolban hatalmas a zengés, ezt csak a lélek hallja. Lassú és világos folyóvíz, de vonszol mélyében olyan gondot, amire csak a különleges erő képes. Szól belőle a sors, néha balladásan” – idézte fel Nagy László Kiss Annáról írt gondolatait Fenyvesi, hozzátéve: egy nő versüzenetei ezek, szegénységben és magányban, van benne királyi fenség. Föltámadó emlékek, boszorkányos történetek. Fohász a veszendő öregekért, imádság a szorgos mesteremberekért. Az egész magyarságért.
Toót-Holló Tamás irodalomtörténész, a Mediaworks kulturális divíziója, a Kultúrnemzet vezetője a költő 2017-ben megjelent, Suhogások című verseskötetének első versciklusát idézte:
Ilyen mesélő kölesszál meg / mint én, itt lengedez / suhogja létezését, / elvan a maga helyén, / nézi, hallgatja mindezt, távol került a városok, / utak dögvészétől, földedénybe / szórják arany magvait.
„A Kiss Anna által alkotott kölesszálak most is a 85 éves költő létezését suhogják, s arany magvaikat is csak neki szórják. S mi velük együtt örülünk. Addig is távolra kerülve a városok és utak dögvészétől. Hogy ennek alapján láthassuk meg benne, a 85. születésnapját most ünneplő költőben a saját létezésének suhogásában is a maga helyére kerülő kölesszálat s annak minden arany magvait. Nem véletlen ez a bóknak szánt, de talán a lényeget is mélyen megszántó gondolatkísérlet – már csak azért sem, mert ez a csodás versciklus a leginkább azzal a mítoszteremtő erővel tűnik ki a kortársi versek közül, amely Kiss Anna elidegeníthetetlen sajátja, s amellyel együtt időzve éppenséggel az idő mélységes mély kútjába nézhetünk. S amikor már azt hisszük, hogy az ősiség szinte felderítetlen tartományaiban leltünk szállásra, lassan rájöhessünk arra, hogy Kiss Annának még ehhez képest is megvan a maga még inkább felfoghatatlan, primordiális, meotiszi magánya” – írta.
Tornai Xénia költő a köszöntőjében megállapította: Kiss Anna „verseinek színtere az álom, a félálom, az emlékek világa: a gyermekkori rongybabalétben elgurult üvegszemeket és dombról lehullott almákat kereső, hangsúlyozottan női lélek, az időtlen asszony, a létezés titkait ismerő és uralni tudó jósnő világa. Plasztikusan megrajzolt, nagy megelevenítő erővel láttatott képei a természet örök körforgásának ritmusára, ősi altatók ismétlődő soraira emlékeztető szerkezettel egyszerre idézik fel a teremtés és az egyén születésének kezdeteit, bejárva a véres anyaméh-barlangot és a hegy odvát egyaránt, ahol »világrontó nagy árnyak bújják a vén sötétet«.
Verseiben az egymással variálható sorok úgy visszhangzanak, mint völgyben a vízesés robaja. Mint ősi varázsszavak. Mint révült sámánok dobjának dobbanásai, mint anyák dúdolói, melyekkel csecsemőiket ringatták a fűzfaágakból font bölcsőben a lombsátor alatt” – írta Tornai Xénia.
Borítókép: Kiss Anna (Forrás: MMA.hu)
