Gyermeksorsok

Élénken élnek még bennem a régi híradó képsorai, amelyek arról tudósítottak, hogy Battonyán megnyílt ­Magyarország első SOS-gyermekfaluja. Arra is jól emlékszem, hogy közel négy éve a családokat átköltöztették Orosházára, a vállalkozást fenntartó alapítvány nevelőszülői házaiba. A nemzetközi SOS-szervezet most úgy látja, itt az ideje, hogy a magyarok önfenntartóvá váljanak.

Battonyáról átköltöző fiatalok nevelőszülőjükkel az orosházi SOS Gyermekfalu egyik házában, 2015. Tágabb perspektívák Fotó: MTI–Rosta Tibor

Barta Ágnes azt mondja, nagy segítség, hogy van mögötte egy csapat, vannak tanácsadói, így mindegy, milyen lesz az átalakulás. Orosháza önkormányzatának is van pszichológusa, nála ingyenes a meghallgatás. Másutt négy és fél ezer forintnál kezdődik egy óra. Ha nem szükséges kiadniuk ezt az összeget, inkább másra fordítják.

– Megérdeklődjük, miből mennyi is fogy náluk. Merthogy vízből és télen gázból temérdek, az nyilvánvaló. Szombat reggelente simán elmegy egy kiló kenyér. Az ebédet az határozza meg, hányan ülik körül az asztalt. Ha Boróka odahaza eszik, két tányér gulyásleves, négy szelet kenyér és egy adag krumplis tészta biztosan az övé, s utána megkérdi, van-e még valami. Délután, filmnézés és társasozás közben a rágcsa megy, a keksz meg az alma. A vacsorának kiadósabbnak kell lennie. A szénhidrátokból visszavettek, főtt tojással csempészik az energiát a falatokba.

A tervbe vett alapítványi változtatásokat, miszerint néhány éven belül ki kell költözniük a nevelőszülői házakból, Barta Ágnes nem tartja felháborítónak. Úgy véli, más sem kap lakást azért, mert végzi a dolgát. Eddig semmiben sem szenvedtek hiányt, reméli, ez így is marad. Van még idejük gondolkodni, mihez fognak kezdeni. Lehet, hogy ők veszik meg azt a házat, amelyben most laknak.

– Mindig vannak rejtett tartalékok. Az egyik oldalon veszteség ér, a másikon rengeteget kapsz – hangoztatja a nevelőanya. – Hozzánk úgy érdemes jönni, hogy hozod a pizsamádat, a fogkefédet, és beköltözöl egy hétvégére!

Nem messze Barta Ágneséktől Gombkötő Ferencnével találkozunk. Három fiút nevel: a 13 éves Zétényt, a bátyját, a 18 éves Vajkot és Tast, aki 17 éves, Mezőhegyesen tanul, kollégista. Amikor három éve hozzájuk került, öten voltak, velük volt még Csenge. Őt tavaly decemberben vitték el, egy fiatal házaspár fogadta örökbe. A kislányt a farkastorka és a nyúlszája miatt felejtették a szülei a kórházban, miután negyedik gyermekként jött világra elhanyagolt terhességből, egyébként egészségesen. A két fiútestvér öccsét az anyai nagynéni vitte el, azért csak az egyiket a három legény közül, mert neki is négy gyermeke van, többet nem tudott vállalni.

A szülők kezdetben nem támogatták az ötletet, a bíróság azonban kimondta, a testvérek nem kerülhetnek haza. A gyámhatóság úgy látja, a vér szerinti család nem tud gondoskodni róluk, a házukban se villany, se gáz, se víz, és a testi bántalmazás gyanúja is felmerült. Mégis, amikor az apa megtudta, hogy az egyik fiút magához venné az anyai nagynéni, igazságügyi orvos szakértőt kért, azt akarta, vizsgálják meg, alkalmas-e gyermeknevelésre a nő. A hatóságok megállapították, hogy sem az anya, sem az apa sem együtt, sem külön-külön nem alkalmas szülői feladatok teljesítésére.

Együtt ünnepelve

– Jönnek, látogatják őket minden hónapban – meséli Gombkötő Ferencné. – Vajk 18 éves lesz, az idén egy napra már hazatérhetett. Reggel ment, este jött. A nagymamája is ugyanabban a faluban lakik, ahol a szülők, de sajnos ő sem tudja őket ellátni. Egy ideig gondoskodott róluk, de már akkor is hetvenéves volt.

A fiúk négy éve kerültek el a szüleik mellől, de a procedúra három évig húzódott. Lezárását végül az sürgette meg, hogy a negyedik kisfiú, Zalán, aki korban Zétény és Vajk között áll, bekerült a szegedi klinikára. Csaknem meghalt, leállt a veseműködése, a szülei pedig nem vitték időben orvoshoz. A 13 éves Zétény élete sem csupa derű, a személyisége mégis az. Ő is elhanyagolt terhességből született, kis súllyal és oxigénhiánnyal, ezért két napig lélegeztetőgépen tartották. Az apa még csak azt sem tudta, hogy a felesége állapotos.

Gombkötő Ferencné 55 éves volt, amikor 2016-ban helyettes nevelőszülőnek jelentkezett. Három felnőtt gyermek édesanyja. A fia évek óta külföldön él, a nagyobbik leánya Dunaújvárosban, a kisebbik Szegeden. Beteg édesanyját 25 évig gondozta. Halála után mindenki kirepült, senki sem maradt, akivel törődhetett volna, így nagy örömöt jelentett számára, hogy felvették főállású nevelőszülőnek. A házba 2017 elején költözött be. Előtte is ismerte már a fiúkat, mert előfordult, hogy az előző nevelőszülőt helyettesítette.

– Az, hogy az ember rászánja magát erre a feladatra, még nem minden, mert kérdés, miként tudja összehangolni a családi életével – osztja meg tapasztalatait az orosházi asszony. Az első húsvétot nehéz volt megélnie, hisz ha valaki egyik napról a másikra otthagyja a lakását, és öt gyerek mellé idegen házba költözik, az egy darabig iszonyú nehéz. Meglátogatta ugyan az egyik leánya és a veje, több időt azonban nem tölthettek együtt. Az unokája, Soma akkor volt pici, Csengével majdhogynem egykorú. Megszerették egymást. Gombkötőné ezért megfogadta, karácsonyra összehozza a családokat, vagyis a sajátját és a fogadottat. Így történt. Azóta együtt ünnepelnek.

– A cél nem az, hogy örökbe fogadjuk a neveltjeinket, mert előbb-utóbb megtelünk, és akkor nem lesz, aki a többiekkel foglalkozzon – világosít fel a nevelőanya. Zéti, aki egy asztalnál ül velünk, helyeslőn bólogat, aztán elárulja, imád úszni. Szívesen elmenne olyan helyre, ahol kipróbálhatna egy tágasabb medencét.

Aztán Vajk is befut. Valódi kamasz. Magas, jó kiállású srác, komoly tervei vannak a jövőjéről.

Egyetlen kérdés marad megválaszolatlan: mért kellett három év ahhoz, hogy Csenge örökbefogadása végbemehessen?

Az SOS Gyermekfalut működtető alapítványnak tíz háza van Orosházán, ezekben élnek a battonyai faluból átköltöztetett családok, miután a vezetőség úgy döntött, hogy a modernebb, jobb infrastruktúrájú települést választja. A kőszegi és a kecskeméti létesítmény esetében még nem történt meg az integrálás, mindkettő olyan szerkezetű, mint a világ legtöbb SOS-gyermekfaluja: elszigetelt a nagyvárosi pezsgéstől.

A változtatások tehát egyelőre csak Orosházát érintik.

Az ottani nevelőszülők közül egyébként is mostanában fognak néhányan nyugdíjba menni, tudtuk meg Kiss Gergelytől, az SOS Gyermekfalvak alapítvány ügyvezető igazgatójától. A távozásukkal kiüresedő ingatlanokat azonban nem töltik fel újabb családokkal, hanem arra bátorítják majd az érintetteket, hogy saját otthonukba fogadják be a rájuk bízott gyermekeket – úgy, mint az ország más nevelőszülői hálózataiban.

Eddig öt olyan családot találtak Orosházán és környékén, amelyek erre hajlandók, de várják továbbiak jelentkezését. Kiss Gergely bízik abban, hogy a közel negyvenezres város ingatlanpiacán az alapítvány házai értékesíthetők lesznek, az értük kapott összeggel kiegészíthetik költségvetésüket.

Túlzottan elkülönít

A battonyai gyermekfalut 2015 nyarán hagyták el a nevelőszülői családok, azóta kihasználatlan. Az épületeket nem tudták eladni. Karbantartásukat, állagmegóvásukat továbbra is az alapítvány látja el, ami nagy anyagi teher. Tavaly tízmillió forintot költöttek rá. Az ügyvezető abban reménykedik, hogy vagy kormányzati szervek, vagy civil partnerek bevonásával megoldható az ingatlanok hasznosítása.

Kiss Gergelytől arra is választ kapunk, miért kell az orosházi családoknak kiköltözniük az alapítvány házaiból. Amikor a kezdeményezés az 1940-es években elindult Ausztriából, majd az 1980-as, 1990-es években megérkezett Magyarországra, az akkori struktúra innovatívnak és modernnek számított, ma viszont már túlhaladottnak értékeli a szakma, főként azért, mert szegregál, túlzottan elkülöníti a gyermekfaluban nevelkedőket a normál élethelyzetűektől.

Ez vezette rá az alapítványt arra, hogy az integráción dolgozzon, megtalálja a módját annak, hogy a neveltek minél könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Hogy ezt Battonyán miért nem lehetett megvalósítani?

A 2000-es évek közepén a tizenéves gyermekek kilencven százaléka más településre járt középiskolába, ráadásul helyben nem lehetett megtalálni azokat a szolgáltatásokat, fejlesztéseket, amelyekre a különleges szükségletű vagy részképesség-zavaros fiataloknak szükségük lett volna. Észszerűnek tűnt, hogy nagyobb, tágabb perspektívákat kínáló települést keressenek. Orosháza fogadókészséget mutatott.

Szűkülő büdzsé

Az SOS-gyermekek befogadása a korábbi polgármester, Dancsó József idején kezdődött. Dávid Zoltán, Orosháza jelenlegi elöljárója állítja, a városban a gyermekek jobban fel tudnak készülni az életre: az óvodától az egyetemig minden oktatási szint elérhető, és a munkalehetőségek is jók.

A korszerűsítő módosítások nagy részét itt már meglépték – szögezi le Pechan Szabolcs projektigazgató. Most Kőszeg és Kecskemét következik. Az alapítvány a világ 134 országában van jelen, de a gyermekek nyolcvan százaléka Dél-Amerikában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában él. Őket az északi féltekéről segítik adományokkal. Amikor az 1980-as évek elején Battonyán megépült az első gyermekfalu, a nemzetközi szervezet bőkezűen finanszírozta.

Napjainkban is juttat támogatásokat Magyarországra, de megfontoltabban. Az SOS nemzetközi szervezete ugyanis elhatározta, nem oszt vissza több pénzt az Európai Unióba. Vagyis a hazai SOS-nek önfenntartóvá kell válnia. Egyéni adományok még érkezhetnek a nemzetközi szervezeten át, központi finanszírozás viszont már nem jöhet. A hazai SOS-falvak költségvetése tehát jelentősen csökken.

– Ha meg kell húzni a nadrágszíjat, meghúzzuk – nyomatékosítja a közgazdász Pechan Szabolcs, de kijelenti, a gyermeklétszámot megtartják (a magyarországi SOS-hez közel négyszáz gyermek tartozik). Átalakítják a büdzsét, csökkentik a vezetők számát, megszüntetnek néhány befektetést, amely egyébként nem feltétlenül rossz, és néhányat a szolgáltatások közül.

Gombkötő Ferencné 55 évesen jelentkezett helyettes nevelőszülőnek. Nem az örökbefogadás a cél
Fotó: A szerző felvétele

– Orosházán nőttem fel. Reggel felkeltem, felöltöztem, elmentem az iskolába. Hatéves koromban megmutatták, merre induljak, szépen berögződött az útvonal. Az SOS-gyermekeket kisbusszal visszük-hozzuk. Amikor két évvel ezelőtt egy 17 éves leány kéthetes barcelonai táborozást nyert, egyedül kellett volna kimennie a vasútállomásra, elutaznia Szegedre, ott átszállnia, s elmennie Budapestre, onnan busszal átjutnia Ferihegyre, ott pedig megkeresnie azt a másik három fiatalt, akik szintén Barcelonába igyekeztek. Nem vállalta. Azért nem, mert kiskora óta mi vittük mindenhova.

Legfeljebb öt gyermek

Pechan Szabolcs úgy véli, mivel nagy erőket fordítanak arra, hogy a gyerekek mindent megkapjanak, arra is meg kell tanítaniuk őket, hogyan legyenek önállóak, miként állják meg a helyüket, miután kilépnek. Ez megtörténhet a 18. életévük betöltése után is, amennyiben nem tanulnak tovább. Ha igen, 24 vagy 25 éves korukig az alapítvány ifjúsági házában lakhatnak.

A takarékoskodás azzal jár, hogy a jövőben le kell mondaniuk a sulibuszról, és persze a sofőrtől is meg kell válniuk. Emellett kérni fogják, hogy csak azok jelentkezzenek nevelőszülőnek, akik hajlandók a saját ingatlanjukat használni erre a célra.

Azt is bevezetik, hogy egy-egy nevelőszülő legtöbb öt gyermekről gondoskodjon egyszerre. Az intézkedés kedvezni fog nekik, hisz tudnak majd mással is foglalkozni, és önmagukra is marad idejük. Azt a rendelkezést viszont, amely szerint 12 év alatti gyermeket már nem lehet lakásotthonban elhelyezni, a szakember elhamarkodottnak tartja. Egyik napról a másikra ugyanis ez nehezen lesz megoldható: kötődéseket, kapcsolatokat, végső soron gyermeksorsokat érint.

Rugalmas jogviszony

Jóllehet a nevelőszülőkre a jövőben nagy szükség lesz, nem fognak bárkit felvenni. A többszűrős rosta, a szigorú válogatás, az elméleti, a gyakorlati és a pszichológiai teszt továbbra is megmarad. Amennyiben a jelent-

kező ezeken átmegy, vár még rá egy akkreditált hatvanórás tanfolyam, ilyet legközelebb áprilisban indítanak Orosházán. Utána következhet a munkába állás, akár főállásban, akár mellékállásban, s mivel nem munkaviszonyt, hanem foglalkozási jogviszonyt létesít, beleszámít a nyugdíjba. A lehetőség minden nevelőszülőre érvényes, mindegy, hogy a saját háztartásában vagy SOS-ingatlanban végzi-e a tevékenységét. „A kor-

mány intenzív nevelőszülői kampányt indított a közelmúltban, a szakellátásba bekerült gyermekek száma ugyanis növekedett. A magyar állammal szövetségben mi most épp azon dolgozunk, hogy vonzóvá tegyük

ezt a hivatást” – hangsúlyozta Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak alapítvány magyarországi ügyvezető igazgatója.