Ezeknek az élményeknek az alapján vette kezdetét egy olyan munkafolyamat – idézte fel –, amely alatt arra inspirálta a szerzőt, hogy olyan, új jeleneteket építsen a szövegkönyvbe, amelyek pusztán az emberi hangokra hagyatkozva is életképesek tudnak lenni. Ki kellett emelni a történet drámai csúcspontjait, illetve meg kellett rövidíteni a szöveg mellé beépülő zenei részek hosszát is – részletezte.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az aranyhajú gyermekekről szóló történetünk csak egy mese volna-e, vagy ebben még egy ősi csillagvallási örökségünk mítosza is ott rejtőzik-e, Balatoni Monika úgy válaszolt, hogy ez a mű számára olyan rítusjáték, amelyben a családunkkal, a nemzetünkkel kialakuló ősi kapcsolataink emléknyomai is ott munkálnak, de ezenfelül a férfi-női kapcsolatok még ma, a modern korban is jól átélhető egyik dinamikája is megjelenik.
Mindez ráadásul egy intellektuális fejlődéstörténet is, amelyben ki-ki ráismerhet a saját szellemi fejlődésének szakaszaira: a sötét idők megélésére, de a fény visszaszerzésére is.
Mindezeket az élményeket jól írja le a zenés tündérjáték fogalma – fejtette ki Völgyi Tóth Zsuzsa, aki az Aranyhajú hármasok alapszituációját a Csongor és Tünde világához hasonlatos konstrukcióként írta le, utalva arra, hogy Magyarországon Vörösmarty Mihály drámája is akkor jelent meg, amikor a klasszicizmust felváltó romantika idején a magyar irodalom a nemzet múltjára kezdett figyelmet fókuszálni.
Most is ugyanilyen kort élünk, amikor a saját múltunkra újra érdemes kiemelt figyelmet fordítani – fogalmazott, jelezve, hogy szerinte Toót-Holló Tamás műve is ezt teszi, amikor az Árpád-kor mitikus emlékeit úgy idézi meg, hogy ezt a folyamatot a népi hiedelmek világába rejtett elemekkel is gazdagítja.
A mű egy ősi nemzeti sorstragédiánkat – csillagvallási örökségünk elvesztését – mutatja be, de ezen keresztül elvezet minket minden olyan, későbbi sorstragédiánk lehetséges feldolgozásához, amelyeket átvészelve megtanultunk magyarként megmaradni a világon.
Azzal, hogy a szerző a fény gyermekeinek, az aranyhajú hármasoknak a királyi udvarba való dicsőséges visszatérését is hangsúlyosan ábrázolja, pozitív véget vetít ki a történetre, s ezzel egyszersmind nagyon is pozitív jövőképet formál meg nekünk a magyar jövőről – hangsúlyozta Völgyi Tóth Zsuzsa.
Ezzel együtt ez a rádiószínházi produkció a műfaj határait is merészen tágítja – mondta el Balatoni Monika, aki beszámolt arról is, hogy a zeneszerzők az egyes szereplők megjelenéséhez sajátos zenei mintákat készítettek, s így világosan azonosítja és kiemeli a zene az adott hangszer nyelvén szólva az illető karakter jelenlétét az akusztikai térben.