A trianoni békediktátum sajgó emléke nem halványul sem a közbeszédben, sem a történésszakmai diskurzusban, sem a különböző művészeti ágakban; számos műalkotás és történelmi munka készül ma is, amelyek tovább árnyalják az 1920-as eseményeket és az odáig vezető folyamatot. Most egy új dokumentum-játékfilm dolgozza fel a trianoni traumát, méghozzá egy sajátos aspektusból, a híres „vörös térkép”, a carte rouge történetét követi végig. Ennek újdonsága abban rejlett, hogy megmutatta a Kárpát-medence akkori etnikai viszonyait, vörössel jelölve a magyarságot. A térkép készítői abban bíztak, hogy segít majd megvédeni a magyar érdekeket a területkövetőkkel szemben.
Hol kezdődik a „vörös térkép” története?
A Carte rouge – Vörös térkép című film története ott kezdődik, amikor 1918 szeptemberében Bulgária összeomlott, ezzel megnyílt az út az előrenyomuló antanthadseregek előtt. Ekkor már látni lehetett, hogy a háború osztrák–magyar szempontból elveszett, és csak idő kérdése, hogy a különféle területeket mikor akarják bekebelezni a szomszédos államok. Innen meséli el a történteket a film, amely egyben Teleki Pál gróf története is, aki felismerte, hogy szükség lesz egy térképre, amely megmutatja a különféle etnikumok arányát a magyar területeken. Minden tudását, szorgalmát latba vetve szervezi meg a nagyszabású munkát, bevonva a térképészszakma legkiválóbb értőit, Kogutowicz Károlyt, Buday Lászlót és Bátky Zsigmondot, valamint Popovics Sándor pénzügyminisztert.
A Carte rouge – Vörös térképet Gerebics Sándor rendezte, aki egyben a produceri munkálatokat is vállalta. A forgatókönyvet Szalóczy Pál írta, akinek hangját számosan ismerik a rádióból, és ezt a tudását is kiaknázza az alkotásban, ugyanis ő az egyik narrátor a filmben, Apponyi gondolatait és szavait tolmácsolja; a másik narrátor Reviczky Gábor.
Már jó ideje nem szokatlan, hogy a dokumentumfilmeket játékfilmes jelenetekkel vegyítik, és mindig nehéz kérdés, hogy milyen arányban érdemes keverni a dokumentumfilm és a fikciós alkotás elemeit. Itt talán jól jött volna valamivel több korabeli fotográfia és hangfelvétel, vagy akár mozgóképes múltidézés, de nyilván ez ízlés kérdése. A film tempója feszesnek mondható, nem az ismert történelemleckét akarja felmondani, valóban a térkép elkészítésének folyamatára és körülményeire koncentrál; természetesen az I. világháború, valamint az azt követő béketárgyalások fontos sarokköveit is megemlíti.
A vörös térkép rehabilitációja
Katartikus, amikor a Carte rouge – Vörös térkép végén az amerikai földrajzi társaság elnökének levelét látjuk és halljuk, miszerint az Egyesült Államokban 1923-ban publikálták és sokszorosították a térképet. Kicsiny elégtétel lehetett ez Telekinek, Apponyinak, ha megnyugvást és vigaszt nem is hozhatott. Megkapó jelenet az is, amikor Teleki és Apponyi egy vonatfülkében utazik hazafelé Párizsból, miután a békediktátumot megkapták, és míg Teleki amellett érvel, hogy nem szabad biztatni az otthoniakat, addig Apponyi úgy gondolja, hogy reményt kell adni a nemzetnek. Két nagy államférfi világlátása tükröződik ebben a „színben”, és azt a depressziós hangulatot vetíti előre, amely az 1920-as éveket áthatotta a darabokra szabdalt Magyarországon.
Kikhez szól a Carte rouge – Vörös térkép?
A filmet az alkotók 12-es karikával jelölték, nem is indokolatlanul: talán leginkább azokhoz jut el a film, akik birtokában vannak némi tudásnak a korszakról. És természetesen szól a film mindazokhoz, akiket érdekel ennek a szomorú, de izgalmas időszaknak a története, amely folyamatosan kiegészül az elhivatott kutatók jóvoltából.
