info
Kiskunfélegyháza

XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál

A kiskun régió egyik legjellegzetesebb gasztronómiai fesztiváljának programjai a város négy helyszínen folynak majd szeptember 9-én és 10-én. XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál pénteken délután egy kiállításmegnyitóval veszi kezdetét a Móra Ferenc Művelődési Központban, ahol a Hold fonja, Nap szövi címmel Elek Timi mezőtúri szőnyegtervező, szőnyegszövő alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
locationKiskunfélegyháza
clockszeptember 9. péntek 16:45 - szeptember 10. szombat 21:00
 

A kiállítás megnyitja Metzker Krisztina, a mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület tagja, énekkel közreműködik Pázmándi Judit. Az esemény egyben a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál nyitóprogramja is, köszöntőt mond, a fesztivált megnyitja: Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Csányi József polgármester és dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Négy helyszínen folynak a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjai: a Kossuth utcai nagyszínpadon, a Spar parkolóban felépülő kisszínpadon, a főzőverseny helyszínén, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár melletti parkolóban zajlanak, a Móra-udvar Mesekert pedig – rendhagyó módon – a Petőfi-téren a kap helyet.

A nagyszínpadon a péntek este a Honeybeast, szombaton a Margaret Island előadását élvezheti a közönség. A kisszínpadon is igazi zenei csemegékre készülhetnek: pénteken Szőke Nikoletta és a Swing Á la Django koncertje, szombaton pedig a világhírű Muzsikás Együttes és az ifjú népdalénekes, Kacsó Hanga népzenei előadására kerül sor.

Az esemény részletes programja ITT tekinthető meg. 

Fotó: User / Kiskunfélegyházi Libafesztivál

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.