A Gyűrűk Ura trilógia sikere, jelentősége és kiválósága jószerével semmihez sem hasonlítható. Peter Jackson, Fran Walsh és Philippa Boyens ihletett állapotában egy akciófilm intenzitásával festette vászonra J. R. R. Tolkien szellemiségét, ami minden ízében a Nyugat éthoszát hirdeti. A hobbit filmek már nem arattak ilyen osztatlan sikert, pedig számomra különösen érdekes, hogy míg A Gyűrűk Uránál faricskálni kellett az alapanyagból, addig A hobbitnál épphogy hozzá kellett írni, a végeredmény mégis megközelítőleg azonos színvonalat képvisel. A második évadánál tartó A hatalom gyűrűi sorozat aztán baltával esett neki Tolkien világának, és ideológiailag megfontolt okokból irtott ki belőle minden fennköltséget, szépséget és logikát, a jót akaró Szauronnal és egy mindig mindent jobban tudó Galadriellel (a szakirodalom Mary Sue-nak csúfolja az olyan női karaktereket, akik életszerűtlenül tökéletesek).
A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja
Tolkien rajongói azonban úgy tűnik, hogy egy pillanatra fellélegezhetnek, mert Peter Jackson és csapata visszatért Középföldére, még ha csak produceri, illetve írói minőségben is. A gyártó Warner Bros. Discovery már kifejtette abbéli igényét, hogy további mozifilmeket mutasson be, a tervek szerint jövőre érkezhet is a Gollamról szóló előzményfilm, idén pedig egy egész estés animációval, A rohírok háborújával készültek feltámasztani a Jackson-féle filmes univerzumot. Ez félig sikerült is, de azért nem teljes az öröm.
A rohírok háborúja 180 évvel a trilógia előtt játszódik, és egy olyan bosszúhadjárat körül bonyolódik, amelynek csak vesztesei vannak.
A történet főhőse, Héra, dacolva a szokásokkal igazi szabad szellem, és ezt az apja, Helm is látja, ezért nem is nagyon akaródzik feleségül adnia. Később Héra mégis hajlandó lenne lemondani a saját szabadságáról, ha ezzel a népét szolgálná, és így máris sokkal érettebb karakter, mint a legtöbb tipikus feminista főhős. A sértett dúnföldi vezér, Wulf azonban nem fogadja el az ajánlatot, mint ahogy felelősséget sem vállal, és a konfliktus innentől folyamatosan csak eszkalálódik. A férfinak több ízben is alkalma lenne elkerülni a vérontást, de mindig rossz döntést hoz.
A rohírok háborúja legnagyobb erénye, hogy a nyilvánvaló feminista felütése sosem válik öncélúvá és zavaróvá, mivel nem a társadalom és az egyén vagy a férfi és a nő közötti ellentétekről szól, hanem arról, hogy léteznek olyan utak, amelyek harcos nőket kívánnak. A nők itt nem a férfiak kárára, hanem mellettük, értük válnak hőssé, és mindenek előtt a közösséget védelmezik, amelynek a tagjai. A regényekhez képest Jacksonék korábban már Arwen és Éowyn szerepét is sokkal hangsúlyosabbá tették a filmekben, A hobbithoz pedig egy új karaktert is kitaláltak, Taurielt. Héra tulajdonképpen már a tünde harcos szellemi rokona, azzal a különbséggel, hogy nála már igazi románc sincs, csak a családhoz való hűség.
A rajzfilm rengeteg elemében idézi A Gyűrű Ura filmeket, például gyakran támaszkodik Rohan lovasainak zenei témáira, de mégis látványos a különbség Howard Shore lélekemelő taktusai és Stephen Gallagher egyszerű iparosmunkája között.
Akad néhány konkrét utalás, ismerős szereplő is, de ezek annyira nem szerves részei a történetnek, jelentőségük egészen csekély. A történet második fele ugyanakkor túlságosan is idézi A két torony cselekményét, lényegében megismétlődik a Helm-szurdoki csata, mintha az íróknak (köztük Philippa Boyensszel) nem lett volna ötletük, merre tágítsák Lovasvég határait.
A rohírok háborújának legzavaróbb része azonban talán mégis az anime stílusú animáció. Egyrészt rossz koncepciónak tűnik, hogy kétdimenziós karaktereket mozgassanak háromdimenziós hátterek előtt, így látványban az animáció gyakran korlátoltabbnak tűnik, mintha élőszereplős történet lenne. Másfelől még most sem fér a fejembe, hogy egy Gyűrűk Urához hasonló világ megjelenítésénél mi indokolja az anime stílust? A nyugatnak ugyan sajátja a más kultúrák felé való nyitottság és bátran használja is, tiszteleg előttük vagy ihletet merít belőlük, Tolkien világa mégis olyan esszenciálisan nyugati matéria, hogy sokkal autentikusabb lett volna az amerikai vagy az európai animátorokhoz fordulni.
