Apám levele ezzel a kurta mondattal kezdődött: „Megölted, akit a legjobban szerettem.” Hatásos, ugye? A folytatás is izgalmas.
„Megölted az ikertestvéredet is, de az nem érdekel. Nem volt időm megszeretni őt. Ahogy téged sem lesz. Ha olvasod ezeket a sorokat, akkor élsz. Tizenkét éves vagy, és tudsz olvasni. Gratulálok. Boldog születésnapot. Ha nem olvasod ezeket a sorokat, akkor nem élsz, vagy ez a levél elkallódott, és én most magammal társalgok. Ez sem lenne baj. Nem kívánok neked rosszat, végül is nem tehetsz semmiről. New Yorkban, egy szállodai szobában írom ezeket a sorokat. Az ablaknál ülök, te az ágytakarón fekszel. Fehér pólyában. Én választottam a színét. Évezredekkel ezelőtt. Amikor még vártalak. Rózsaszín, búzavirágkék, fehér. Anyád rám bízta a döntést, és én az ártatlanság színét választottam. December van, az ablak előtt hatalmas pelyhekben hull a hó. Ha más körülmények közt találkozunk, megszerethettük volna egymást. Van pelenkád, kosarad, cuclisüveged. Nem tudom, mit kezdhetnék ezekkel a tárgyakkal. Kaptam az üvegbe három deci anyatejet. Egy nő adta a kórházban. Egy magyar nő.
A második magyar, akiről tudok. Miután megölted az anyádat, az egyetlen embert, akit szerettem, az a magyar asszony megszoptatott. Vajon számít, hogy milyen anyatejet szív az ember? Gondolom, nem. Mégis azt írom most neked: magyar anya tejét szívtad életedben először. Hozzon neked szerencsét.”
Hozott?
Nem hozott?
Amikor a levelet olvastam, még nem tudtam. Ma sem tudom. Az én fekete bőrű, lapított orrú apám így folytatta.
„Semmit sem adhatok neked, csak hogy tudatom veled, amit senki mástól nem tudhatsz meg.”
És leírta azt a keveset, amit a családomról tudok.
„Anyai nagyanyádat Dönkarnak hívják. Tibetben született. A faluja legszebb lányának tartották. Tizennégy éves volt, amikor az anyja meghalt, és akkor kereskedő apjával a fővárosba, Lhászába költöztek, ahol megismerkedett anyai nagyapáddal, akit úgy hívnak, ahogy az összes amerikai kínait: Lee Cseng. Egy balfasz. Negyven évvel ezelőtt a Tibettel szomszédos Jünnan tartományból egy akrobatacirkusszal együtt érkezett Lhászába. Balsorsomra. Állítólag légtornász volt, és gumiember. Nem könnyű elhinni. Képzelj magad elé egy százhúsz kilós kínait! Harcsabajsza a nyakába lóg, narancssárga mandarinköntösben gubbaszt egy clevelandi bérkaszárnya negyedik emeleti lakásában. Kártyából jósol, és egy cilinderben eltünteti az utolsó száz dolláromat. Ha ezt el tudod képzelni, közel jársz ahhoz, hogy elmondhasd, ismered a nagyapádat.”