A történet a reformkorig nyúlik vissza, az első füredi Anna-bált 1825. július 26-án, Szent Anna napján rendezték meg a Horváth-házban, szentgyörgyi Horváth Mária Krisztina Julianna Erzsébet Konstancia tiszteletére. Bár a közbeszédben makacsul tartja magát a nézet, miszerint ez névnapi bál volt, könnyen belátható, hogy a tények nem ebbe az irányba vezetnek, mert bár a Horváth család leányának öt keresztneve is volt, de egyik sem Anna. Elek Miklós az első balatonfüredi Anna-bálról szóló 2006-os munkájában azonban rávilágít arra a tényre, hogy Horváth Krisztina az anyagkönyvi bejegyzés szerint július 15-én töltötte be huszadik születésnapját, amely jó apropójául szolgálhatott az eseménynek.
Ám ha ismerjük a korabeli társadalmi szokásokat, könnyen rábukkanhatunk egy sokkal kézenfekvőbb magyarázatra is. Az Anna-nap környékén rendezett bálok ugyanis abban az időben meglehetősen elterjedtek voltak a fürdőhelyeken, így nem csak Füreden. Az Anna-napi bál a főidény záróbálja volt, az egyik utolsó ilyen jellegű esemény a szezonban, az első füredi estély tehát szervesen illeszkedett a sorba. Mégis egyedi és emlékezetes volt, Horváth Krisztina és Kiss Ernő altábornagy számára mindenképpen, a hagyomány szerint ugyanis a két fiatal itt ismerkedett meg egymással. A kapcsolatból egy évvel később házasság lett: a forradalom későbbi hőse, az aradi vértanúk egyike 1826 májusában feleségül vette a Horváth lányt. Tragikus sorsukra jellemző, hogy a fiatal feleség alig egy évvel később meghalt, vélhetően Krisztina Izabella nevű leánya születésekor, aki csak hét évvel élte túl édesanyját.
Az Anna-bálból azonban hagyomány lett, és a XIX. század folyamán a magyarországi nemesség körében igen népszerű lett. Slachta Etelka soproni úrilány például így írt naplójában az 1841. július 26-án megrendezett bálról:
Egy asztalon nagy virágbokrétákkal s szalagbokrokkal ékesített ág vala felállítva. Én szalagomat Gludovácz frakkjába tűzém, s nolens-volens (akarva-akaratlan – a szerk.) kelle neki velem táncolni. Mondá, élte végéig őrzendi emlékül. Azonban engem annyi úr választott, hogy végül öt bokréta vala kezemben. Annyira valék faitírozva (foglalkoztatva), mint senki más; s valóban, mintha az ünnep királynéja volnék.
Bár az Anna-bál szépét csak 1957 óta választják meg minden évben, a fiatal lány naplóbejegyzése jól érzékelteti, milyen fontos ismerkedési lehetőség volt akkoriban egy-egy ilyen bál.
Tanárky György 1847-ben az Életképek című lapban (amelyben megtaláljuk Petőfi Sándor és Jókay Mór írásait is – utóbbi ekkor még ipszilonnal írta a nevét) megjelent írásában a füredi mulatságok fénypontjának nevezi a „hírneves Anna-bált”. A reformkor hangulatát és az ébredező magyar öntudatot azonban sokáig kellett keresniük a résztvevőknek, Tanárky némi szomorúsággal jegyzi meg, hogy a bál „társalgási tónja: előkelő, azaz német, itt-ott franczia és magyar; táncza: német, kevés franczia ’s még kevesebb magyar, ’s egyetlen egy árva mazur; szépei: csillogók a’ külföld-adta burokban”. Ez a résztvevők közül sem tetszett mindenkinek. A bál vége felé ugyanis – mint Tanárky írja – két fiatalember, megunva az örökös keringőt és polkát, hajnali 5 óra körül lement a táncterem ablakai alatti teraszra, s az ott lévő keszthelyi zenészekkel elhúzatta a Hej, huj magyar ember összeüti bokáját című nótát, miközben kedélyesen megreggeliztek. Nem sokkal később példájukat „az egész férfi bálnép követte és most már az Egressy-banda is leérkezvén, a’ lelkesítő magyar hangok fölidézték a magyar táncztüzet, és úgy megjárta néhány úr a’ csárdást, mint annak a’ rendi.”
A magyar virtus tehát csak utat tört magának, s ez a következő időszakban is folytatódott. A füredi Anna-bál ugyanakkor nem tartozott a korabeli arisztokrácia legnagyobb eseményei közé, ezért a nemesség nemzeti gondolat iránt elkötelezett része sem tekintette feltétlenül a demonstráció terepének, inkább az volt a legfőbb szempont, hogy mindenki jól érezze magát. Lo-Presti Lajos Álmos báró azonban az 1861-es bálon talpig magyaros öltözetben, sötétkék posztóból készült, kizsinórozott, pitykés dolmányban és mellényben, bő ujjú ingben, rojtos bő gatyában, sarkantyús csizmában, perge kalappal jelent meg, s táncolta végig a bált feleségével, Esterházy Szerafin grófnővel.
Az Anna-bálok később szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé váltak, de mit sem veszítettek elismertségükből, a XX. században a hazai kulturális élet elismert alakjai is rendszeres vendégei voltak az estélyeknek, az Anna-bált így méltán emelték a hungarikumok sorába 2022-ben.
