Debütál a magyar történelem második legvéresebb ütközetét feldolgozó rockopera

A megjelenés kapcsán a mű hátteréről, a munkafolyamat körülményeiről és a színpadra vitelről a Palásti csata 1552 megálmodójával és zenei vezetőjével, Róm Gábriellel beszélgettünk.

Március 29-én debütál a Palásti Csata 1552, a magyar történelem második legvéresebb ütközetét feldolgozó rockopera. Forrás: grundrecords.hu

– Hogyan jött az ötlet, hogy egy rockoperát készítsen?
– Ötéves korom óta foglalkozom zenével. Hegedű és gitár a fő hangszerem, de lelkes amatőrként egyéb hangszeren is örömmel zenélgetek. Mivel több mint huszonöt éves rock- és komoly-, illetve folkzenei pályát is magaménak tudhatok, egyre kiforrottabb lett a zenei gondolkodásmódom az elmúlt tíz-tizenkét évben. Producerként, zeneszerzőként már megjelent egy belső motiváció, egy komplexebb alkotói igény. Így jutottam el pár éve arra a döntésre, hogy megírom ezt a rockoperát. 

A Palásti csata 1552 megalkotása két és fél éves folyamat volt. Fotó: Youtube.com

– Miért pont a palásti csatát választotta témájául?

– Mivel hároméves korom óta Paláston nevelkedtem, a csata történéseit igen fiatalon megismertem.

 2002-ben kértek fel, hogy az akkori évfordulós ünnepségre zenésítsem meg Tinódi Lantos Sebestyén – Ördög Mátyás veszödelme című krónikás művét, melyhez még megírtam a Vitézeink emlékére című dalt, amely a mostani változatban is szerepel, valamint a rockopera vezérdallamát adja.
2012-ben újra felkért a palásti önkormányzat, hogy készítsek egy zenés darabot, de legyen hosszabb, koreográfiával együtt. Ez a zenés darab 13 perc körüli lett, a mostani rockopera előfutára. 2012-ben már szóba jött, hogy a 2022-es eseményre írhatnék egy 30-40 perces darabot. Tehát a csatáról készült rockopera gondolata már azóta bennem motoszkált.

– Mik voltak a fő motivációi?

– Fő motivációim egyike a palásti csata emlékének ápolása és megismertetése a nemzettel, ugyanis a mohácsi után ez volt a legnagyobb csata, mégsem tud róla a magyarok kilencven százaléka.

A császári és királyi csapatok és a török Ali pasa összecsapásában majdnem húszezer ember veszett oda két nap alatt, ha mindkét oldalt számításba vesszük. Egyéb motivációként kétségtelenül az önmegvalósítás nemes ingerét említeném.

– Miben különbözött a munkafolyamat egy „sima” lemez elkészítéséhez képest?
– Röviden mondhatnám, hogy sok mindenben, hisz egy lemez elkészítése legtöbbször nem igényel ekkora szellemi befektetést, sem szervezői készséget. Hozzátenném, hogy mögöttem nem állt sem állami, sem politikai, de civil óriástámogató sem, így a projekt mindeneseként elmondhatom, minimum két nagyon jó lemeznyi ekvivalencia van benne.

– Mennyi ideig tartott a munka? Mik voltak a sarkalatos pontok vagy esetleges buktatók, amikre előre nem tudott felkészülni?

– A munka összességében körülbelül két és fél évet vett igénybe.

Ezt persze családom, civil foglalkozásom és egyéb elfoglaltságaim mellett kell érteni. Megírni a művet egészen rövid ideig tartott, nagyjából tíz hónapig. A zenészek szervezése, a próbafolyamatok, majd a hangrögzítések 13 hónapot vettek igénybe. A nagyzenekari hangszerelés és stúdiós utómunkák, valamint a képregény megalkotása tette ki a maradék időt. Az örök buktató a pénzhiány volt, de eltökélt voltam, minden nehezebb pillanatot tapasztalatként hasznosítottam, így egy idő után már csak megoldásokban gondolkodtam.

– Hogyan válogatta össze a zenészeket, énekeseket és egyéb szakembereket, akik közreműködtek a produkcióban?
– Amint megírtam a művet, elkezdtem megszólítani az ismerős zenészeket, előadó-művészeket. Eleinte ez sem ment simán, mivel engem thrash metal énekesként ismert a szakma. A legtöbbjük elég szkeptikusan állt a projekthez, de végül ajánlások, személyes beszélgetések és a mű személyekre szabott tételeinek meghallgatása mellett kialakult a művészek csapata. Minden ilyen eset egy kész történet, így nem mennék most bele nevesítéssel. A szakemberek, tehát a stúdiós stáb is régi ismeretség, így összességében mondhatom, hogy pár kivétellel, barátok és kedves ismerősök kerültek a csapatba. A forgatások és utómunkák, grafikai munkák is barátok segítségével készültek.

– Hogyan lehet ennyi embert koordinálni és mennyire kellett alkalmazkodni hozzájuk?

– A koordinálás nem volt könnyű, hisz nem unatkozik sem az a művész, aki megélhetésként zenél, sem az, aki civil foglalkozás mellett teszi azt. 

Ehhez párosultak a családi élet cicomái, vagy épp magánéleti válságok és egyéb helyzetek. Szerencsémre az évek során gyakran kellett emberek koordinálásával foglalkoznom, ez mind kellett ehhez a projekthez, ugyanúgy, mint a türelem és a figyelmesség.

– Ha meghallja az ember, hogy rockoperáról van szó, egyből az az érzése, hogy ez bizony színpadra kívánkozik. Tervbe van, hogy valamikor előadják?
– Természetesen az egyik fő cél a színpad. Én tudatosan választottam ezt az utat, hogy előbb kiadom hanghordozón és egy képregénnyel megtámogatott vizualitással, majd így keresem meg a megfelelő támogatókat és platformokat, melyek által színpadra vihetem a produkciót. Mindenesetre a fő célom az volt, hogy az érdeklődőknek felkínálhassak egy aktuálpolitika-mentes időutazást. Úgy érzem, ez sikerült.