Vajdasági magyar lapokat is digitalizál ezentúl a nemzeti könyvtár

A vajdasági magyar könyvek, folyóiratok digitalizálásáról szóló együttműködési megállapodást írt alá Zentán Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) igazgatója és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója.

Forrás: OSZK2024. 07. 17. 16:59
OSZK
Kormányos Katona Gyöngyi és Rózsa Dávid. Fotó: OSZK
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elsőként digitalizált és máris ingyenesen hozzáférhetővé tett Torontál című napilap 1872 és 1944 között jelent meg, több mint tizenhatezer lapszámban és több mint hetvenhatezer oldalon – derül ki az OSZK közleményéből. A zentai székhelyű VMMI és az OSZK kedden kötött megállapodása alapján a magyar nemzeti könyvtár biztosítja az online hozzáférést a Bánság 1872 és 1944 között megjelent, kiemelt jelentőségű lapjához, a Torontálhoz, hogy az ingyenesen hozzáférhetővé váljon a kutatók és az érdeklődők számára a Vajdasági Magyar Digitális Archívum adatbázisában, valamint az OSZK által üzemeltetett Elektronikus Periodikaarchívumban – olvasható a közleményben.

OSZK
Az OSZK nemcsak újságokat, könyveket is digitalizál. Fotó: OSZK

Mint írják, a frissen közzétett lap emlékei hozzájárulhatnak a Vajdaság társadalom-, gazdaság- és kultúrtörténetének mélyebb megismeréséhez és népszerűsítéséhez. 

Magyarország nemzeti könyvtára 1802 óta gyűjti és teszi hozzáférhetővé a magyar írott kulturális örökség legfontosabb dokumentumait. Fontos küldetésünk és büszkén vállaljuk, hogy a teljes magyar nemzetet szolgáljuk. Kárpát-medencei feladatellátásunk jegyében pedig igyekszünk a helyi magyar közösségek számára segítséget nyújtani, illetve bármilyen olyan dokumentumot digitalizálni, amelyet kérnek tőlünk

– közölte Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója. Rózsa Dávid hozzátette: a Torontál tulajdonképpen lapcsalád, hiszen több lapról és mellékletről van szó, ezt a lapot digitalizálták az elmúlt hónapokban.

A napilap a Bánság több mint hetven évének gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatait mutatja be, ami azt jelenti, hogy nélkülözhetetlen ennek a korszaknak, az itt élő emberek mindennapjainak a megismeréséhez – jegyezte meg a főigazgató.

A most aláírt együttműködési megállapodás részeként a VMMI összegyűjtötte és átadta az elmúlt öt évben megjelent vajdasági magyar vonatkozású kiadványokat az OSZK részére – olvasható az összegzésben. A két intézmény vezetője megállapodott arról is, hogy az OSZK Könyvtári Intézete kihelyezett könyvtárszakmai továbbképzéseket tart Zentán évi egy-két alkalommal. 
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.