Miként a Nemzeti Filmintézet oldalán olvasható, a kísérletező kedvű rendező az álomgyárban megújította a western műfaját, felfedezte Charles Bronsont, de annak ellenére, hogy fél szeme volt, ő alkotta meg az az első 3D-s horrort; utóbbi, a Panoptikum – A viaszbabák háza a mai kor emberének talán keveset mond, pedig egészen remek, a Paris Hilton főszereplésével készült remeka-je, a Viasztestek ellenben ismertebb, legalábbis 2005-ben nagy sláger volt a mozikban. És bár Tóth Endre nem volt zsidó származású, az antiszemitizmus erősödése miatt mégis úgy döntött, hogy emigrál; mielőtt azonban Hollywoodban sikeres karriert futott volna be, számos kiváló magyar filmet készített. Ilyen például a Két lány az uccán (igen, akkoriban így írták az utca szót), amelyet olyannyira jónak és fontosnak tart Martin Scorsese, hogy maga gondoskodott arról, hogy digitálisan felújítsa az általa alapított The Film Foundation’s World Cinema Projecttel.
Az előbbi művel azonos évben, 1939-ben készült a Hat hét boldogság is, amely az e heti Szélesvásznú történelem tárgyát képezi és egy igencsak unikális alkotás. Miként a műsorban Kurucz Márton filmtörténész és Csatári Bence történész beszélgetéséből kiderül, bűnügyi történetek és vígjátékok készültek már ebben a korszakban hazánkban is, a kettőt azonban nem vegyítették.
A keveset emlegetett klasszikus egyébként is számos szempontból az átmenetek produkciója. A zsidó törvényeket már 1938-ban meghozták, ami korlátozta az izraeliták arányát a szellemi szabadfoglalkozásúak körében, de a forgatás évében, 1939-ben még béke volt; amikor Hitler lerohanta Lengyelországot, a franciák és az angolok noha hadat üzentek, de fegyverropogásra még nem került sok, a vihar előtti csend uralkodott. Hasonló átmenet jellemezte a mozgóképgyártást is, a hangosfilm megjelenésével soha nem látott iramban készültek a produkciók, minden évben nagyjából kétszer annyi alkotás született, mint az azt megelőző esztendőben, aztán a zsidótörvényekkel ez a sebesség hirtelen visszaesett.
