Magyarország éves filmes seregszemléjét, a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivált ebben az évben június 18. és 21. között, a hagyományokhoz híven Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik meg. A fesztiválon az idei életműdíjasokhoz kapcsolódóan olyan alkotásokat nézhet meg újra a közönség, mint a Hunyadi-sorozat, a Szabadság, szerelem, a Kísértet Lublón, A kenguru, a Megáll az idő, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Magyar Passió.

Bordán Irén 1972-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már másodévesen, külön rektori engedéllyel kamerák elé állhatott az Isten malmai című tévéfilmben. Ezt követően hívta meg Sára Sándor a Holnap lesz fácán című szatírája egyik epizódszerepére. Az 1975-ben bemutatott Az idők kezdeténben már a női főszerepet kapta meg, akárcsak a Kísértet Lublón című kalandfilmben, amely Mikszáth Kálmán kisregénye nyomán készült. A főiskola befejezése után 1976-ban a Nemzeti Színházhoz, majd a József Attila Színházhoz, utána a MAFILM színtársulatához szerződött. Színpadi feladatai mellett folyamatosan forgatott. Szerepelt a betyárok világában játszódó Talpuk alatt fütyül a szélben, a Jókai Mór regényéből született A szerelem bolondjaiban, A ménesgazdában és a Szinetár Miklós által rendezett Az erődben, valamint Hintsch György Naplemente délben című filmjében. 1981-ben a férjével az Egyesült Államokba költözött. A kilencvenes évektől újra szerepelt magyar, illetve Magyarországon forgatott koprodukciós filmekben és fellépett a hazai színpadokon. A közönség láthatta Bereményi Géza A turné, Sándor Pál Noé bárkája, illetve Szőke András Hasutasok című filmjében, valamint közreműködött olyan amerikai produkciókban, mint a 8MM 2, A harag napja és a Vörös vihar. Legutóbb pedig Pálfi György Szabadesés, Szász Attila Félvilág című filmjében, illetve az Emmy-díjas amerikai sorozatban, a Russian Dollban lehetett őt látni. 2012 és 2020 között a budapesti Újszínház művésze volt, ahol első főszerepét Kodolányi János Földindulás című darabjában alakította Koncz Gábor partnereként. Szakmai pályafutása elismeréseként
2014-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2024 Jászai Mari-díjjal tüntették ki.