A riporter erre azt mondta, szerinte gyakorlatilag a 80-as, 90-es évek sci-fi filmjeiben látott épületek mostanra már valósággá váltak, mire Ferencz Marcel nevetve megjegyezte:
Igen, már tudjuk hajlítani a teret.
A beszélgetés fonala itt el is érkezett a tervező talán leghíresebb munkájához, a budapesti Néprajzi Múzeum épületéhez, amelyről az építész elmondta, hogy ez a projekt 2015 óta tart, és ha most májusban megnyílik a legnagyobb kiállítási területe, akkor mondható majd el, hogy készen van az épület.
– A belső múzeumi terei tízszer akkorák, mint a korábbi néprajzi múzeumnak fenntartott tércsoport. Kemecsi Lajos igazgató 12 éve dolgozik azon, hogy az a műtárgymennyiség, ami Európában is kiemelkedő, méltó környezetbe kerüljön. Hatalmas költözésről beszélünk mind szellemi, mind fizikai értelemben. Ennek része az épület, amit Baán László megálmodott, hogy egy hatalmas múzeumi negyed épüljön – részletezte Ferencz Marcel.
Arra a riporteri kérdésre, hogy miért pont egy – gördeszkás kifejezéssel élve – félcső lett az épület formája, az építész meglepő történettel válaszolt.
– Ez a projekt egy hatalmas stressz volt, mert a világ tíz legjobb tervezőjét is meghívták a nemzetközi tervpályázatra, és ezek olyan személyek voltak, akikről mi az iskolában tanultunk. Őszintén szólva akkor nekem segített az esélytelenség nyugalma, hiszen van az emberben egy egészséges önismeret, és olyanokkal szemben indulni, mint Zaha Hadid, aki a világ legösszetettebb és legérdekesebb formájú épületeit megtervezte, Coop Himmelblau, aki felhőszerű házakat tervez, vagy Dominique Perrault, aki az egész La villette-et végigtervezte Párizsban meglehetősen reménytelen vállalkozásnak tűnt.
Úgy gondoltam, itt nem lesz meg az az építészeti megoldás, amivel labdába lehet rúgni, de egy biztos volt, valami olyasmit kell csinálni, amit az emberek szeretni fognak. Az összes turista végighömpölyög az összes kulturális örökségen, kisétál a Hősök terére, és arra gondoltam, hogy amikor már ott is megnézi a Műcsarnokot, a Szépművészeti Múzeumot, akkor jó lenne „pihennie egyet”. És ha a Városligeti-tó mellett besétál a Ligetbe, akkor mi lenne, ha volna egy ilyen pihenő, egy enyhe emelkedő, egy lelket is kisimító környezet, ahol csak pihenni, kávézni kell. És akkor egyszer csak így kiemelkedett a területből az épület.
Aki most felmegy a tetejére, annak ez egy kis testmozgás is, de valamit ajándékoz is neki, mert onnan nagyon szép a kilátás. A pesti oldalról a budai panoráma úgy tárul fel, amit csak a kiváltságosok élvezhetnek a penthouse lakásokból
– mesélte büszkén Ferencz Marcel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!