Paul Hunham (Paul Giamatti) egy bentlakásos iskolában tanít, kiválóan érti a szakmáját, ám sem a tanárok, sem a diákok nem szeretik sajátos stílusa miatt. Karácsonyra a legtöbben hazautaznak családjaikhoz, ám hősünknek kell felügyelnie azokat a nebulókat, akik az intézményben ragadnak ilyen-olyan okok miatt. A mindenkinek kényelmetlen helyzet végül egy igen emlékezetes szünetet eredményez.
Tény, hogy az ünnepek alatt sokkal nagyobb közönsége lehetett volna a filmnek, a díjszezonra kalkulálva sem teljesíthet rosszul, ugyanis nem érdemtelenül emlegetik az év legjobbjai közt.
Payne a lehető legjobbkor rukkolt elő a Téli szünettel, mely tökéletesen illik a filmográfiájába. Az író, rendező mestere a keserédes, emberi sztoriknak, a Schmidt története, a Kerülőutak, az Utódok vagy a Nebraska kivétel nélkül ebben a műfajban mozogtak, mégis kellően elkülöníthetőek.
Legújabb munkája is hasonló szellemben készült, ugyanakkor stílusában van annyira autentikus, hogy cseppet se hasson elcsépeltnek.
Payne eleve úgy teremti meg a képi világot, hogy visszarepítsen a 70-es évekbe. A színhasználat, a látványelemek, a zene és persze a díszletek, frizurák, ruhák olyan hatást keltenek, mintha valóban ebben a korszakban járnánk. Nem érződik imitációnak, és nagyon kevesen képesek ilyen erős atmoszférát kreálni pusztán külcsíni apróságokkal.
A cselekmény lassan, de nem vontatottan építkezik, mindig történik valami.
Kezdetben Hunham néhány diákkal és a konyhás nénivel tölti az időt, majd az egyik gazdag ifjonc apja elviszi a fiatalokat síelni. Egyetlen kivétel akad, az eszes, de problémás Angus (Dominic Sessa), aki nem kap szülői jóváhagyást a kirándulásra. Így ez a valószerűtlen trió kénytelen együtt tölteni az ünnepeket.
Ahogy arra számítani lehet, előkerül a bezártságból fakadó egymásra utaltság lélektana, s lassacskán mindenki felfedezi a másikban rejlő értékeket. Ez a fajta történetmesélés rengeteg helyen félremehet és pillanatok alatt giccsbe torkollhat, Payne azonban sokkal jobb alkotó annál, mintsem hogy ilyen hibákat kövessen el. Helyette úgy rajzol jellemeket, alkot figurákat, hogy az belesimul a történetbe és végtelenül természetesnek hat.
Konfliktusok, veszekedések és groteszk szituációk során jutunk el arra a pontra, hogy hőseinkkel egyetemben megtaláljuk a kapcsot, mely összeköti ezeket a jócskán eltérő embereket. Mindhármuk életét körbelengi a gyász, legyen az egy szerettük elvesztése vagy az elszalasztott lehetőségek siratása. A fel-feltörő traumák fájdalmas emlékeket hoznak felszínre, ám empátiát, kötődést, sőt szeretetet szülnek az idő előrehaladtával. A konyhában tüsténkedő Mary (Da’Vine Joy Randolph) hiába szorul háttérbe, karaktere jól látható ívet ír le, és nagy szükség van rá egyféle anyapótlékként. A Hunham és Angus közti kapcsolat szintén parádés, ahogy a viszontagságok mellett fejlesztik egymást.
Payne a dráma mellett nem feledkezik meg a humorról, rengeteg a vicces geg, a poénos beszólás, így máris könnyebb befogadni a fajsúlyos témákat, miközben esze ágában sincs elbagatellizálni azokat.
Dominic Sessa élete első szerepében egészen kivételes alakítást nyújt. Da’Vine Joy Randolph méltó partner, az Oscarja biztosra vehető női mellékszereplőként. Paul Giamatti szintén bizonyította már, hogy bármit képes eljátszani, itt sincs másképp. Ő a mű gerince, hiteles, lehengerlő és annak ellenére kedvelhető, hogy a figuráját kezdetben egyáltalán nem kéne szeretni.
A Téli szünet olyan érzést kelt az emberben, mintha ez a film mindig is létezett volna.
Régi vágású, klasszikus cselekményvezetésű alkotás, mégis friss, egyedi és meg tud újulni. Noha karácsonykor játszódik, az év bármely szakaszában meg lehet nézni, mert mindennapi, átélhető problémákról mesél. Igazi változatos érzelmi hullámvasút, amin lehet sírni, nevetni és olyan melegség árad belőle, ami miatt hosszasan megölelnénk, ha ember lenne.
Borítókép: A film központi triója (fotó: Focus Features)
