Bank Tamás: A színház még mindig él és virul

Több mint fél évszázad után esett át nagyszabású felújításon a főváros egyik legkedveltebb magánszínháza, a Játékszín. Az új székek, a modern technikai háttér és a mennyezeten ragyogó csillagos égbolt nemcsak a közönség kényelmét szolgálják, hanem a teátrum jövőjébe vetett hitet is szimbolizálják. Bank Tamás igazgatóval, Jászai Mari díjas színésszel nemcsak a Játékszín megújításáról, hanem az új bemutatókról, a Legénybúcsú filmváltozatáról, a közönség változó szokásairól és a mecénások hiányáról is beszélgettünk.

Bank Tamás a mecénások hiányáról is beszélt. Fotó: Havran Zoltán

– Milyen érzés a felújítás után belépni a Játékszín épületébe?

Újdonság a csillagos égbolt a Játékszín mennyezetén (Fotó: Kaszner Nikolett)

Megújult a Játékszín

– Két hónapon át éjjel-nappal dolgoztunk. Én magam is létrára álltam, fúrtam-faragtam, mert máshogy nem megy. Ez a magánszínház varázsa. Még most sem tökéletes, van rajta javítanivaló. Annyira elfáradtunk, hogy még örülni sem tudunk igazán, pedig ötven éve nem volt ekkora felújítás a Játékszínben. 

Itt minden nagyon régi, ahogy mondani szoktam: egy nagyon helyes „Kádár-barokk” színház vagyunk.

 Magánszínházként egy csoda, hogy a szükséges csaknem kétszázmillió forintot össze tudtuk hozni saját pénzből és Széchenyi-hitelből. Erre nagyon büszke vagyok, különösen ebben a nehéz gazdasági, háborús időszakban. Remélem, a Kulturális és Innovációs Minisztérium is segít majd minket. Hankó Balázs miniszter többször elmondta, hogy tetszik neki a munkánk, így bízom benne, hogy sikerül valamilyen támogatást is elnyernünk, amely könnyít a terheinken.

– Mi volt a legnagyobb munka?

– A villamosenergia-hálózat korszerűsítése. Olyan új technikákat használunk, amiket a régi vezetékek már nem bírtak. Ez veszélyeztette volna az előadásokat is. Az összes vezetéket, elosztódobozt, erősítőt ki kellett cserélni. A nézők inkább a kényelmes, új székeket és a frissített nézőteret látják, de a legnagyobb munka a falak mögött zajlott.

– A nézőtéren feltűnő újdonság a csillagos égbolt a mennyezeten. Honnan jött az ötlet?

– Ez az én mániám volt. Repülőn láttam először hasonlót, és azt gondoltam, ha nem lehet nagy csillárt tenni a Játékszínbe, akkor legyen valami különleges. Ez nemcsak hangulatvilágítás: szeretném, ha része lenne az előadásoknak is, például a Menopauza vagy a Hölgyválasz alatt. A diódák színe változtatható, programozható, így a közönséget is bevonhatjuk az élménybe. Nagyon elámulnak, amikor először meglátják a változásokat, főleg a kényelmes székek és a csillagos égbolt miatt. Fotózzák is, sokszor pózolnak alatta.

– Vannak új színészek is a társulatban. 

– Igen. Nagyon büszke vagyok rá, hogy Peller Anna és Járai Máté csatlakozott hozzánk. Peller Anna az egyik főszerepet játssza majd a Naptárlányokban, s már beállt a Francia rúdugrásba Liptai Claudiával megosztva egy karaktert. Járai Máté pedig átveszi Szente Vajktól a Legénybúcsú és az Aranylakodalom szerepeit, valamint várhatóan tavaszi premierünkben is játszik majd. Emellett Zsigmond Emőke és Karcagi Dalma is új tagok a Hölgyválaszban.

– Mi várható az új évadban?

– A felújítás forrásaink egy részét felemésztette, így csak két bemutatót tartunk. 

Az egyik december 13-án lesz, Lévay Viktória rendezésében a Naptárlányok. Fantasztikus szereposztással, és különösen fontos üzenettel: negyven év feletti nők vállalják a testüket a színpadon, ahogy az igaz történetben a naptáron. Ez egyszerre szép, megható és bátorító darab lesz.

 Peller Anna, Tóth Enikő, Falusi Mariann, Dobó Kata, Szőlőskei Timea, Bánsági Ildikó, Horváth Lili, Gáspár Kata, Kerekes József, Varga Ádám és Barabás Kiss Zoltán szerepelnek benne. A másik bemutató 2026 márciusában várható, Szente Vajk új vígjátéka. Társproducere vagyok egyébként Szente Vajk rendezésében a Legénybúcsú című filmnek, ami decemberben kerül a mozikba. Már csak az utómunkák vannak hátra, alapvetően kész a film.

– Nagy sikerrel játsszák a színdarabot is a Játékszínben ezzel a címmel. Mennyiben más a film?

– Más, hiszen egy filmről van szó. Izgalmasabb, akciódúsabb a történet, Ember Márk, Fehér Tibor és Kárpáti Rebeka a főszereplők. Kíváncsian várjuk a közönség reakcióját.

– A színház korábbi darabjait még láthatjuk? 

– Egy darabot sem vettem le, sikerrel mennek most is. Érzünk némi visszaesést, úgy tűnik, elkezdtek a nézők egy kicsit spórolni. Gondolom, minden színház érzi. Reméljük, hogy előbb-utóbb visszatalálnak.

– Hogyan látja egyébként a színház jövőjét a mesterséges intelligencia korában?

– Azt gondolom, hogy a színház még mindig él és virul. A gazdasági helyzet és a háborús világhelyzet miatt most nehezebb, de él. 

A magyar néző szeret színházba járni, Budapest egy „kis London” ebből a szempontból, nagyon sok színház van. Az a kérdés, hogy van-e és lesz-e rá pénzük. A

 Covid előtt egy Kánaán volt, szerintem még mindig nem jöttünk ki teljesen abból a törésből, amit okozott. Érezni egy változást a gondolkodásmódban, a munkához való hozzáállásban is. Ugyanakkor azt hiszem, az embereknek szükségük van a színházra, főleg arra, amely szórakoztat és kikapcsol.

– Ön szerint miben különleges a Játékszín Budapesten?

– Én Broadway és Westend típusú színházat szeretek csinálni. Természetesen nagyon fontos Dosztojevszkij, Puskin, Csehov és Shakespeare, és vannak színházak, ahol a műveiket fantasztikusan adják elő. Azonban azt érzem, hogy a nézők 19 órától 22 óráig szórakozni szeretnek, kikapcsolódni minőségi színészekkel és látványvilággal, amire mi nagyon sokat költünk. Ez most különösen fontos, amikor mindenhol rossz hírek zúdulnak az emberekre. Kultúrát is lehet jól csinálni, showbiznisz-szerűen, és ha minőséget ad az ember, azt a néző megbecsüli. 

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon eltűntek a mecénások, pedig a kultúrának szüksége lenne olyan támogató emberekre, akik szívből adnak, nem érdekből. Ez régen létezett nálunk is, külföldön ma is természetes. Nagyon szeretném visszahozni ezt a hagyományt, hogy gazdag, jómódú emberek büszkén támogassanak színházakat, zenekarokat, képzőművészeket. Ez nemcsak pénzről szólna, hanem értékről is.