Voith Ági színművészt, a József Attila Színház örökös tagját, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének birtokosát, érdemes és kiváló művészt 81 éves korában, január 28-án, hosszan tartó betegség után érte a halál.

Voith Ági 1944. március 17-én született Budapesten, édesanyja Mészáros Ági színésznő, édesapja Voith Lajos főhadnagy volt. Az 1956-os forradalom után Svájcban, majd Olaszországban apácáknál tanult. 1962-ben érettségizett a Hámán Kató Leánygimnáziumban, 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése után A kaktusz virága Stéphanie-jeként debütált a József Attila Színházban, amelynek csaknem húsz éven át maradt társulati tagja, olyan emlékezetes alakításokkal és örökre nevéhez köthető dalokkal, mint a Kaviár Gyurgyevója vagy a Potyautas Jamaicai trombitása.
Ezt követően a Thália és az Arizona Színházban játszott. 1993-tól szabadfoglalkozású, 2019–2021 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt.
Számos színdarab főszereplője volt, s mivel humora legendás volt, elsősorban vígjátéki szerepekben láthatta a közönség, de zenés darabokban is jelentős sikert aratott. Nino Manfredi Szavak, szerelmes szavak című zenés vígjátékának női főszerepében kiugró sikere volt.
A könnyedebb, vidám produkciók után komoly szerepek is megtalálták. Zsótér Sándor hívta meg a Miskolci Nemzeti Színházba a 2016-ban bemutatott Mindent a kertbe című Albee-darab főszerepére. Szerepelt a Nemzeti Színházban a Tóth Ilonka című drámában, a Spirit Színházban Federico García Lorca Bernarda Alba háza című művében és az Örkény Színházban A nemzet özvegye című darabban is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!