Saját dallal jelentkezik az Omega Testamentum

Az Omega együttes tagjainak többsége sajnos már nem ajándékozhatja meg újabb életre szóló élményt jelentő koncertekkel a közönséget. Az Omega Testamentum zenekar azonban – az együttes dobosa, Debreczeni Ferenc Ciki vezetésével – hűen őrzi és ápolja a hagyatékot. Mint arról nemrég hírt adtunk, a csapat hamarosan új, saját dallal jelentkezik, amely élőben a február 23-i koncerten, a Barba Negrában csendül fel először, videóklipje pedig a Mediaworks felületein fog debütálni. Cikivel egyebek mellett a közelgő dalpremier és koncert apropóján beszélgettünk.

Debreczeni Ferenc Ciki Fotó: Teknős Miklós

– Mi adta az ötletet, hogy egy új, saját szerzeménnyel is közönség elé álljanak?
– A mostani menedzserünk győzött meg arról, hogy most már ennek is elérkezett az ideje. Az ő ötlete volt, hogy csináljuk meg ezt a dalt. Eleinte nem akartam beadni a derekam, de amikor megfogalmazódott a készülő dalhoz az a mögöttes cél, hogy igenis mennünk kell tovább előre, és őrizni kell a lángot, akkor beláttam, hogy igaza van, meg kell csinálni.

 Fel kell hívni a figyelmet rá, hogy igen, itt vagyunk, tovább folytatjuk. Ehhez kellett egy mind zenei világát, mind szövegét tekintve induló jellegű dal is, ami mutatja, hogy visszük tovább az örökséget, a testamentumot. Az utolsó gyászeset óta már több év eltelt. A gyász örökre velünk marad, de nem foroghatunk mindig körbe-körbe. Ki kell lépni ebből a tragédiából, nyitni kell. Ezt a célt szolgálja a február 23-i koncert a Barba Negrában, ahol már ezzel a dallal is meg akarunk jelenni, amely hűen kifejezi a zenekarunk jövőbeni ars poeticáját.

– A tragédiák sora után nem gondolkodott azon, hogy – az Emerson, Lake & Palmer egykori dobosához, Carl Palmerhez hasonlóan – szólókarrierbe kezdjen? Mindenképpen csapatban szerette volna folytatni?
– Határozott igen a válaszom. Zenélni szerettem volna, és ha már zenélek, miért ne azt játsszam, amit igazán szeretek? Márpedig az nem más, mint az Omega. Ez pedig – nincs mese – mindenképpen csapatmunka! Én ebben éreztem jól magam, és most úgy érzem, az új dal apropóján is örömemet tudom lelni az ilyen munkákban. A stúdiófelvétel is jó bizonyíték erre, mert visszahallgatva én lepődtem meg a legjobban, hogy hú, hát ez már majdnem most egy Omega-nóta.

Az egykori Omegához hasonlóan az új csapat is közös alkotóműhelyként dolgozik össze (Fotó: Teknős Miklós)

– Stílusát, mondandóját tekintve tehát az új dal is beleillik majd az Omega-életműbe?
– Hála istennek az alkotótársaim is nagyon érzik ezt a stílust. 

Liszivel, akit megkértem, hogy legyen ő az alap zeneszerzője, tökéletesen meg tudtuk beszélni, hogyan kezdődjenek a szerkezetek, hogyan álljanak össze. Ahogy azt is, hogy milyen díszítőelemeket rakjunk a dalba, mennyire legyen hosszú egy verse, hányszor ismételjünk, vagy hol kell egy kis szünet, lélegzet, hogy le is csapódjék a mondanivaló, utána pedig tudjuk tovább fokozni a hatást. Liszivel dilemmáztunk, hogy ki legyen a szövegíró. Én úgy gondoltam, hogy úgy lenne kerek, ha még ebben is hasonlítanánk az Omegához, ami egy igazi közös alkotóműhelyként működött. Nem külső szövegírót kerestünk, hanem egy belsőt, aki az alapszövegeket összehozza.

Természetesen úgy, hogy meghatároztuk előtte a fő mondandót, azt a néhány ütős szlogent, aminek a lényeget át kell vinnie. Ezeket fogalmazta meg szépen sorokba szedve egy igazi vers formájában Schrott Peti, az énekesünk. Most még zajlanak az apróbb csiszolgatások, hogy akkor az egyik sornak mi legyen a vége vagy az eleje, milyen megszemélyesítés fér bele, mi kaphat olyan metaforikus jellegű megjelenítést, ami még nem túl komplikált egy indulóhoz képest, és így tovább.

– Milyen érzéseket szeretnének a közönség számára útravalóul adni a februári koncerttel?
– Reményeink szerint ez az este olyan élményt nyújt majd, aminek köszönhetően ha a jövőben lát valaki egy Omega Testamentum-plakátot, akkor nem lesznek kételyei afelől, hogy kiről és miről van szó. Tudni fogja, hogy mire megy, és mit várhat el az adott együttes koncertjétől.

Borítókép: Debreczeni Ferenc Ciki. Az Omega együttes dobosa otthonában (Fotó: Teknős Miklós)