Saját dallal jelentkezik az Omega Testamentum

Az Omega együttes tagjainak többsége sajnos már nem ajándékozhatja meg újabb életre szóló élményt jelentő koncertekkel a közönséget. Az Omega Testamentum zenekar azonban – az együttes dobosa, Debreczeni Ferenc Ciki vezetésével – hűen őrzi és ápolja a hagyatékot. Mint arról nemrég hírt adtunk, a csapat hamarosan új, saját dallal jelentkezik, amely élőben a február 23-i koncerten, a Barba Negrában csendül fel először, videóklipje pedig a Mediaworks felületein fog debütálni. Cikivel egyebek mellett a közelgő dalpremier és koncert apropóján beszélgettünk.

Debreczeni Ferenc Ciki Fotó: Teknős Miklós

– Mi mindennek a lángját őrzi az Omega Testamentum?
– Annak idején az őriszentpéteri, 60. évfordulót ünneplő koncert után hosszú szünet következett. Nem történt semmi. Egy zenésznek szörnyű érzés otthon malmozni és várni. Így született meg az ötlet, hogy egy nagyjából ötszáz fős teremben csináljunk egy házibulit, ahol mi muzsikálunk a meghívott vendégeknek. Ezen a bulin kezdtünk el arról beszélgetni, hogyan lehetne az Omega örökségét méltón továbbvinni, és így merült fel az is, hogy új zenekart hozok létre, az Omega Testamentumot. Velük együtt őrizzük a tüzet, a szenvedélyt és azokat az értékeket, amelyeket az Omega mindig is képviselt. Mindenképpen az Omega örökségét hordozzuk tovább, méghozzá olyan színvonalon és olyan stílusban, amit az Omega tudott prezentálni, és amit én magam tudok valamilyen szinten hitelesíteni. Mindezt hűen fejezi ki ez a cím.

Debreczeni Ferenc az Omega Testamentummal közösen őrzi az értékeket, amelyeket a legendás együttes képviselt (Fotó: Teknős Miklós)

– Miután a régi csibészek távoztak erről a világról, mindent újra kellett kezdeni. Hogy született meg végül a mostani formáció?
– Az elején csak ketten maradtunk a basszusgitárossal, Szöllősi Katival, kutattunk a lehetséges új tagok után ellátogatva a különböző koncerthelyszínekre. Akikre felfigyeltünk, azokat meghívtuk egy próbára. 

Először az énekesünket, Schrott Pétert szemeltem ki, tőlem teljesen szokatlan módon: az interneten keresztül. Az ő ajánlásával került be aztán a csapatba a kiváló gitáros, Erdős Róbert, akivel korábban már én is játszottam egy zenekarban. A billentyűsünket, Nagy Zsolt Liszit szintén régebbről ismertem, és már korábban is gondoltam rá, hogy esetleg igénybe vennénk a segítségét. Hál’ istennek ő is örömmel fogadta a megkeresésemet. A basszusgitárosunk, Fekete Tibi Samu pedig – akinek a jelenségéről és zenei tudásáról bennem már korábban is nagyon pozitív kép élt – Szöllősi Kati távozása után csatlakozott hozzánk. Nagyon belepasszolt abba a progresszív zenei világba, amely mindannyiunkat összeköt valahol.

– Mondhatjuk, hogy mostanra egy jól összeszokott csapattá alakult az új formáció?
– Akikkel most együtt játszom, nagyon jól megértették a lényeget: nem szabad hamis képet mutatni, zeneileg más megfogalmazást létrehozni. Ehelyett valóban csak azokat a dalokat adjuk elő, amiket az Omegával korábban, a 60 éves fennállás alatt játszottunk. Mindezt a lehető leghitelesebben: ragaszkodva az eredeti hangzáshoz, de teret engedve a művészi önkifejezésnek. Jól összekovácsolódtunk és mind megértettük, hogy a dallamnak, a szerzeménynek saját struktúrája van, amit nem lehet megváltoztatni. Fontos, hogy az írott szólókat, a dallamot, az egész struktúrát érintetlenül kell hagyni, mert csak így marad meg az eredetisége. Ugyanakkor vannak improvizált szólók, ahol kibontakozhat az egyéniség is. Hál’ istennek nagyon jó köztünk az összhang, és annak ellenére, hogy a régiek közül sajnos csak én vagyok ott a színpadon, a közönségtől is nagyon jó visszhangokat kaptunk a koncertek után. Sajnos sok olyan zenekar van, amelyik tribute-zenekarként visszaél az Omega nevével. Ez nemcsak velünk, az eredeti Omega zenekarral szemben etikátlan, de a közönséget is becsapják vele. Feltüntetik a koncertjeiken az Omega nevét vagy egy dalunk, albumunk címét, és hamis képet keltenek. Akik elmennek meghallgatni a koncertet, végül csalódottan távoznak. Én magam volt, hogy elvegyültem egy-egy ilyen koncerten a közönség soraiban, és hallottam, amint azt mondogatták egymásnak az emberek, hogy ja, ez az Omega? Akkor menjünk haza. Visszaélnek az életművel, az értékekkel, amit letettünk az asztalra. Mi mindig grandiózus koncerteket szerettünk csinálni. Azt a fajta mértéket, minőséget, azt a stílust kell hozni, különben hamis az egész. És a hamisítás az bűn, a bűnt pedig meg kell büntetni.

– Mi adta az ötletet, hogy egy új, saját szerzeménnyel is közönség elé álljanak?
– A mostani menedzserünk győzött meg arról, hogy most már ennek is elérkezett az ideje. Az ő ötlete volt, hogy csináljuk meg ezt a dalt. Eleinte nem akartam beadni a derekam, de amikor megfogalmazódott a készülő dalhoz az a mögöttes cél, hogy igenis mennünk kell tovább előre, és őrizni kell a lángot, akkor beláttam, hogy igaza van, meg kell csinálni.

 Fel kell hívni a figyelmet rá, hogy igen, itt vagyunk, tovább folytatjuk. Ehhez kellett egy mind zenei világát, mind szövegét tekintve induló jellegű dal is, ami mutatja, hogy visszük tovább az örökséget, a testamentumot. Az utolsó gyászeset óta már több év eltelt. A gyász örökre velünk marad, de nem foroghatunk mindig körbe-körbe. Ki kell lépni ebből a tragédiából, nyitni kell. Ezt a célt szolgálja a február 23-i koncert a Barba Negrában, ahol már ezzel a dallal is meg akarunk jelenni, amely hűen kifejezi a zenekarunk jövőbeni ars poeticáját.

– A tragédiák sora után nem gondolkodott azon, hogy – az Emerson, Lake & Palmer egykori dobosához, Carl Palmerhez hasonlóan – szólókarrierbe kezdjen? Mindenképpen csapatban szerette volna folytatni?
– Határozott igen a válaszom. Zenélni szerettem volna, és ha már zenélek, miért ne azt játsszam, amit igazán szeretek? Márpedig az nem más, mint az Omega. Ez pedig – nincs mese – mindenképpen csapatmunka! Én ebben éreztem jól magam, és most úgy érzem, az új dal apropóján is örömemet tudom lelni az ilyen munkákban. A stúdiófelvétel is jó bizonyíték erre, mert visszahallgatva én lepődtem meg a legjobban, hogy hú, hát ez már majdnem most egy Omega-nóta.

Az egykori Omegához hasonlóan az új csapat is közös alkotóműhelyként dolgozik össze (Fotó: Teknős Miklós)

– Stílusát, mondandóját tekintve tehát az új dal is beleillik majd az Omega-életműbe?
– Hála istennek az alkotótársaim is nagyon érzik ezt a stílust. 

Liszivel, akit megkértem, hogy legyen ő az alap zeneszerzője, tökéletesen meg tudtuk beszélni, hogyan kezdődjenek a szerkezetek, hogyan álljanak össze. Ahogy azt is, hogy milyen díszítőelemeket rakjunk a dalba, mennyire legyen hosszú egy verse, hányszor ismételjünk, vagy hol kell egy kis szünet, lélegzet, hogy le is csapódjék a mondanivaló, utána pedig tudjuk tovább fokozni a hatást. Liszivel dilemmáztunk, hogy ki legyen a szövegíró. Én úgy gondoltam, hogy úgy lenne kerek, ha még ebben is hasonlítanánk az Omegához, ami egy igazi közös alkotóműhelyként működött. Nem külső szövegírót kerestünk, hanem egy belsőt, aki az alapszövegeket összehozza.

Természetesen úgy, hogy meghatároztuk előtte a fő mondandót, azt a néhány ütős szlogent, aminek a lényeget át kell vinnie. Ezeket fogalmazta meg szépen sorokba szedve egy igazi vers formájában Schrott Peti, az énekesünk. Most még zajlanak az apróbb csiszolgatások, hogy akkor az egyik sornak mi legyen a vége vagy az eleje, milyen megszemélyesítés fér bele, mi kaphat olyan metaforikus jellegű megjelenítést, ami még nem túl komplikált egy indulóhoz képest, és így tovább.

– Milyen érzéseket szeretnének a közönség számára útravalóul adni a februári koncerttel?
– Reményeink szerint ez az este olyan élményt nyújt majd, aminek köszönhetően ha a jövőben lát valaki egy Omega Testamentum-plakátot, akkor nem lesznek kételyei afelől, hogy kiről és miről van szó. Tudni fogja, hogy mire megy, és mit várhat el az adott együttes koncertjétől.

Borítókép: Debreczeni Ferenc Ciki. Az Omega együttes dobosa otthonában (Fotó: Teknős Miklós)