A szerző a magyar írók kávéházi írásai után több osztrák írótól idéz műveket, amelyek egyrészt az osztrák kávéházi irodalomnak a szecesszió korabeli fénykorában születtek, illetve megélték azt az időt, amikor a Monarchiából egy kis köztársaság lett. Olyan anekdotákat is olvashatunk a könyvben, például Molnár Ferencről és Ferenc József császárról, amelyek még nem jelentek meg sehol. A kötet végén bemutatja a kávéházat mint életformát napjainkig. Az összegzésben olvashatjuk, hogy ma már nosztalgiával tud visszagondolni a kávéházakra, ugyanis Bécsben, Budapesten, Firenzében és Prágában is megszűnt az igazi kávéházi élet, mert félretették azt a polgári réteget, amelyiknek igénye volt a hagyománytiszteletre és kultúrára. Ők alakították ki a kávéházi kultúrát, és a kávéházi kultúra visszahatott rájuk.
Meg kell említenünk, hogy Reviczky Katalin kötetében kiemelten foglalkozik Molnár Ferenccel.
– Már az egyetemen írtam róla egy olyan diplomadolgozatot, ami doktori disszertációnak is beillik. A Színházi Intézetben sok olyan szereplőt ismertem meg, akik még kortársai voltak Molnárnak. Leveleztem például Darvas Lilivel. Bécsben, az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermében szerveztem egy nagy kiállítást róla. A könyvben megjelenik egy hangjátékom is, amelyben az önmagával mindig elégedetlen Molnár belső énjével vitatkozik. Ebben az író szinte minden jellemzője megjelenik – foglalta össze Reviczky Katalin.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!