Az ötvenes évei közepén járó Mária (Nyertes Zsuzsa) diszmorfofóbiában szenved, ami a testképzavar egy olyan fajtája, amelynek során az ember mindig talál magán valami aprócska kivetnivalót, és azt pánikszerűen felnagyítja. A műkörmösként dolgozó nő minden pénzét szépészeti beavatkozásokra költi, de sosem elégedett önmagával. Az egyik társkereső applikáción megtalálja fiatalkori szerelmét, ám a férfi nem ismeri fel a szétplasztikázott Máriát.
A történet aktuálisabb nem is lehetne: a közösségi média korában, ahol a külsőségek irreálisan előtérbe kerültek, rengetegen szenvednek testképzavarban. Sokan egészen odáig merészkednek, hogy kvázi más emberré szabatják át magukat – és kár tagadni, ez ritkán sül el jól.
Korom Anna ennek a látásmódnak ragadja meg ügyesen az esszenciáját és csempész bele kettősséget. Mária külsejének célja a figyelemfelkeltés, a hatalmas műszempillák, a körmök, a felfújt száj, a tonnányi smink mind vonzzák a tekintetet, s úgy hihetnénk, hogy büszkén mutogatja magát, ám ez koránt sincs így. A hivalkodó küllem mögött egy szégyellős, magának való ember rejlik. Kapcsolatai felszínesek, bizonytalanságából fakadóan nem tud feloldódni, így nehéz meglátni az igazi énjét.
Az egyetlen felhőtlen, őszintén boldog pillanata, amikor ismerőse lányaival játszik, ugyanakkor ezt a jelenetet is körbelengi a melankólia, mert bemutatja, hogy Mária megrekedt egy szinten, és képtelen továbblépni.
Ebben nagy szerepe van az exbarátnak, aki felforgatja az egyébként sem túl nyugodt hétköznapokat. A Diamond Beauty hiába mindössze félórás, számos témába beleás. A folyamatos kétkedésből fakadó magány, a megfelelési kényszer okozta rossz döntések és természetesen önmagunk elfogadása mind kulcsszerepet kapnak a történetben. A már említett kettősség újfent visszaköszön a főhős jellemében. Máriát egyszerre lehet visszataszító plasztikszörnynek, kicsinyesnek és önzőnek bélyegezni, mégsem vetjük meg teljesen. Korom Anna remekül éri el, hogy empatikusak legyünk az irányába, elesettsége, múltba való kapaszkodása, önsajnálata átragad a nézőre, aki valahol szeretné, hogy megnyugvásra leljen ez a zaklatott lélek.
A rendező mindezt belehelyezi a tipikus magyar „proli” valóságba, ahol a díszletek egytől egyig félelmetesen autentikusak.
Az omladozó falak, a lakások berendezése, az üzletek mind tesznek azért, hogy kialakulhasson az összetéveszthetetlen atmoszféra. Sok múlott a főszereplőt megformáló Nyertes Zsuzsán, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Bevállalós, merész módon kelti életre ezt a komplex figurát, és nemcsak a maszkja játszik, hanem ő maga is belead apait-anyait.
A Diamond Beauty nyomasztó, kellemetlen élmény, amit a lehető legjobb értelemben nem jó nézni. A lehangoltsága ellenére megvan a bájos, keserédes humora, illetve annyi témát dob fel, hogy aki nem szenved testképzavarban, az is találhat benne kapaszkodót. Korom Anna filmje magán hordozza a magyar szociodrámák kézjegyeit, ám mindezt olyan erős karakterábrázolással fűszerezi meg, amire kevesen képesek.
A Friss Húson aratott diadala után lehetséges, hogy egész estés film készülhet a Diamond Beauty-ból, s valóban van annyi Mária sztorijában, hogy érdemes legyen kibővíteni. Ehhez a kiváló alap már megvan.
