A bő másfél órás, mégis gyorsan tovaillanó múltidéző beszélgetés során Révész Sándor a most megjelent, 240 fotóval teljessé váló önéletrajzi könyvére is jellemző, lelkétől a hallgatóság lelkéig ható kendőzetlen őszinteséggel és nyitottsággal mesélt, felidézve számos fájdalmas, meghitt, kedves és humoros, megindító pillanatot.
A múltidézés során számtalan olyan életre szóló élmény, emlék felelevenedett, amelyek meghatározóvá váltak, alakították, formálták az énekes sorsát és személyiségét.
Rögtön a beszélgetés elején fény derült rá, hogy a most megjelent, Bálint Csaba és Derksen Gyöngyi közreműködésével lejegyzett kötet megszületése annak is köszönhető, hogy – amint az énekes fogalmazott – a két évvel ezelőtti sztrókja által most időt kapott az élettől, amelyet kreatívan szeretett volna eltölteni. Felidézte, hogy már 1986-ban, amikor 33 éves volt, többen megkeresték egy-egy hasonló, önéletrajzi jellegű kiadvány elkészítésének tervével, de akkor ezt még túl korainak vélte. Most azonban úgy érezte, hogy hetvenévesen ennek elérkezett az ideje. Kiemelte, hogy semmiképpen sem szeretett volna bulváros hangvételt megütni, túlságosan pikáns vizekre evezni a papírra vetett történetekkel, melyek lejegyzésében két segítőtársa is akadt. A szakmai jellegű visszaemlékezések kapcsán Bálint Csaba, a Rockmúzeum elnöke, míg a személyes történetek lejegyzésében Derksen Gyöngyi segítette, akivel három éve élettársakként is kiegészítik egymást.
Az est során Révész Sándor életének számtalan, hol megindító és szívhez szóló, hol pedig humorral fűszerezett története tárult elénk. A zenész elérzékenyülve idézte fel azt a telefonbeszélgetést, amelynek 5-6 éves korában tanúja volt, és amely szemmel láthatóan nagyon nagy fájdalmat okozott édesanyjának. Egy másik nő volt a vonal túlsó végén, és valószínűleg az általa elmondottak jelentették a kegyelemdöfést szülei házasságának. Mint mondta, ezt az időszakot mély krízisként élte meg, ugyanis sebészorvos édesapja – aki számtalan idegen nyelven beszélt, és akinek rendkívül jó humora volt – bohém, csapodár természete ellenére a példaképe volt. Édesanyjának a válás után egy azonos neművel volt párkapcsolata, bár a zenész saját elmondása szerint erre maga is csak jóval később jött rá, mert gyermekként nem érzékelt belőle semmi olyat, ami többre utalt volna barátságnál. Az énekes könnyeivel küzdve idézte fel azt a napot, amikor 15 éves korában az édesanyja – megelégelve a romló tanulmányi eredményeit és a lógásait – azt mondta neki, hogy ha elmegy aznap a zenekari próbára, haza se menjen többet.
Barátja, zenésztársa, Póka Egon szüleinél lelt néhány évig otthonra, ahol Egonnal egy szobában lakva, szinte testvérekként nevelkedtek. Nemcsak a szeretetet, a befogadást, de a tőlük kapott óriási lehetőséget is hálásan idézte fel a beszélgetés során a zenész, hangsúlyozva annak jelentőségét, hogy Egon szülei mindkettejük zenei tehetségét hagyták kibontakozni. Felidézte a pillanatot is, amikor Póka Egonnal mindketten állami kitüntetésben részesültek.
– Képzeljétek el azt a gyönyörűen emlékezetes pillanatot, amikor a kitüntetésekkel a kezünkben az esemény után kint állunk a folyosón összeborulva, és sírva áldjuk a szülőket, mert valójában tőlük kaptuk ezt a nagyvonalú ajándékot, azt, hogy tényleg kibontakozhattunk – osztotta meg akkori érzéseit az énekes. A beszélgetésből fény derült arra is, hogy a másik meghatározó szerepet a szakmai indulásban a Generál együttes játszotta az életében. Számos velük átélt, a könyvben is rögzített, többnyire komikus pillanatot is felidézett. Az egyik ilyen egy németországi turné volt, amely során lerobbant a zenekar kisbusza, így egy trailer tetején a buszban ülve gördültek be a nekik lefoglalt szállodához, ahol a személyzet csodálkozva fogadta őket.
Számos ehhez hasonló mókás történet elhangzott az esten, de szóba került az a látszólagos kettősség is, amely az énekes életét jellemzi, aki a folyamatos pörgés mellett rendre a vidéki élet által kínált csendre és nyugalomra vágyik. Épp ezért költözött ki az 1980-as években az alföldi tanyavilágba, onnan készítve el Presser Gáborral közös lemezét, és ezért él ma is a Mecsek-hegységnél található Kisújbányán.
A könyvben részletesen kifejtett történetek, meghatározó élmények között szó esett még egykori zenésztársakról – köztük a Generál és a Piramis együttes tagjairól, a példakép Radics Béláról, a Som Lajoshoz fűződő, konfliktusokkal teli, de végül teljes megbékéléssel végződő kapcsolatról. Ugyancsak megtalálhatók azok a sztorik, melyek a bohém életet élő zenész életében fontos szerepet játszó nőkről, valamint a macskákról szólnak, akiket erős egyéniségük, megzabolázhatatlanságuk miatt különösen kedvel.
A beszélgetés során kitértek az énekes betegségére, egyre javuló egészségi állapotára, melynek köszönhetően egyre komfortosabban telnek a mindennapjai társával, Gyöngyivel, akivel már hosszabb utazásokra is elindultak. Révész Sándor elmondta, hogy közel negyvendalnyi zene és szöveg van még a fejében, és ahogy az egészsége engedi, az éneklésben is próbál újra formába lendülni.
Sokan írtak, hogy szeretik a múltamat, a jelenemet, és kíváncsiak lennének a jövőmre. Ha sikerül, én nyitott leszek a visszatérésre
– zárta gondolatait az énekes.
