David Attenborough gyermeki rácsodálkozásra tanít

Sir David Attenborough május nyolcadikán tölti be kilencvenötödik életévét. Nehéz elfogulatlanul beszélni róla: talán nincs még egy olyan természettudós, aki ennyit tett volna azért, hogy az emberiség szeresse és óvja az élőhelyét. Hét évtizedes (!) karrierje alatt Attenborough, bolygónk legnagyszerűbb narrátora új minőséget hozott a természetfilm műfajába. Mindig az elérhető legmodernebb filmes technikával dolgozik, és noha generációk nőttek fel sorozatain, mindig képes valami újat mutatni.

Az élet valóban a színekről szól Fotó: Netflix

Attenborough tavaly ősszel tett le az asztalra egy életműösszegző könyvet és filmet. A címében saját, a Földön leélt csaknem egy évszázadára utaló Egy élet a bolygónkon személyes tanúvallomás, mely egyfajta végső ébresztőnek tekinthető. Karrierösszegzésnek, amely a klímaváltozás és élővilágunk egyre nagyobb ütemben gyorsuló pusztulására hívta fel a figyelmet, valamint kivitelezhető, egyszerű megoldásokkal is szolgált, hogy az emberiség még az utolsó utáni pillanatban visszafordítsa, de legalábbis lelassítsa a negatív folyamatokat. Attenborough ugyanis az utóbbi években rájött, hogy népszerűsége okán hatalma van a nyilvánosság megnyerésére, ezért a legfiatalabbakat is igyekezett megszólítani: 94 évesen csatlakozott az Instagramhoz, ahol egy nap alatt 2,5 millió követőt gyűjtött egy rövid, bemutatkozó ­videóval.

Az elmúlt években látványosan megváltozott a narratívája is: kiemelt előadóként szólalt fel az ENSZ klímacsúcsán és a davosi Világgazdasági Fórumon, színpadra lépett a Glastonbury zenei fesztiválon is, hogy még a legfiatalabb nemzedéket is elérje üzenetével, de még a YouTube-on válaszolgatott, főleg természetvédelmet érintő, égető kérdésekre. Filmjeiben egyre többet beszélt az állatok élőhelyének szűküléséről, a műanyagszennyezés és klímaváltozás hatásairól. A szintén Netflixen látható, Az élet színei című új, háromepizódos sorozatában viszont azt csinálja, amihez a legjobban ért: mélységes szeretettel tanít és előcsalogatja a bennünk szunnyadó kíváncsiságot, a felfedezésre való vágyat. A világ nem csak az a szűk keresztmetszet, aminek mi látjuk. Ezúttal nem az aggodalmat növeli, hanem egyszerűen a körülöttünk lévő kincsekre mutat rá.

Az élet színei valóban a színekről szól. Arról, hogy mit jelentenek, és milyen szerepet játszanak az állatvilágban. Ha azt gondolnánk, a természetfilmek nehezen tudják átlépni a negatív hírekkel és koronavírussal edzett ingerküszöbünket, szerencsére óriásit tévedünk: tátott szájjal lehet bámulni a kolibrik gallérját, a paradicsommadarak táncát vagy a négyszáz éves evolúciós múltra visszatekintő sáskarákokat. Érdekes tény: nekünk, embereknek háromféle színreceptorunk van, míg a sáskaráknak tizenkettő, ráadásul különbséget tud tenni a polarizált és polarizálatlan fény között is. Az élet színei olyan perspektívákat hoz minden egyes képkockáján, olyan részletgazdagságot, hogy a néző nem fogja közben a telefonját babrálni, hanem eltelítődik a színekkel. A minisorozat második részében a rejtőszínekkel ismerkedhetünk meg, ami önmagában is izgalmas, de amikor az évszakoknak megfelelően színt váltó állatokhoz érünk, azért persze felmerül a kérdés: mi lesz ezekkel az élőlényekkel, ha a hőmérséklet és az évszakok váltakozása kiszámíthatatlanná válik? Attenborough nem rémisztget direkt módon a klímaváltozás mumusával, de nem is tesz úgy, mintha nem létezne. Udvariasan emlékezteti a nézőt, hogy el ne felejtse: mindaz, amit lát, mulandó.

Az élet valóban a színekről szól
Fotó: Netflix

A minisorozat befejező epizódja végigvezet azon az úton, aminek révén a saját szemünkkel nézhettük végig az előzőekben például a tigris láthatatlanná válását, vagy amikor az eperbékák viselkedését tanulmányozzák különböző színű műbékák segítségével. Vajon az állatok különbséget tesznek a színek között? A sok-sok kérdés között pedig elhangzik egy fontos mondat is: hagyjunk még válaszokat a gyerekeinknek is. Attenborough képes úgy mesélni, mintha egy óriási költségvetésű kalandfilmet néznénk, miközben tudományos tényeket sorol. A természetfilmek tónusa manapság egyre sötétedik, legtöbbjük a sokkolásra építve próbál hatni az emberekre. A pusztítást, hálókba akadt fókákat, olajfoltokban fuldokló madarakat bemutatva a nézőkben elsősorban szorongást és bűntudatot szül, Attenborough viszont mindvégig képes pozitív maradni, miközben konstruktív megoldásokat kínál.

Az évszakokhoz hasonlatosan az élővilág is folyamatos változásban van, a látvány pedig függ attól is, hogy ki figyeli, és milyen perspektívából. Még talán maga Sir David Attenborough sem tud mindegyik állat „szuperképességeiről”: új sorozatának egyik fontos hozzáadott értéke pedig talán pont az, hogy megkérdőjelezi a mindenhatónak tartott emberi érzékelést.

Alázatra és gondolkodásra kényszerít, miközben rámutat, hogy amit a saját szemünkkel látunk, az nem feltétlenül van úgy, ahogy elsőre gondoljuk.

A veterán természettudós Attenborough sokszor és sokféleképpen próbált már változtatásra ösztönözni minket. Ezer módon adta tudtunkra: nem szabad csupán élvezni és használni bolygónk megannyi ajándékát. Az ember nem birtokolhatja azt, amit maga sem ismer eléggé.

Az élet színei, dokumentumfilm-sorozat, 2021, 50 perc. Forgalmazó: Netflix