Kiemelték, hogy a párizsi Cinema Du Réel fesztiválon retrospektív vetítéssel tisztelegnek Elek Judit munkássága előtt. Szerda este a Meddig él az ember? című, 1967-es filmje lesz látható, amellyel nemzetközi sikerek sorát aratta.
Meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező
Hosszas betegség után október elsején elhunyt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, aki novemberben 10-én lett volna 88 éves – közölte a művész családja.

Elek Judit 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán, első munkáit a Balázs Béla Stúdióban készítette. Nevéhez fűződik többek közt a tiszaeszlári vérvádpert feldolgozó Tutajosok című kétrészes játékfilm, valamint az Ébredés című film, amelyért 1996-ban a salernói fesztivál nagydíját kapta meg. Férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal hozták létre a Dánielfilm Stúdiót, ahol dokumentumfilmeket készítettek, itt született két utolsó játékfilmje is, a Hét nyolcadik napja és a Visszatérés/Retrace. Utolsó filmes munkáját, az És a halottak újra énekelnek című koncertfilmet az erdélyi zsidók hátrahagyott kottáiból építette fel.
További Kultúra híreink
2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2009-ben megkapta a Magyar Mozgókép Mestere címet. 2020-ban neki ítélték a Magyar–Zsidó Emlékezet Díjat, 2023-ban a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon mutatták be a Sziget a szárazföldön című filmje felújított változatát. 2024-ben a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjával tüntették ki.
További Kultúra híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nekrológ: Vásáry Tamás a lélek karmestere volt
A világhírű muzsikus nemcsak a koncerttermekben hagyott maradandó nyomot, hanem gondolkodásával, hitével és emberségével is generációk számára adott iránytűt. Nekrológ.

Így kel életre a Harry Potter-univerzum Szentendrén + galéria
A vándorkiállítás autentikus filmes kellékekkel, exkluzív kulisszák mögé betekintéssel örvendezteti meg a rajongókat.

Különleges ajándékot kapott a Magyar Állami Operaháztól a Magyar Nemzeti Múzeum
A koronázási palástot ideiglenesen egy művészi igényű másolat helyettesíti.

Több százan búcsúztatták Tarr Bélát a Fiumei úti sírkertben
Péntek délután végső búcsút vettek Tarr Bélától a Fiumei úti sírkertben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nekrológ: Vásáry Tamás a lélek karmestere volt
A világhírű muzsikus nemcsak a koncerttermekben hagyott maradandó nyomot, hanem gondolkodásával, hitével és emberségével is generációk számára adott iránytűt. Nekrológ.

Így kel életre a Harry Potter-univerzum Szentendrén + galéria
A vándorkiállítás autentikus filmes kellékekkel, exkluzív kulisszák mögé betekintéssel örvendezteti meg a rajongókat.

Különleges ajándékot kapott a Magyar Állami Operaháztól a Magyar Nemzeti Múzeum
A koronázási palástot ideiglenesen egy művészi igényű másolat helyettesíti.

Több százan búcsúztatták Tarr Bélát a Fiumei úti sírkertben
Péntek délután végső búcsút vettek Tarr Bélától a Fiumei úti sírkertben.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!