Bozi Tibor lapunknak a kezdetekről elmesélte, hogy bár szülei kérésére a mérnöki pályán indult el, ő az főiskola mellett rögtön elkezdett a fényképezéssel foglalkozni.
– Volt akkoriban egy barátom, professzor Beke László, aki eleinte tanítgatta nekem a fotózást. Aztán szabadúszóként tevékenykedtem, megfordultam több nemzetközi dzsezzfesztiválon vagy például a Belgrádi Színház Nemzetközi Fesztiválon is. Ezt élveztem, és még pénzt is lehetett keresni vele az egyetemi tanulmányaim mellett. Aztán bejártam a világot, és nem is igazán akartam a fényképezéssel foglalkozni, de mivel ahhoz értettem a legjobban, több nagyvárosban is elmentem fotóasszisztensnek, abból a kétezres években nagyon jól meg lehetett élni.
A nemzetközi hírű fotósok tekintetében mindig érdekes kérdés, hogy hogyan tudják azt a munkájukra jellemző stílust, hangvételt és megjelenést kialakítani, amiről a szemlélődő azonnal megállapítja, hogy kinek az alkotása. Bozira jellemző az erős gesztusok megragadása, a sokszor csak néhány percnyi munkaidő alatt elkapott mozdulatok rögzítése. Harsány és színes képei mögött mindig a személyiséget keresi.
Bármelyik kreatív szakmáról is legyen szó, ha nincs meg a saját névjegy, akkor bárki kicserélhető. Akkoriban, amikor a zenei életbe belecsöppentem, felkértek, hogy fotózzam le Alice Coopert smink nélkül, fekete-fehérben. Ebből nagy botrány lett, mert a lemezkiadó sminkben és színesben akarta a felvételt. Tulajdonképpen abban az időben még nem ismertem a zenei világ törvényeit, hanem csak a saját gondolataim, ötleteim szerint kezdtem dolgozni
– fejtegeti a művész, majd hozzáteszi, hogy a kezdeti években, ha valakinek „tiszta kép” kellett, akkor felhívták a Bravo fotósát, ha valami nagyon érdekes vagy feszült felvétel kellett, akkor felhívták őt. – Úgy döntöttem, megtartom ezt a kicsit hanyagnak és odavetettnek tűnő stílust, ami tulajdonképpen csak a látszat volt, mivel már akkoriban és most is napokig készülök egy-egy fotózásra interjúk olvasásával, videónézéssel. Fejben összeállítom a koncepciót, mire oda jutunk, hetven százalékban kész vagyok. Muszáj így dolgozni, mert míg régen fél vagy egész napok voltak egy fotózásra, az időkeret szűkülni kezdett pár órára, most pedig harminc perc jut átlagban egy sorozatra. A fotózáson van három-négy-öt kérdésem, amit mindig felteszek az alanynak, amikor elstartol a munka. Ezek kicsit hátulról jövős, meglepő kérdések, viszont beváltak az utóbbi húsz-huszonöt évben, így nagyjából fél perc alatt átlátom a helyzetet, hogy kivel van dolgom, és hogy hogyan kezdjek el dolgozni. Mottóm, hogy az úgynevezett sztárokkal bánj tisztelettel, de tisztelet nélkül. Messze ez hozza a legjobb eredményt – összegezte az alkotó.
Az intézménytől remek húzás volt, hogy Bozit választotta ehhez a tárlathoz, mivel a fotóművész a maga nemében legalább akkora sztár, mint alanyai. Elég felhívnia az adott előadó menedzsmentjét, azonnal felismerik és igent mondanak neki. A neve garancia a jó fotóra.
Beyoncét aznap örökítette meg, amikor az énekesnő bejelentette, hogy szólókarrierbe kezd. A Linkin Park Chester Benningtonját pedig két hónappal a zenész öngyilkossága előtt kapta lencsevégre. Az alkotó elárulta, hogy amikor a Zene Háza felkérte a Dívák & ikonokhoz kapcsolódó felvezető, ugynevezett ellenkiállításhoz, rájött, tökéletesen tudja ellenpontozni a dívaságot a már kész felvételeivel is, csak egy jó válogatás szükséges.
– Őszintén: nem kedvelem a dívaságot, minden alanyomban az embert keresem, mert az embernek van szíve és lelke, nem egy marketinggel és pénzzel felépített imidzsnek. Végzetes hiba, amit esetükben a zeneipar elkövet. Itt van például Kurt Cobain, velem lett volna fotózása Münchenben március 2-án a stúdiómban a koncertjük előtt. Ám elsején, az utolsó fellépésükről a Nirvana frontembere lelépett, taxiba pattant és otthagyott mindenkit. A másnapi koncertet le is mondták, alig egy hónappal később pedig a heroinfüggőségével küzdő zenészt holtan találták otthonában. Saját fegyverével oltotta ki életét. Akkoriban már súlyos problémák övezték a magánéletét, amelyet a sztársággal együtt nem tudott kezelni.
A Dívák & ikonok című kiállítás a világ legnagyobb iparművészeti és design múzeumában, a londoni Victoria and Albert Múzeumban 2024 áprilisában zár, majd utazó kiállításként először a Magyar Zene Házában lesz látható. A tárlat a nagy dívák történetébe ad betekintést az operavilág nagyjaitól és némafilmsztároktól kezdve a mozivászon hírességein át napjaink világsztárjaiig. A kiállítás teljes képet nyújt a díva jelenségéről, így minden generáció megtalálja benne a számára vonzó tartalmat, az is, akit az olyan klasszikus filmsztárok érdekelnek, mint Elizabeth Taylor vagy Marilyn Monroe, az is, akinek Cher, Tina Turner vagy később Madonna jelentette a fiatalságát, de az is, akit Rihanna vagy Billie Eilish hoz lázba.
Borítókép: Bozi Tibor (baseball sapkában) és a kiállítás egyik kurátora, Sz. Szilágyi Gábor (Fotó: Magyar Zene Háza/Marozsán János)
