info
Uránia Nemzeti FilmszínházSpanyol Filmhét

Spanyol Filmhét az Urániában

Az elmúlt év legjobbjaiból válogatták ki a szervezők azt a tizenegy filmet, amelyeket a Spanyol Filmhét keretében láthat a közönség az Urániában november 22. és 27. között. A Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet közös fesztiválján vígjátékokat, drámát és horror filmet is láthat a közönség. A filmhét november 22-én 19 órakor a kortárs spanyol filmkészítés egyik legsikeresebb női szerzője, Icíar Bollaín új alkotásával, a Maixabel vetítésével kezdődik.
locationUránia Nemzeti Filmszínház
clocknovember 22. kedd 19:00 - november 27. vasárnap 19:00

A film középpontjában az ETA baszk szeparatista szervezet börtönben ülő terroristájának, és egy egykori áldozat özvegyének találkozása áll. A film női főszerepét Blanca Portillo, a férfi főszerepét Luis Tosar alakítja. Párkapcsolati kérdéseket feszeget humoros formában a Párcserés játszma című romantikus komédia, amely november 23-án kerül műsorra. Másnap az abszurd humorú Optikai csalódás című filmet mutatják be Carmen Machi és Pepón Nieto főszereplésével, valamint Carla Simón rendező Alcarras című játékfilmjét, amely idén elnyerte a Berlinale Arany Medve-díját. A főleg vígjátékokkal és romantikus filmeket jegyző Dani de la Orden új komédiája, A próba november 25-én kerül vászonra, csakúgy, mint Carlota Pereda Röfi című lélektani horrorja is, amely a Sundance Fesztiválon szerepelt. November 26-án érkezik a Cristina Campos regényéből készült Lola specialitása című film Benito Zambrano rendezésében, valamint a valós eseményeken alapuló A Földközi-tenger törvénye, Marcel Barrena rendező új alkotása. A napot az Eltitkolt történetek című vígjáték zárja, amely öt véletlenszerűen összefonódó történetet mesél el. A filmhét utolsó napján A csapat lelke című komédiát és az idei Berlinálén debütált Altatódalt vetítik. Utóbbi Alauda Ruiz de Azúa első nagyjátékfilmje, amely egy érzékeny családi történet a fiatal anyuka szülővé válásáról saját családja körében. A filmet hat díjjal tüntették ki a Malagai Filmfesztiválon.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

További részletek és jegyvásárlás: ITT

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.