Bár a hetvenes években nemigen voltak a Puskás Arénában, azaz akkor még a Népstadionban koncertek (1965-ben Louis Armstrong, ’86-tól pedig elsőként a Queen tudta megtölteni a Stadiont), de a kor ünnepelt hazai sztárjai akár egyszerre 70 ezer embert is bevonzottak a lelátóra már azzal, hogy a színészek-énekesek válogatott focicsapata évente összecsapott az akkori újságíró-válogatottal. 1974. év elején meg arról szóltak a hírek, hogy azon a nyáron a jeles mérkőzésen a Koós–Aradszky–Szécsi csatársor vezeti fel a színész-énekes csapatot, azonban nem így lett. Az akkor harmincéves, de már milliók által ünnepelt sztár, Szécsi Pál ’74 márciusában, tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Szécsinek mindössze pár év adatott meg arra, hogy a rivaldafényben álljon. A hányatott sorsú, apját hamar elvesztő, majd anyja által magára hagyott és így állami gondozásba került kissrác felcseperedve nyomdai segédmunkás és strandi kabinos volt, amikor a véletlen szerencse a tenyerébe emelte. A jóképű fiúból modell lett, majd – még alig 21 évesen – néhány dalt is el kellett énekelnie a kifutón. Őstehetség, mondták és hamar az ország kedvencévé vált, dalait milliók dúdolták.
Életében két lemezt adtak ki tőle, a dalok azonban a mai napig élnek. Halála után még tíz lemezen jelentek meg a jól ismert dallamok, de a mai napig örömmel nyúlnak a régi slágerekhez napjaink előadói is.
Márciusban pedig a Budapest Arénában, a születésnapi gálakoncerten elhangzik majd az összes ismert Szécsi-dal, köztük az Egy szál harangvirág, a Gedeon bácsi, a Karolina, a Két összeillő ember, az Én édes Katinkám, a Csak egy tánc volt, a Szeretni bolondulásig, A távollét, a Kósza szél, a Mint a violák vagy a Pillangó, emlékezve a kor nagy előadójára.
