Ferenc pápa mint vágókép

Amikor híre ment, hogy Wim Wenders filmet forgat a pápáról, olyan nagy ívű portré elkészültében reménykedhettünk, mint amilyen a Sebastiao Salgado brazil fotóművészről szóló A föld sója volt, vagy a korábbi, Pina Bausch táncművész, koreográfus életműve előtt tisztelgő dokumentumfilm. A rendező neve és személye, csakúgy, mint a főhősé, elegendő lehetett volna, hogy igazán jelentős mű szülessen.

Forrás: Pannonia Entertainment

Amikor Jorge Mario Bergoglio a pápák között elsőként Assisi Szent Ferenc iránti tiszteletből felvette a Ferenc nevet, és mintegy megvalósítandó programként kezdte hirdetni a szegényeket szolgáló szegény egyház eszményét, hangoztatva, hogy a szegénység az evangélium középpontjában van, szót emelt a kizsákmányolt Föld védelmében, a család szerepének fontosságát hangsúlyozta, zéró toleranciát hirdetett a gyermekeket bántalmazó papok ellen, állást foglalt a homoszexua-litás megítélése vagy a bevándorláspolitika kapcsán, azok is figyelni kezdtek a szavára, akik eltávolodtak a katolikus egyháztól vagy soha nem is voltak a hívei. Wim Wenders felnőttként lett protestánssá, talán ezért is reméltem, hogy miután 2014-ben felkérték a film elkészítésére, és több mint két évig kísérhette a pápát az utazásai során, igazi párbeszéd alakul ki köztük, szó esik kételyekről, elbizonytalanodásról, hitkeresésről, személyes kapcsolatról Istennel.

A Ferenc pápa – Egy hiteles ember című film premierjét Cannes-ban tartották, a VII. Keresztény Film- és Könyvnapok programjában novemberben már láthatta a hazai közönség, április 18-tól pedig országszerte harminc filmszínházban vetítik, de több mozi már csütörtöktől a műsorára tűzi szinkronizált vagy feliratozott változatban. A vatikáni tévéarchívum olyan exkluzív felvételeket is az alkotók rendelkezésére bocsátott, amelyek Ferenc pápa világ körüli utazásai során készültek, a 96 perces svájci–amerikai dokumentumfilm megidézi Szent Ferenc alakját is. A pápa a kamera közvetítésével a szemünkbe néz, derűs mosollyal a világ dolgairól értekezik, vagy épp beszédet tart a Kúria tagjai, az ENSZ közgyűlése, az Egyesült Államok kongresszusa előtt, reményt visz a Rio de Janeiró-i favellában élőknek, a nápolyi börtönlakóknak és a leszboszi menekülteknek.

Fotó: Pannonia Entertainment

Igazi emberi portré helyett azonban csak egy igényes vágóképekkel felturbózott propagandafilmet látunk, amely egy helyre gyűjtve tálalja Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta tett, nagyobb sajtóvisszhangot kapott nyilatkozatait, gesztusait, ráadásul olyan manipulatív módon szerkesztve, hogy a holokauszt áldozataira emlékező közösségről egyetlen snittel vált át a tengerbe vesző menekültek szenvedéseire, és amíg hallhatjuk a pápának a természeti katasztrófáktól, a szegénységtől vagy a fogságtól elgyötört embereknek címzett vigasztaló szavait, addig a filmben visszhangtalan marad a terrorizmus okozta gyász és szenvedés, megjelenik viszont egyfajta háborúellenes kiállás felvezetőjeként a bátor és nyitott Amerika képe.

Többször is elhangzik, hogy Ferenc pápa nem él luxuslakásban és nem luxusautókban furikázzák, de sem az életéről nem tudunk meg semmit, sem a személyes útjáról, az emberi arcát sem ismerjük meg, minden premier plán csak a hivatalos pápai mosolyt láttatja, a béke és a remény ígéretét a szenvedéssel szemben. Egy igazából megközelíthetetlen embert látunk, akit mindenki megérinteni, lefotózni akar, hivatali látogatásai és hivatalos állásfoglalásai eltakarják az embert, akinek a mosolya immár éppúgy vágókép, mint az őt hallgató tömegben az arcokon legördülő könnycsepp, a szenvedés vagy az öröm.