Nem csalás, nem ámítás: az eddig öccsével, Bobby Farrellyvel közös vígjátékairól híres Peter Farrelly, a Dumb és Dumber, a Keresd a nőt! vagy a Túl közeli rokon rendezője az altesti poénoktól a legjobb film Oscarjáig jutott: ez a Zöld könyv. Klasszikus, régi vágású film, évtizedek múltán is jó érzés lesz újra elővenni.
A rendező mintha leporolta volna a Morgan Freeman és Jessica Tandy főszereplésével készült Miss Daisy sofőrjét, hogy aztán kifordítsa. A sztorit a filmben szereplő Tony Vallelonga fia, Nick írta meg. Igaz történetről van szó: 1962-ben járunk, egy elismert fekete zongoraművész a szegregált déli államokba indul turnézni, ehhez pedig felfogad maga mellé sofőrnek és testőrnek egy olasz származású, visszafogottan rasszista kidobót.
A kifinomult, elegáns és művelt dr. Don Shirley (az alakításáért Oscar-díjat nyert Mahershala Ali) és Tony Vallelonga (az alakításáért Oscar-díjat érdemlő Viggo Mortensen) kapcsolata nem indul zökkenőmentesen, de a két hónapos út során egyre jobban megkedvelik egymást, és még az is kiderül, hogy bőrszíntől függetlenül is lehetnek az emberek értékesek.
A film címéül szolgáló útikönyv 1935 és 1966 között évente jelent meg az Egyesült Államokban, és arról informálta az azt forgató afroamerikai utazókat, hogy egy adott állam melyik éttermében ehetnek, hol tudnak tankolni, melyik motelben vehetnek ki szobát. Ahogy dr. Shirley egyre mélyebben hatol be az amerikai Dél egyre rasszistább és szegregáltabb bugyraiba, úgy sűrűsödnek az őt érő, mai szemmel abszurd atrocitások.
A Carnegie Hall feletti luxuslakosztályban élő, csendes, lázadó művész szándékosan teszi ki magát különféle megaláztatásoknak: elegáns szalonokban játszik sznob közönség előtt, akik aztán udvariasan megkérik, hogy a kerti budit használja. Nem próbálhat öltönyt a ruhaszalonban, nem ehet és alhat közös szállodában a fehérekkel, és van olyan állam, ahol sötétedés után még az utcán sem szabad tartózkodnia. Az utóbbi években a díjszezon egyik kedvenc témája a rasszizmus múltja és jelene Amerikában.
