A sötétségkor kronológiája

Ismerjük a hasonlatot a vízben fövő békáról? Lassan, fokozatosan melegítik a vizet szegény pára alatt, így menekülés, kiugrás helyett fokozatosan hozzászokik ahhoz a környezeti tényezőhöz, amely végül a halálát okozza. A Kairosz Kiadó gondozásában, B. Kovács András tollából megjelent Bukaresti napló mintha a béka perspektívájából számolna be a fokozódó elnyomás olyan apró részleteiről, amelyeket éppen olyankor nem szoktunk észrevenni, amikor épp benne élünk.

Az elsüllyesztett Bözödújfalu Forrás: Wikipedia

A kétkötetes napló ritmusa, hangulata szerves egészet képez: közéleti eseményekhez fűzött megjegyzések, a romániai magyar sajtóberkek belső életének apró, de beszédes és realista képei, amelyek majdnem hasonlítanak a bárhol és bármikor megtalálható munkahelyekhez, de csak majdnem: a fullasztó elnyomás itt is, sőt, még csak itt érezteti magát igazán, miközben a kor olyan legendái vonulnak és vonultatnak fel előttünk, mint Bodor Pál, Csáky Zoltán, Mag Péter, hogy csak néhány nevet említsek. Nem szépek ők sem: a mindennapi „nemélet” részei, még nem legendák, hanem egyszerű hús-vér figurák. Mondom ismét: a szerző nem Khrüszész – nem untat fellengzős jellemrajzokkal, nem bont és nem szűkít le karaktereket. A szereplők vannak, és csak vannak – a „csak” ebben az értelemben maga a lét eszkatológiai manifesztációja, hiszen semmi sem volt nehezebb azokban az időkben, mint „csak” lenni. Ha sikerül ez a „csak”, az már majdnem megváltás…

A naplóban felidézett korabeli riportutak, párkeresési problémák, családi viták vagy épp az ismeretlenekkel folyatott pár szavas csevegések húsba vágó fájdalommal festik fel előttünk a kor minden nyűgét, nyomorúságát, kezdve az elsorvadó magyar oktatástól az ozsdolai gazdálkodó legeltetési problémájáig. Feltárul előttünk a Ceausescu-rezsim sötét valósága: állandó küzdelem a létezés minimális feltételeinek biztosításáért. 

És illene föltenni magunknak a kérdést: amikor a havi negyven deka megengedett cukormennyiség beszerzése is nehézségekbe ütközik, akkor a minimális létfeltétel egyenlő örök küzdelem? Lehet így élni? Nem véletlen, hogy ugyanebben az időben zajlik az erdélyi magyar értelmiség kiútkereső vitája, a „nem lehet vita” Makkai utáni második felvonása. A Bukaresti naplóból, akárcsak az akkori időkben titokban és íróasztal fiókoknak megírt Nem lehet vitában a lét legkeményebb dilemmájával szembesülünk: erkölcsi parancs versus túlélés. És az örök kérdés: lehet itt és így élni? Mi több: érdemes-e folytatni? A Bukaresti napló nem teszi fel ezt a kérdést, így nem is az erre adott válaszként értelmezendő. Egyszerűen, keményen, már-már rideg kíméletlenséggel ábrázolja a kor hangulatát, a sötétséglét mindennapjainak elviselhetetlenségét. 

Ebből a meggyőző tömörséggel felvillantott mindennapképekből pedig azt látjuk, hogy az egész társadalom vergődik. Vergődik az aktivista („aktívpista”), a párttitkár, a főszerkesztő, a riporter, a tanár, parasztember, a gyári munkás, a falusi és a városi, az ifjú és az idős. Mindenki tudja, hogy ez az élet a legkevésbé sem nevezhető normálisnak, de mégis mindenki a nem normális szabályoknak megfelelő életet folytat, hogy így váljon normálissá – talán ez a groteszk meghatározása, ha nem velünk történt volna, talán nem is hinnénk.

És a Bukaresti napló katonás ritmusa mögött megismerhetünk olyan aprónak tűnő eseményeket is, amelyeknek ma már nem lehetünk szemtanúi, ilyen a szerző nagymamájának temetése. 

A nagyi szombatos, Bözödújfaluból származik, de Dicsőszentmártonban temetik, héber imák, cserepek a szemére, egyszerű deszkakoporsó – ma már nemcsak hogy nincs héber ima a temetéseken Erdélyben, de Bözödújfalu is csak a még élő szemtanúk emlékeiben létezik. Egy vízerőmű építésének álságos terve mögé bújva a falut elárasztották, a völgyet vízzel töltötték fel. A nagymama temetése még azelőtt zajlik, hogy elsüllyesztenék a szülőfalut – mintha megjövendölné szűkebb hazájának sorsát. (Megjegyzés: a szerző édesapja nem más, mint a Vallomás a székely szombatosok perében című hiánypótló mű szerzője, Kovács András!)

Ha egyszer valaki arra kérne, úgy meséljem el a román nacionál kommunista rezsim valóságát, hogy ne csak értse, hanem érezze is, akkor minden különösebb hozzáfűzés nélkül a Bukaresti naplót fogom neki átnyújtani. 

Mágikus realizmus, ahol a mágia nem igényli a színes fantáziát, elég neki maga a pőre valóság. A rajtunk a mai napig észlelhető nyomokat hagyó sötétségkor, és utódait napjainkban feltámasztó sötétségkór bizony ilyen volt: masszív, tömény, lehangoló és bénító. 

B. Kovács András: Bukaresti napló, 1978–1988, Kairosz Kiadó, Budapest, 2023

Borítókép: Az elsüllyesztett Bözödújfalu (Forrás: Wikipédia)