Tanárky György 1847-ben az Életképek című lapban (amelyben megtaláljuk Petőfi Sándor és Jókay Mór írásait is – utóbbi ekkor még ipszilonnal írta a nevét) megjelent írásában a füredi mulatságok fénypontjának nevezi a „hírneves Anna-bált”. A reformkor hangulatát és az ébredező magyar öntudatot azonban sokáig kellett keresniük a résztvevőknek, Tanárky némi szomorúsággal jegyzi meg, hogy a bál „társalgási tónja: előkelő, azaz német, itt-ott franczia és magyar; táncza: német, kevés franczia ’s még kevesebb magyar, ’s egyetlen egy árva mazur; szépei: csillogók a’ külföld-adta burokban”. Ez a résztvevők közül sem tetszett mindenkinek. A bál vége felé ugyanis – mint Tanárky írja – két fiatalember, megunva az örökös keringőt és polkát, hajnali 5 óra körül lement a táncterem ablakai alatti teraszra, s az ott lévő keszthelyi zenészekkel elhúzatta a Hej, huj magyar ember összeüti bokáját című nótát, miközben kedélyesen megreggeliztek. Nem sokkal később példájukat „az egész férfi bálnép követte és most már az Egressy-banda is leérkezvén, a’ lelkesítő magyar hangok fölidézték a magyar táncztüzet, és úgy megjárta néhány úr a’ csárdást, mint annak a’ rendi.”
A magyar virtus tehát csak utat tört magának, s ez a következő időszakban is folytatódott. A füredi Anna-bál ugyanakkor nem tartozott a korabeli arisztokrácia legnagyobb eseményei közé, ezért a nemesség nemzeti gondolat iránt elkötelezett része sem tekintette feltétlenül a demonstráció terepének, inkább az volt a legfőbb szempont, hogy mindenki jól érezze magát. Lo-Presti Lajos Álmos báró azonban az 1861-es bálon talpig magyaros öltözetben, sötétkék posztóból készült, kizsinórozott, pitykés dolmányban és mellényben, bő ujjú ingben, rojtos bő gatyában, sarkantyús csizmában, perge kalappal jelent meg, s táncolta végig a bált feleségével, Esterházy Szerafin grófnővel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!