Kertész Dávid elmondása szerint ő egy olyan kozmopolita, aki a Kárpát-medencében érzi jól magát. A műsorvezető kérdésére azonban elárulta, hogy A keresztúri vámpír című novelláskötetében nem csak az európai hagyományokból ismert alakok tűnnek fel.

Vámpírok és egyéb szörnyek a Poétikonban
A gúlok eredetileg az arab mítoszokban jelentek meg. Ők olyan bosszúálló szellemek, akik nemcsak lelkükben térnek vissza, hanem testi valójukban is.
– Tulajdonképpen a zombik előképei, viszont, ellentétben a modern zombikkal, ők rendelkeznek még saját akarattal, gondolatokkal, vagy valamiféle átmenetet alkotnak egy vámpír és egy zombi között – mesélt egy félelmetes és különleges szereplőjének eredetéről a szerző.
A kötetben rengeteg képtelenségnek tűnő történetet is olvashatunk, Viola Szandra ezért arról kérdezte Kertész Dávidot, hogy van-e valóságalapjuk a történeteknek. A szerző ekkor elárulta, hogy a halottak összecseréléséről szóló történet valós.
Belegondoltam abba, hogy ha egy ennyire szürreális dolog megtörténhet a valóságban, akkor én semmit sem zárnék ki
– jelentette ki Kertész Dávid. Arra a kérdésre, hogy hisz-e az írás jósló erejében, a szerző úgy válaszolt, hogy ő leginkább valamiféle prófétai erőt lát meg a szövegekben. – A művészetet valahogy mindig inkább a varázsláshoz tudom kötni, mint mondjuk a tudományhoz – vallott ars poeticájáról.
Az egyik, távoli jövőben játszódó elbeszélésben az emberek vezetője azzal próbálja a háború feladására késztetni az egyik, saját vallással rendelkező űrlényt, hogy megmutatja neki a feszületet, mondván, ez a mi Krisztusunk, mi ezt tettük a saját megváltónkkal, akkor gondolhatod, hogy a tiéddel mi lesz.
Majd minden inváziós science fiction arról szól, hogy az emberiség mennyivel gyengébb, fejletlenebb, kevesebb, mint az, aki ránk támad, és közben az a baj, hogy nem gondolunk bele abba, hogy hogyan lettünk ennek a világnak az urai
– hívta fel a figyelmet a szerző, aki szerint az emberiség elsősorban az alkalmazkodóképességével tűnik ki az élővilágból. – Alkalmazkodtunk ahhoz, hogy ne csak ragadozóként tudjunk megélni, hanem növényevőként. Ugyanúgy alkalmazkodtunk ahhoz, hogy ne csak növényevőként, hanem mindenevőként meg tudjunk élni.
Tehát, hogyha a fantasy analógiájával élnék, akkor én azt mondanám, hogy mi vagyunk a világmindenség orkjai. Kegyetlenek vagyunk, mert mi a harcra szocializálódtunk
– állapította meg a szerző, kiemelve, hogy a szárazföldeknek is csak a harminc százaléka élhető az ember számára.