Történelmünk sorsfordító pillanatai jelennek meg a színpadon

A 2002-ben megalapított Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház egyik legfontosabb missziójának azt tartja, hogy minél szélesebb rétegeknek bemutassa a magyar történelem kevésbé közismert sorsfordító pillanatait és történelmi szereplőit. Az idei naptári év első produkciója mégis egy vidám hangulatú, olasz, francia és természetesen magyar dalokkal fűszerezett koncert volt Orbán Borbála sanzonénekes és Pánczél Kristóf zongora- és énekművész közreműködésével. Hogyan egészítik ki az ilyen jellegű zenés produkciók a súlyos történelmi drámákat bemutató előadásokat? Egyebek mellett erről beszélgettünk Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendezővel, íróval, a színház vezetőjével.

20230110 Budapest Andrási Attila rendező, író Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Arpad Kurucz

– Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy csak akkor tudjuk meghatározni, hova tartunk, ha tudjuk, honnan jöttünk. A rajongók című, készülőben lévő, márciusra tervezett előadásuk is erre keres választ?

– A darab alapjául szolgáló regény szerzője, Kemény Zsigmond nem pusztán íróként jelentős: erős bölcseleti vénával megáldott szereplője volt a magyar történelemnek. Ez a műve pedig talán a legbölcsebb magyar regény. 1638-ban játszódik az Erdélyi Fejedelemségben, a vallásháború idején. Az akkori megosztottság lényegében a mai napig érezteti a hatását a magyar valóságban. 

Emellett megvizsgáljuk annak a kornak a politikai viszonyait, megnézzük a szövetségi rendszereit. Természetesen beemelünk más dokumentumokat is az előadásba. Ezáltal jobban fel tudjuk tárni annak a kornak a viszonyrendszerét és a gondolkodásmódját, illetve az akkori emberek énképét és vallási felfogását.

Nagyon nehéz ma megértenünk azt, hogy reformátusok és katolikusok miért viseltek egymás ellen háborút. De ha belegondolunk, a XX. században sem vallások, hanem valláspótló ideológiák háborúit láttuk. És ebbe az első világháború is beletartozik, hiszen az egy ideológiai háború volt, amelynek következtében eltűntek a királyságok, a császárságok, és Európa-szerte köztársaságok alakultak. Ez a szellemi okok miatti háborúzás lényegében a mai napig tart, és most is különböző önmeghatározások állnak szemben egymással. Egészen más egy brazil – csak hogy ugyanazon a kontinensen maradjunk – önmeghatározás, mint például az Egyesült Államok-beli énkép. Indiáról, Kínáról vagy Oroszországról nem is beszélve.

Andrási Attila szerint a színház alapja az összeütközések bemutatása. Fotó: Kurucz Árpád

– Ezek szerint a különböző önmeghatározásokból adódó konfliktusok állnak majd az előadás központjában.

– Igen. Hiszen a színház alapja ezeknek az összeütközéseknek, szembenállásoknak a bemutatása. Egy hatalmas harmóniát nem lehet öt percig sem nézni a színpadon, abba mindenki belealudna. A történelmünk – ami nem más, mint a jelenünket eredményező múltunk – tele van ilyen összeütközésekkel. Ezek miatt tartunk most ott, ahol. Éppen ezért meg kell néznünk ezt az időszakot is. Foglalkoztunk a XIV. századdal, az Anjou-korral, sok előadást készítettünk az első világháború vége, a kisebbségi sorsfordulás időszakáról. Megírtam a Tizennyolcat, ami 1918-ban játszódik, a Magyar Királyság utolsó egy hetét dolgozza fel. 

Komoly kutatómunkával a magyar történelem kifejezetten olyan sorsfordító pontjait tárjuk fel, amelyekkel a magyar drámairodalom korábban nem igazán foglalkozott.

– A honlapjukon is olvasható és egy korábbi interjúban is kifejtette, hogy nemzeti mítoszainkat mai hangon szeretnék közvetíteni a nézőknek. Mitől lesz mai ez a bizonyos hang?

– Egyrészt minden kornak megvan a sajátossága. A Tizennyolcban Tisza Istvánt is egészen másképp, a mai korból nézve jelenítettük meg. Ma, amikor a szavak nem jelentenek semmit, belegondoltunk abba, hogy akkor a miniszterelnök egy nap akár egy tucat párbajt is megvívott a szavak miatt. Szerettük volna érzékeltetni, hogy abban az időben mennyire kötelezték a szavak az embereket. Ezt és ehhez hasonló felfedezéseket tárva a közönség elé talán érzékeltetni lehet a mai és a régi korok közötti értékbeli különbségeket. Nem öltöztetjük tehát farmerbe Nagy Lajost, és nem is szólal meg VIII. kerületi szlengben. 

Ehelyett megpróbáljuk közelebb vinni a mai embereket az akkori gondolkodásmódhoz. Ehhez rengeteg háttérmunka kell: forráskutatást, ha kell, teológiai tanulmányokat végzünk. Gyakran vonunk be szakembereket, hagyományőrzőket is ezekbe a folyamatokba. Először nekünk magunknak kell megértenünk, megismernünk az adott kort. Így tudjuk továbbadni mindezt először a színészeinknek, majd általuk a közönségnek.

– Mindez tehát segít, hogy a mai közönség is képes legyen átélni, megélni mindazt, amit a színpadon lát?

– Igen. És azért arról se felejtkezzünk el, hogy – habár a szokások és az értékrendek időről időre változhattak az évszázadok során – azért vannak olyan emberi dolgok, amelyek korszaktól függetlenül általánosak. Példának okáért a szerelem minden korban ott volt, és mindig megjelent a politika körül, éppen ezért a mi előadásunkban is rendszeresen felbukkan. A legrégebben, lassan húsz éve repertoáron lévő, Halottak napjától virágvasárnapig című darabunk például elmondható úgy is, hogy halottak napján került hatalomra Károlyi Mihály, majd virágvasárnapon vonult be a magyar Királyi Honvédség a Délvidékre. Ebben az esetben az elszakítástól a visszacsatolásig tart ez a kisebbségeket kiszorító politika mindennapjait bemutató cselekmény. De úgy is el lehet mondani a mesét, hogy abban van egy hölgy, három férfi, három különböző szerelem és huszonkét év története.

– A Pozsonyi úti református templom altemplomában állandó játszóhelyet alakítottak ki. Emellett számtalan Kárpát-medencei településen is felléptek már. Hogyan választják ki a helyszíneket?

– Amikor létrehoztuk ezt a színházat, az egyik alapvető célunk az volt, hogy az előadásainkkal a forráskutatások alapján feldolgozott történelmünket, a jelenünket eredményező múltunkat minél több helyre elvigyük. 

Ezzel az elszakított területeken mindenképpen az identitás erősítése a célunk, de attól tartok, hogy ennek helye van az anyaországban is. A másik cél – ami lényegében a magyarságtudat erősítéséhez kapcsolódik –, hogy azok, akik eljönnek az előadásra, nézzenek utána mindannak, amit láttak.

Nemcsak a fiataloknak tudunk újat mutatni: volt olyan kétdiplomás nézőnk, aki a Tizennyolc című előadásunknak köszönhetően ismerkedett meg uzsoki báró Szurmay Sándornak, az első világháború egyik kimondottan sikeres hadvezérének, a Magyar Királyság egykori hadügyminiszterének életével és munkásságával. A két felvonás közötti szünetben olvasott utána a neten a mobiltelefonján. Ha megnyitjuk ezeket a kérdéseket, akkor az emberek meg fogják keresni rájuk a választ. Van, hogy előadás után ottmaradok, és elbeszélgetek a közönséggel – legyen szó iskolai osztályokról vagy különböző korosztályhoz tartozó közönségről. Az Udvari Kamaraszínház nem pusztán szórakoztató, de nevelő missziót is betölt.

Az idei év első produkciójaként Orbán Bori és Pánczél Kristóf koncertjét hallhatta a közönség. Fotó: Andrássy Ariel

– Az idei év első előadása egy érzelmekben gazdag, magyar, olasz és francia dalokból összeállított koncert volt Orbán Bori színész-énekesnő és Pánczél Kristóf ének- és zongoraművész közreműködésével. Hogyan kerültek a repertoárjukba az ilyen jellegű programok?

– Isten kegyelmének köszönhetően, aki különböző tehetségeket küld hozzánk. Egy igen kedves barátom hívott fel egyszer Németországból, hogy figyelmembe ajánljon egy kiváló sanzonénekesnőt. 

Eleinte szkeptikus voltam: mit kezdek egy sanzonénekesnővel egy színházban? De gondoltam, húsz percet rászánhatok. Az ügyvezetőnkkel és a dramaturgunkkal végül több mint másfél órán keresztül hallgattuk Orbán Borit, és mondhatom, hogy egy rendkívül érdekes személyiséggel és döbbenetes tehetségű énekes-színésznővel gazdagodott a színházunk.

Az olyan isteni kegyelemnek, amiben ő részesül a tehetsége által, annak teret kell adni. A zenének pedig mindenféleképpen helye van nálunk is, hiszen a nehezebb témák mellett kell egy lazítás, meg kell jelenítenünk a könnyebb pillanatokat is. Ezek a zenés estek ezt szolgálják.

Borítókép: Andrássy Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Színház vezetője egyebek mellett az intézmény missziójáról beszélt (Fotó: Kurucz Árpád)