A Lófej-köd nyolcadik bolygójára (8. jelentés)

Amikor az első telepesek aprócska galleonon nekivágtak az óceánnak, akkor nem Amerikára, hanem az igazi „újvilágra” vágytak.

Ez történik, amikor az ember jót akar. Bárhová nyúljunk, ezt tapasztaljuk. Érdekes dolgokat.

Tudták, hogy a Hitlerrel hadakozó híres amerikai elnöknek, Franklin Delano Rooseveltnek az egyik fölmenője a Mayflowerrel érkezett Amerikába? Hát azt, hogy az elnök anyai nagypapája, Warren Delano a kínai ópiumháborúban szedte meg magát? A Föld, az USA és a XX. század egyik legnagyobbnak mondott elnöke azért kerülhetett olyan helyzetbe, hogy egyáltalán elindulhasson az elnökválasztáson, mert a nagyapja kínaiakat mészárolva alaposan megtömte a zsebét.

Érdekes, nem? Nem. Általános.

Vegyük például Newtont.

Nem Sir Isaacet, a tudós csillagász-matematikust, hanem a másikat, Johnt. Az Úr irgalma végtelen című ájtatos himnusz szerzőjét. Na, ő is tudott élni. Előbb hajóskapitány volt.

Rabszolgahajóké. Óh, de sokszor végighánykolódta az 1740-es években a Greyhound fedélzetén a hírhedt atlanti háromszöget! Afrikából rabszolgákat szállított Dél-Amerikába, onnan nádcukrot Észak-Amerikába, onnan rumot vissza Afrikába. Aztán kezdhette elölről. Fárasztó, de tisztes haszonnal járó, szépen gyümölcsöző munka. Képzeljék el, amint John Newton kapitány egy szenegáli kikötőben veszteglő hajó félhomályos kabinjában átszellemülten körmöli mécsvilágnál a „How Sweet the Name of Jesus Sounds” című dal szövegét, miközben a kikötői mólón a behajózásra váró fekete rakomány bús dala száll.

Tudják, hogy az egyik amerikai elnök is félvér volt? Úgy hívták, hogy Barack Obama. Ne morogjanak, tudom én is, hogy minden ember félvér. Megbeszéltük már. De ő volt az első amerikai elnök, akinek az édesapja kecskepásztor volt Afrika közepén.

Egy másik fölmenője Magyarországon jártában majdnem elpatkolt. Jöhetett volna éppenséggel Afrika felől is, a törökkel. De nem, ő német földről érkezett hozzánk. Johann Martin Wölflinnek hívták. Katonaorvosként működött. Megkísérelte befoltozni azokat a nyílásokat, melyeket bizonyos emberek vasból készült eszközökkel ejtettek más emberek bőrén, abból a célból, hogy a belsejükből kifolyjon a vér. A gyógyítást akkoriban főleg vágással, fűrészeléssel és csonkolással gondolták megoldani.

Herr Wölflin 1718-ban látogatott el hozzánk. Olyan társasutazás keretében érkezett, melyet azért szerveztek, hogy megszerezzenek egy darab földet, mely hat-hétszáz éven át a magyaroké volt, magyar emberek laktak rajta, parasztok, polgárok, kovácsok, rézművesek, pásztorok, papok. Aztán jöttek a törökök, és különböző speciális vaseszközökkel kilukasztgatták a magyarokat. Olykor karóba húzták őket. Szekérszám szállították a levágott fejeket. A fiatalokat és a gyerekeket eladták rabszolgának. A magyarok nem adták meg magukat, ádázul védekeztek. Becslések szerint egy kilukasztott – vagy megsütött, megnyúzott – magyarra hét egész hét tized kilukasztott török jutott. Csakhogy a kilukasztott – megsütött, megnyúzott stb. – magyarok tetemes hányada civil volt, meg asszony és gyerek, míg a törökök mind férfiak voltak, katonák, akik nem szültek volna gyermeket. Ráadásul sosem fogytak el, mert az akkori világ leghatalmasabb birodalmából érkeztek, és nagyon sokan voltak.

A magyarok és a törökök már kétszáz éve viaskodtak a magyar földért, amikor 1718-ban egy csomó mindenféle külföldi utazóval együtt Johann Martin Wölflin is megérkezett. Ezek a német, osztrák, francia, katalán, talján meg vallon utazók azt állították, azért jönnek, hogy segítsenek a magyaroknak minél több törököt kilukasztani és elzavarni Magyarországról.

Ne legyenek naivak. Nem azért jöttek.

Ezek az utazók nem a magyarok iránt kebelükben támadt önzetlen szeretet kínzó nyomására tették kockára az életüket. De nem ám! Úgy gondolták, hogy amit elvesznek a törököktől, azt majd megtartják maguknak. Naná, hogy ők is a földet akarták. Meg a rajta lévő erdőket, mezőket, bányákat, patakokat, tavakat, hidakat, malmokat, falvakat és városokat. Az utóbbiak, a magyar falvak és városok nem igazán fontosak, azok el is pusztulhatnak a szerzéskor, mert a termőföld és a bánya nem, az ember viszont szaporítható.

Barack Obama elnök ük-üknagypapája a kalandos társasutazáson megsebesült: Temesvár ostrománál nyílvessző verte keresztül a combját, vállát. Fiatal ember volt, gyorsan felgyógyult, és nem bánta meg, hogy rászánta magát a kirándulásra: szép fizetést húzott, és szert tett néhány csinos és szorgos rabszolgalányra.

Kicsi a világ. Hazafelé mentében az én városomban, Pentapolisban is megfordult. Ahová akkor már ömlöttek az új hazát kereső telepesek, osztrákok, horvátok, bajorok, csehek és morvák, bosnyákok, dalmátok, svábok, frankok, szlovákok, románok, ciprovácok.

Magyarország már akkor is ilyen nyitott, vidám fészek volt.

Gyertek-gyertek, idegenek! Tárt karokkal vár titeket Hunnia, a magyarok csodás földje!