Latinovits Zoltántól Szörényi Leventéig – online követhető műhelytalálkozó

Az utolsó garabonciások címmel szervez műhelytalálkozót 2021. május 3-án, 10 órától a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) – tudatta az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleményében. A szervezők abban bíznak, hogy a kilenc művészi életút tudományos elemzésével sikerül a magyar művelődés „utolsó garabonciásait” tisztábban látni – a kitartó rajongás mellett.

Latinovits Zoltán színművész otthonában. Budapest, 1975. február 6. Fotó: MTI–Keleti Éva

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében tizenhárom kutató mutatja be, illetve elemzi az 1960 és 2010 közötti öt évtized rendhagyó és eredeti utat bejáró emblematikus művészeinek – Vujicsics Tihamér, Latinovits Zoltán, Hajnóczy Péter, Bódy Gábor, Szabados György, Cseh Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Sebő Ferenc és Szörényi Levente – munkásságát.

Latinovits Zoltán színművész otthonában
Fotó: MTI/Keleti Éva

Mint írják, az 1960-as évtizedben szűk keretek között lehetőség volt a második kulturális nyilvánosság megteremtésére. Aczél György eleinte támogatta, ugyanakkor erősen felügyelte, s ezzel egy időben tiltotta is. A találkozó középpontjában álló személyek alapvetően nem politizáltak, visszatekintve munkásságuk mégis közéleti jellegűnek tűnhet. Az, hogy a második nyilvánosság mennyi feszültséggel járt, jól mutatja, hogy két érzékeny művész (Latinovts és Bódy) önmaga vetett véget életének – Hajnóczy esetében is ezt feltételezte a közvélemény. Amíg Cseh Tamás népszerűsége egy időben a legnagyobb sztárokéval versenyzett, addig Szabados György karrierjét tudatosan blokkolta Aczél, és Vujicsics Tihamér művei is gyorsan feledésbe merültek halálát követően. Kobzos Kiss Tamás úttörő munkásságára a szakma még emlékszik, de művészi teljesítménye megismételhetetlen, így hiánya teszi előadhatatlanná a Szabados-kompozíciók egy részét. A mai napig köztünk élő Sebő Ferencet és Szörényi Leventét a táncházmozgalom két kiemelkedő alakjaként tartjuk számon.

Az utolsó garabonciások plakátja
Fotó: MMKI

A portrékat kiegészíti a korszak általános jellemzése, így politikatörténeti előadás ismerteti az alternatív kulturális nyilvánosság szigorúan ellenőrzött mivoltát. Ezt követi a korszak hazai underground popzenéjét és annak esztétikáját elemző eszmetörténeti megközelítés, végül szociológiai értelmezés rajzolja meg a társadalom alternatív zenei képét – részletezi a közlemény.

A konferenciát élőben közvetítik az MMA MMKI YouTube-csatornáján.

Tizenhárom előadó, kilenc művész életútja

Farkas Attila, az MMA MMKI tudományos munkatársa a modern populáris zene néhány alternatív törekvését részletezi, kiemelve azok kapcsolatát a klasszikus, az avantgárd és a népi művészettel. Csörsz Rumen István, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa arról szól, hogy a magyar régizenei mozgalom az 1970-es évektől szélesedett ki, s hasonló szerepet játszott a komolyzene közönsége számára, mint a táncház a szórakozási formák között. Bódiss Tamás, a Magyarországi Református Egyház egyházzenei vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének tanára előadásában Kobzos Kiss Tamást, mint református énekmondót mutatja be. Szepessy Péter, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója arra ad választ, hogy lehet-e alternatív zenei műfajnak tekinteni a „táncházas zenét? Mit keres a modern nagyvárosban? Miért éppen a XX. század hetvenes éveiben tör magának utat ez a társadalmi mozgalom? Kiss Eszter Veronika zenetörténész arról szól, hogy a táncházmozgalom jelentős hatást gyakorolt a hetvenes-nyolcvanas évek alternatív zenei irányzataira és a könnyűzenére is. Az első generáció, a Sebő együttes, a Kaláka, a Makám, a Vízöntő, Waszlavik „Gazember” László, Tolcsvay Béla zenei nyelvezetét éppen annyira meghatározta, mint ahogy Szörényi Levente dalait, színpadi műveit, beleértve az István, a király rockoperát. Fehér Anikó, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója értekezésének középpontjában Sebő Ferenc áll. Bólya Anna Mária, az MMA MMKI tudományos munkatársa, kitér arra, hogy Vujicsics Tihamér esetében milyen szerepe volt a tradíciónak abban, hogy egyszerre lehetett „garabonciás, tudós, énekmondó, költő, és tréfamester”. Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója részletezi a magyar könnyűzene cenzurális helyzetét a Kádár-rendszerben. Míg Szekfü András filmtörténész, címzetes egyetemi tanár Bódy Gábor munkásságát tárja az érdeklődők elé, addig Kelecsényi László filmtörténész előadásában a Latinovits Zoltán sorsát formáló erőteret vázolja fel. Hanák Gábor történész, filmrendező Cseh Tamás és Bereményi munkásságára emlékezik. Falusi Márton, a MMA MMKI tudományos főmunkatársa Hajnóczy Péter és Bereményi Géza sorsán keresztül arra világít rá, hogy a szocializmus szabályrendszere mennyire sajátos normatív univerzumot hozott létre. Pozsár Máté, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének oktatója Szabados György, Bartók és Kodály stílusjegyeinek vehikulumát ismerteti a magyar improvizált zenében.