Ismét a magyar Oscar-díjason a világ szeme, minden tekintet ránk szegeződik

Ötvenkét országból mintegy háromszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztiválra, melyet május 27. és 31. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban.

Forrás: MTI2025. 01. 27. 13:10
Zsigmond Vilmos
Zsigmond Vilmos négy Oscar-jelöléssel büszkélkedhetett, a Harmadik típusú találkozásokért haza is vihette az aranyszobrot. Fotó: Valami Hektor Forrás: Origo
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, s egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására. Az immár kilencedik alkalommal megszervezett filmfesztiválra idén először a világszinten több száz filmes seregszemlét összefogó FilmFreeway felületén pályázhattak a filmkészítők. Bár az idei fesztivál felhívása szinte közvetlenül az előző eseményt követően jelent meg, hiszen a rendezvény visszatért eredeti, tavaszi időpontjához, a tavalyinál százzal több alkotást neveztek.

Zsigmond Vilmos
Fotó: Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál 2015

A mintegy háromszáz nagyjátékfilm, kisjátékfilm és dokumentumfilm között szerepelnek Cannes-t és Berlint megjárt, Golden Globe-ra és Oscarra jelölt alkotások is. Tovább erősödött az operatőröket díjazó seregszemle nemzetközi jellege is: megháromszorozódott a legkülönbözőbb kultúrkörökből származó filmek száma, melyek között egyszerre képviselteti magát a legtöbb európai ország, a Közel- és a Távol-Kelet, Észak- és Dél-Amerika.

A külföldi alkotások mellett az utóbbi két év magyar filmtermése is megjelenik, így a külföldi operatőrök munkái és a fesztivál számára kiemelt jelentőséggel bíró hazai alkotók művei egyaránt fellelhetőek a képszervezést hangsúlyozó éves filmmustrán.

Újdonságként a megszokott kategóriák mellett ezúttal videóklipek nevezését is várták a szervezők, melyekből Szabó Gábor, a HCA (Magyar Filmoperatőrök Egyesülete) vezetője, a fesztivál zsűrielnöke válogatja ki az egyedi látásmóddal rendelkező alkotásokat. A beérkezett filmeket kategóriánként két szakemberből álló előzsűri bírálja, a végleges versenyprogramot rövidesen kihirdetik a szervezők – olvasható a közleményben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.