Csak halálom után közölhető – írta 1944–1947 között vezetett naplójának fejlécére Király Kelemen, a Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Ferences Rendtartomány tagja. Úgy érezte, egy szerzetesnek nem illendő kiteregetnie „személyi átéléseit”, legbensőbb gondolatait. Ezen a szemérmességen azonban 1974-ben túllépett. Tenni akart valamit a szovjet megszállási övezetben általánossá vált mindennapos történelemhamisítás ellen. Így jelenhetett meg már a szerző halála előtt négy évvel a clevelandi Kárpát Könyvkiadónál e rendkívül érdekes kordokumentum, az apró részletekben a nagy történelmi folyamatokat felismerő, többnyire elfogulatlan, mégis mélyen személyes írás.
A kézirat sorsa is érdekes: Király Kelemen még legálisan hagyhatta el az országot 1947-ben, új rendi megbízatására az Egyesült Államokba utazott, s így nagyobb poggyászában helyet kaphatott néhány kézirata, feljegyzései, levelezése. A kint élő magyar közösség lelkipásztori ellátása mellett komoly szándéka volt néhány fontos, a magyar ferencességet súlyosan érintő kérdés, például a misztikus lelkiségi író, Oslay Oswald római megítélésének felderítése, vagy a vértanúhalált halt Kiss Szaléz történetének feldolgozása. Folytatni akarta történészi, lelkiségi írói munkásságát. Ez részben sikerült is.
A napló szövege sajtó alá került, ám az emigrációban született egyéb műveihez hasonlóan hatása nem nagyon lehetett az óhaza polgáraira. Néhány példányt talán sikerült becsempészni rendtársai segítségével a hetvenes-nyolcvanas években a Magyar Népköztársaság területére, s meglehet, az OSZK Zárolt Kiadványok Tárába is eljutott egy kötet. Nagyobb számban azonban csak az emigráció magyarsága olvashatta a Mindszenty bíboros ajánlásával kiadott szöveget. A történelemhamisítás mérséklésének szándéka nem lehetett sikeres, és maga a szerző személye is feledésbe merült az itthon maradottak számára. Nem csoda, hiszen a vasfüggöny leeresztése csaknem teljesen lehetetlenné tette, de legalábbis erősen korlátozta a magyar–magyar kommunikációt.