Hasadék

Számos hegymászó halt meg 1921 óta a Mount Everesten. Több mint kétszáz tetem még mindig odafent van. Néhány halott hegymászó a népszerű útvonalak mellett fekszik, és „nézi” a csúcsra törő utódokat. Nemrégiben határozták el a kínai hatóságok, hogy lehozzák a nyolcezer méter fölött meghalt alpinisták maradványait.

Felderítésre indul egy hordár a Mount Everest 7950 méteren fekvő 4-es táborából Fotó: MTI/EPA

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt a világ legmagasabb hegyét meghódítani igyekvők száma. A 8850 méteres Mount Everest elérését a legtöbb hegymászó a Nepál felőli, déli oldalról próbálja meg. 2017-ben 648 ember érte el a csúcsot, 202-en a tibeti, 446-an a nepáli oldalról jutottak fel. Az utóbbi években a tibeti–kínai oldal egyre népszerűbb lett, mivel a nepáli útvonalon található veszélyes jégfal miatt az expedíciókat szervező cégek az északi, valamivel könnyebb megközelítést választják. Másik ok miatt is az északi irányt részesítik előnyben: Nepálban elszaporodtak az alacsony árfekvéssel csúcsra jutást ígérő „fapados” társaságok. Ezek a világ legmagasabb hegyének meghódítását hirdetik, miközben túl nagy kockázatot vállalnak.

Kötelező szemétgyűjtés

A mászókat kiszolgálókkal együtt tavaly 60 ezer ember fordult meg a Mount Everest környékén – ebben a számban a tibeti alaptábor környékét egy fotó erejéig autóval felkereső turisták is benne vannak –, ami hatalmas környezeti terheléssel jár. A hatóságok úgy döntöttek, korlátozásokat vezetnek be. A kínai fennhatóság alatt álló Tibet felől ez évtől nehezebb lesz a csúcs meghódítása, mivel Peking évente legfeljebb háromszáz embernek ad erre engedélyt. A mászószezont a tavaszi hónapokra korlátozzák, amikor egyébként is a legtöbb ember próbálkozik. Kína az alpinisták számának korlátozása mellett a hegy megtisztítását is meghirdette, amelynek része az ott elhunytak testének lehozatala.

A kínai állami média szerint egy harmincfős csapat tavaly júniusban 8,5 tonna szemetet – ebből 2,3 tonna volt az ürülék és 5,2 tonna háztartási hulladék –, illetve egy tonna hegymászó-felszerelést gyűjtött össze. A hegyet takarítók a környezet megtisztítását ugyanolyan megerőltetőnek találták, mint magát a csúcshódítást. Kína a szeméthegyek tovább-burjánzása ellen hulladékgyűjtő állomásokat telepített, ahol a mászók megszabadulhatnak a műanyag zacskóktól, konzervdobozoktól, melegítőeszközöktől, sátraktól és oxigénpalackoktól. A tibeti hatóságok 2015 óta minden próbálkozónak szemeteszsákot adnak, amelyet legkevesebb nyolc kilogrammnyi hulladékkal megtöltve kell visszahozni, és minden hiányzó kilogramm után száz dollár bírságot fizetni. Nepálban négyezer dollár letétet fizetnek a mászók, ezt visszakapják, ha levisznek legalább nyolc kiló szemetet.

A nepáli módszer bevezetése óta 25 tonna hulladékot és 15 tonna ürüléket vittek le, ez viszont még mindig nagyon kevés.

Valóban lépten-nyomon szeméthegyeket látni a Mount Everesten?

– Nincs így, a média felnagyítja a jelenséget – reagált Mécs László hegymászó a hírre. – Az alaptáborban szigorú előírásokat kell betartani. A szemetet összeszedik, a WC-k megtelt műanyag tartályait elszállítják. A magasabban fekvő táborokban valóban rosszabb a helyzet. A kimerült emberek gyakorta a hasadékokba dobálják a konzerveket, mint ahogy a jégbe fagyott sátrak is olykor évtizedeken át csúfítják a környezetet. A többi nyolcezres közül talán a második legnépszerűbb Cso-Ojut szemetelték össze a legjobban. Minél népszerűbb egy hegy, annál nagyobb környezetterhelést jelentenek az odalátogatók.

A China Daily arról írt, hogy a hegy megtisztításának része a nyolcezer méter feletti magasságban elhunyt hegymászók holttestének a lehozatala. A csúcshódítások a legmodernebb felszerelések ellenére gyakorta tragédiába torkollnak. Az első csúcstámadó expedíciót az északi oldalról 1921-ben indították a britek, akik már abban az évben rábukkantak a felfelé vezető útra. Az egy évvel később indult második expedíció résztvevői 8320 méterre értek. 1924-ben tragédia történt. A brit George Mallory és Andrew Irvine 8500 méteres magasság felett eltűnt. Mallory holttestét halála után 75 évvel, 1999-ben 8160 méteres magasságban találták meg. A márványszínűre fagyott, több helyen eltört csontú hegymászó mellett hevert a napszemüvege, magasságmérője, de nem került elő a fényképezőgépe. Máig megoszlanak a vélemények arról, hogy Mallory elérte-e a csúcsot, s a visszafelé vezető úton ­halt-e meg, vagy már a csúcs előtt életét vesztette.

Felderítésre indul egy hordár a Mount Everest 7950 méteren fekvő 4-es táborából
Fotó: MTI/EPA

A 34 éves brit hegymászó, David Sharp 2006 tavaszán hunyt el. A csúcsot elérte, de visszafelé alig háromszáz métert tudott megtenni. Egy 1997-ben ugyanott meghalt indiai mászó holtteste mellett vesztette életét. Aznap negyvenheten érték el a csúcsot, sokan mentek el mellette, miközben haldoklott. A legtöbb segítség, amelyet kapott, hogy egy szikla védelmébe helyezték. Ott halt meg.

Klein Dávid 2010 áprilisában Várkonyi Lászlóval vágott neki a Mount Everest meghódításának. Mindkettőjüket lavina sodorta el, a balesetet a Klein mögött 20-30 méterrel haladó Várkonyi László nem élte túl. 2012 májusában ereszkedés közben lavina sodorta el Horváth Tibort, aki a Himalája legveszélyesebb hegye, a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indított expedíció tagja volt. Barátai maradtak a Himaláján, Klein Dávid mégis újra és újra visszatér. Miért?

Kegyeletsértés nélkül

– A válasz egyszerű: nagyon szeretem a hegyeket, és a hegymászás rengeteg fontos lelki élménnyel, tapasztalattal ajándékoz meg – felel Klein a kérdésre. – A hegyek csiszolnak, tanítanak. Természetesen veszedelmesek is, ezért valóban nagyon fontos, hogy felelős hegymászó legyek. Úgy érzem, amikor nyolcezer méter fölé indulok, az a feladatom, hogy maximalizáljam a siker esélyét, miközben minimalizálom a tragédia lehetőségét. A stratégiai felkészülés ebből áll. És persze nem lenne becsületes, ha tagadnám, hogy a lehető legóvatosabb magatartás mellett is történhet valami váratlan. Különösen éreztem ezt a terhet 2016-ban, amikor a 14 „nyolcezres” közül a legveszedelmesebbnek tartott, 8091 méter magas Annapurnára indultam. A csúcsot oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül értem el. Mivel ezen a nyolcezresen a legmagasabb az egy megmászásra jutó halálesetek száma, ezért addig csiszoltam a stratégiámat, amíg nem éreztem azt, a veszedelem túlnyomó részét kigyomláltam.

Nem azzal szeretném növelni a siker esélyét, hogy egyre több és több kockázatot vállalok. Bár a ma élő magyar hegymászók közül nekem van a legtöbb palack nélkül mászott nyolcezresem, ezt az eredményt lassú, hosszú és következetes munkával értem el. Minden alkalommal, amikor úgy éreztem, a kockázat mértéke meghalad egy reális szintet, elengedtem a célt, és megfordultam – mondja el Klein Dávid, akinek meggyőződése, hogy palack nélkül biztonságosabb a mászás. A valós állapotát érzi az ember minden pillanatban, és nem fenyeget az oxigén kifogyásának és a hirtelen állapotromlásnak a réme – ugyanakkor feltétlenül nagyobb az esélye annak, hogy mindent, amit felvitt, le is hoz.

Erőss Zsolt első magyar állampolgárként 2002-ben mászta meg a Mount Everestet. 2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában, mindkét lábát eltörte, jobb lábát térdtől amputálták.

A csíkszeredai születésű sportember a nyolcezres csúcsok közül tízet hódított meg, kettőt műlábbal. A Kancsendzöngát 2013 májusában elérő Erőss Zsolt és Kiss Péter a visszatérés során életét vesztette. Kérdés, belátható időn belül előkerülhetnek-e Erőss Zsolt és a többiek maradványai, vagy esetleg sok évtized múltán, mint ahogy az Malloryval történt. Az Erőss Zsolttal egy úton életét vesztett Kiss Péter holtteste előkerült, de nem hozták le. Az ő sírhelye a hegy lett. A Himalája áldozatait Mécs László szerint akkor könnyű lehozni, ha hegygerincen, lavinamentes helyen haltak meg. Erőss Zsolt olyan helyen tűnt el, ahol gyakoriak a lavinák. Valószínűleg őt is az sodorta el. Találgatni sem lehet, hogy előkerül-e valaha a holtteste.

– Szerintem – hacsak lehet – a hegyet érintetlen állapotban kell megőriznünk. Mindent le kellene hozni odafentről, ha ezzel nem veszélyeztetünk emberéletet. A holttestek kérdése viszont különös figyelmet érdemel: ha biztonságosan – és nem kegyeletsértő módon – levihetik a gyakran járt mászóútról, akkor természetesen helyénvaló az elhunytak testének leszállítása. A hangsúly itt három dolgon van: biztonság, a hozzátartozók akarata és a testek hatékony, kegyeletteljes mozgatása. Tehát a test ne sérüljön a leszállítás során, és ne készüljenek kegyeletsértő felvételek – fogalmazza meg véleményét Klein Dávid.

A ruha is jól azonosít

Joggal merül fel, hogy mi alapján azonosíthatók az áldozatok. A katonák dögcédulájához hasonló azonosítókat visznek-e magukkal a mászók? Mécs László szerint nincs ilyen. A ruházat alapján egyértelműen eldönthető, hogy melyik évtizedben mászott valaki. A hegyre érkezőket dokumentálják, tudják, ki, mikor, melyik útvonalon indult az adott csúcs meghódítására, és azt is tudni, hogy ki nem tért vissza. Ezen adatok alapján meghatározható az áldozat kiléte. Ha a hátizsákjában személyes holmikat is találnak, akkor még egyszerűbb az azonosítás.

A Kelet-Himalája térségében 2009 novemberében eltűnt Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pechtol Balázs és Tolnay Katalin, akik a Himalája szomszédságában lévő, ember még nem járta, mintegy 5800 méter magas Zsen Csong Feng csúcsának meghódítására indultak. Őket kereste a helyszínen Mécs László:

– Kevés esély volt már arra, hogy életben találom őket. Azért mentem ki, hogy kiderüljön, mi történt velük, mert haza nem érkezett érdemi információ. Meghatároztuk a körülményeket, amelyeket a hozzátartozók érthetően nehezen fogadtak el. Ha nincs holttest, a rokonok nehezen törődnek bele az elfogadhatatlanba. Azt remélik, életben lehet szerettük, csak valami miatt nem tud hírt adni magáról. Mi, akik ismerjük a magas hegyeket, tudjuk, mi az igazság – összegez Mécs László, akinek szintén barátai maradtak a hegyen. A három nyolcezrest meghódító, nyolc további nyolcezres csúcs első magyar megmászásában közreműködő sportember ennek ellenére azt tervezi, hogy lesízik valamelyik nyolcezres csúcsról. A legkisebb nyolcezres, a 8027 méter magas Sisapangma tetejére papíron már évtizedekkel ezelőtt feljutott magyar hegymászó, de sokakat nem győztek meg arról, hogy valóban fenn álltak a tetején. Mécs László a csúcs mihamarabbi igazolt meghódítását célozta meg.

Ők is fönn maradtak

A 7015 méter magas Satopanth megmászása közben 1983-ban eltűnt Jankovics László. Két évvel később az első magyar Himalája-csúcsmászáskor, a 7893 méter magas Himalcsuli meghódításakor meghalt Csanádi Sándor és Greskovits Péter. 2000-ben Dékány Péter hegymászó szívelégtelenség miatt vesztette életét a pakisztáni Karakorum-hegységben található 7885 méter magas Distaghil Sar megmászása közben. 2001 októberében a Mount Everest meghódítására tett kísérlet közben 7700 méteres magasságban halálos balesetet szenvedett Gárdos Sándor orvos, akinek holttestére egy 6400 méteren fekvő gleccseren találtak rá. 2002 nyarán a Karakorum-hegység Tsarak Tsa nevű gleccserénél tűnt el Ozsváth Attila. 2009 májusában az erdélyi születésű Szabó Levente a 8156 méter magas Manaszlu megmászására indult, de fáradtság miatt 7800 méteren visszafordult. A táborba lefelé tartva kicsúszott, ötven métert zuhant, és meghalt.